|
Zuschlag-ügy: részletes vallomás
2008. február 26., kedd 08:40
A Magyar Hírlap információi szerint Zuschlag János részletes, feltáró, önmagára nézve is terhelő vallomást tett tegnap a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen.
Az MSZP volt országgyűlési képviselőjének, a megyei pártszervezet volt ügyvezető elnökének a kihallgatása a héten folytatódik. Értesüléseiket Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes nem cáfolta.
 Zuschlag Jánost szeptemberben vették őrizetbe, és rendelték el előzetes letartóztatását, őt és társait bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják. A gyanú szerint az elkövetők fiktív alapítványok révén 75 millió forintot nyertek állami és fővárosi pályázatokon. A többi között a Gyurcsány Ferenc vezette sportminisztérium is nagyvonalú támogatójuknak bizonyult.
A büntetőügynek eddig tizennégy gyanúsítottja van, közülük Katus Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés MSZP-frakciójának volt tagja április 4-ig előzetes letartóztatásban marad a Szegedi Városi Bíróság döntése értelmében. A bíróság a közelmúltban a Zuschlag János volt személyi titkárával, Lados Istvánnal szembeni kényszerintézkedést előzetesből házi őrizetre enyhítette.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |