| Cimke: 400 |
Találatok száma: 18 |
|
|
| Kemény Dénes közel 400 meccsen állt a medence szélén |
| A magyar vízilabda-válogatott tizenöt éve hivatalban lévő szövetségi kapitánya, Kemény Dénes nem gondolja, hogy Sir Alex Fergusonhoz hasonlóan negyed évszázadot töltene el egyetlen csapat, jelen esetben a válogatott élén. |
|
| 400 ezer forintért luxus ingatlant |
| Igen érdekes módon szeretne megszabadulni luxus ingatlanától egy budapesti házaspár, hiszen teljesen legális keretek között 400 ezer forint befizetésével és pár óra álldogálással lehet hozzájutni a házhoz. |
|
| Már 4000 cipősdoboznyi ajándék gyűlt össze |
| Baptista Szeretetszolgálat több mint száz gyűjtőhelyére folyamatosan érkeznek cégek, magánszemélyek, kisebb közösségek, óvodák, iskolák felajánlásai, a szervezők egészen december 20-ig várják az ajándékokat. |
|
| 800 milliót csalt, 400-at elköltött |
| Nem létező gabonát mutatott fel a banknál fedezetként egy mélykúti vállakozó. 800 millió forint hitelt vett fel rá, aztán kiderült, hogy a takarmánynak csupán egy része létezik. |
|
| Közel 400 fellépő idén a Szigeten |
| Idén mintegy 400 zenekar és DJ lép fel a Sziget fesztiválon; ebből 140 külföldi, akik 32 országból érkeztek az összesen 76 hektáros összterületű rendezvényre - derült ki a sajtónak tartott bejáráson. |
|
| 400 kopt keresztény támadt egy rendőrőrsre Egyiptomban |
| Több száz feldühödött kopt keresztény hívő támadt hétfőn Egyiptom Bani Suef nevű tartományában egy falu rendőrőrsére, miután elterjedt a hír, hogy egy muzulmán férfi át akart téríteni egy keresztényt. A mintegy 400 felbőszült kopt keresztény azt hitte, hogy a muzulmán férfi az épületben van, azért kövekkel dobálták meg a rendőrségi állomást. Az incidensben négy rendőr sérült meg. |
|
| 400 milliót csenget ki a Generali a MÁV csődje miatt |
| A Generali Biztosító a MÁV ÁBE csődje kapcsán 400 millió forintot fizetett ki azoknak az ügyfeleinek, akiknek MÁV-os biztosított okozott kárt, és a casco biztosítása a Generalinál volt - mondta Ilics László vezérigazgató-helyettes kedden sajtótájékoztatón Budapesten. |
|
| 400.000-en moziztak idén a moziünnepen |
| Teltházas előadások, jókedvű nézők, felkonfok, sztár-jegyszedők, zenei programok, gépház-látogatás és tengerimalac-simogatás, izgalmas közönségtalálkozók: idén is sikeresen zajlott az immár hatodik Moziünnep. |
|
| Megérkezett az MLSZ-hez a zárolt 400 ezer dollár |
| Megérkezett a Magyar Labdarúgó Szövetséghez a nemzetközi szövetség (FIFA) által korábban zárolt 400 ezer dolláros támogatás, ezzel pedig véglegesen lezártnak tekinthető az MLSZ Kentaro céggel folytatott vitás ügye.
|
|
| Phelps távollétében Lochte nyert a 400 m-es vegyest |
| Korábbi bejelentésének megfelelően nem indult el a 400 m-es vegyesúszásban a szám olimpiai bajnoka, Michael Phelps az amerikaiak országos bajnokságán. Távollétében a tavalyi, pekingi ötkarikás játékokon - honfitársa és Cseh László mögött - harmadik Ryan Lochte nyert a római világbajnokságra válogató indianapolisi viadal első napján, magyar idő szerint szerda hajnalban. |
|
| Depp 4000 dolláros borravalója |
| Pazar vacsorával ünnepelte Johnny Depp új filmje, a Közellenségek díszbemutatóját. A premier természetesen Chicagóban zajlott, hiszen a film a város hírhedt gengszteréről, John Dillingerről szól. |
|
| Marihuána-ültetvény egy győri sporttelepen |
| Az ország egyik legnagyobb indiai vadkender-ültetvényét számolták fel a rendőrök Győrben. A vietnami termesztők 400 négyzetméteren több mint ezer tő marihuánát neveltek. Ennek piaci értéke több mint 100 millió forint. A termesztéshez még az áramot is lopták. Az elkövetők a rendőrség szerint ugyanahhoz a vietnami csoporthoz köthetők, amely fővárosi lakásokban alakított ki ültetvényeket. Az ügyben ezért a továbbiakban a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja a nyomozást - tájékoztatta a Független Hírügynökséget pénteken a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. |
|
| 400 millióért figyelik meg az aluljárókat |
| Az élhetőbb, a tisztább és a biztonságosabb Budapestért felújítják és folyamatosan takarítják a főváros 73 aluljáróját, amelyek közül a kiemelten kezelt 15-ben a következő három évben a rendőrségre és a közterület-felügyeletre bekötött térfigyelő kamerarendszert építenek ki - mondta Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes egy pénteki háttérbeszélgetésen. |
|
| Aláírták! A korány 400 millióval támogatja jövőre az úszó EB-t! |
| A magyar kormány 400 millió forinttal támogatja a 2010-es budapesti úszó és műugró Európa-bajnokság megrendezését - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök vasárnap, amikor aláírták az Eb-ről szóló háromoldalú szerződést az Európai Úszó Szövetség (LEN), a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és a magyar kormány képviselői a Parlamentben. |
|
| Olimpia: Cseh 2., Kis 5. idővel döntős 400 m vegyesen |
| Cseh László a második, Kis Gergő az ötödik idővel jutott be a 400 m vegyes döntőjébe a pekingi olimpia úszóversenyén. A világcsúcstartó amerikai Michael Phelps 4:07.82 perces olimpiai rekorddal bizonyult a leggyorsabbnak az előfutamban.
|
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |