Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: Bajnai Találatok száma: 40

Elítélték a rágalmazó újságírót
Első fokon egy év próbaidőre ítélték azt az újságírót, aki azt állította, hogy Bajnai Gordon felelős a tönkrement libatenyésztők haláláért. Pesty László tagadta a bűnösségét, az ügy a Fővárosi Bíróságon folytatódik.

Bajnai Gordon lehet a DKP egyik jelöltje
Gyurcsány Ferenc szerint a választóknak nem panaszkodni kell, hanem merniük kell másnak lenni és kiállni saját igazukért.

Gyurcsány: Bajnai a barátom, nem titkos szövetségesem
Bajnai Gordon 25 éve a barátom, nem titkos szövetségesem. - így reagált Gyurcsány Ferenc az által vezetett Táncsics Alapítvány csütörtöki rendezvénye előtt újságírói kérdésre válaszolva arra, hogy a Heti Válasz szerint olyan politikai szervezet kialakításán dolgozik, amely az olaszországi Olajfa szövetség mintájára működne, és amelyet Bajnai Gordon vezetne.

Kórházban Bajnai Gordon
A volt kormányfőt kórházba szállították, műteni kellett az orrát.

Bajnai az energiabiztonságról beszél majd Obamával
Bajnai Gordon szerint az energiabiztonság lesz a legfontosabb téma azon a csütörtök esti munkavacsorán, amelyen Barack Obama látja vendégül tizenegy kelet és közép európai ország vezető politikusait, államfőit, illetve kormányfőit.

Izraeli kémgépek repültek át Budapest fölött
Azonnali tájékoztatást kért a kormányfő az illetékes miniszterektől a Magyar Nemzetben megjelent állításokkal kapcsolatban, közölte a kormányszóvivő csütörtökön. A Magyar Nemzet csütörtöki számában saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át szerdán Magyarország fölött.

Bajnait tanúként hallgatták meg a Sukoró ügyben
Tanúként hallgatta meg Bajnai Gordon miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán a Sukoró ügyben. Szollár Domokos elmondta: a kormányfő szerdán tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség főügyészének megkeresésére részletesen válaszolt az ügyészség kérdéseire a Sukoróra tervezett, és azóta ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban.

Bajnai a bírósághoz fordul rágalmazása miatt
A miniszterelnök határozottan visszautasít minden a személyét érintő alaptalan gyanúsítást és rágalmat. Bajnai Gordon a Pesty László Helyi Téma című lapnak adott nyilatkozatában foglalt valótlan állítások miatt bírósághoz fordul mind Pesty Lászlóval, mind a lappal szemben, illetve minden olyan médium ellen jogorvoslati eljárást kezdeményez, amelyek a hamis információkat másodközlik.

GDP növekedést vizionál a Bajnai kormány
A szocialisták a jelek szerint okosabbnak képzelik magukat mindenkinél.

Fidesz: le kell zárni a Gyurcsány-Bajnai-korszakot
A Bajnai-kormány csak mélyítette Magyarország válságát. Emiatt 2010-ben a magyar emberek többsége életének még nehezebbé válására számít, és a gazdasági elemzők előrejelzései is nagyon borúlátóak.

A Bajnai-kormány a kudarcok kormánya
Kudarcot vallott a munkanélküliség tekintetében, ami már 10 százalék fölé emelkedett, miközben 150 ezer ember veszítette el megélhetését az elmúlt egy évben.

A miniszterhez fordult a VIVA igazgatója
December 19-én és 20-án újra jelentkezik a Teleton hétvége a VIVA-n. Az egész hónapban tartó adománygyűjtő akció idén is a Tűzoltó utcai gyermekklinika betegeit segíti, az emelt díjas hívásokból befolyt összeg a kórházat támogatja majd. A VIVA programigazgatója, Lengyel Attila egy hivatalos levélben arra kérte Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy az emelt díjas hívások áfa tartalmát jótékony célból vállalja át az állam a kórház javára.

Obama nem hajlandó fogadni Bajnait
Érthető, hogy Nyakó István és az MSZP irigykedik amiatt, hogy Orbán Viktor az orosz miniszterelnök után rövid időn belül a kínai alelnökkel is tárgyalásokat folytat.

Bajnai találkozója a nagykövettel
Bajnai Gordon kínos, hiteltelen magyarázkodása aligha nyugtatta meg a befektetőket.

Bajnai Gordon jelenti a legnagyobb veszélyt
A Fidesz szerint a hétköznapok biztonságára Bajnai Gordon jelenti a legnagyobb veszélyt. Ezt Szijjártó Péter közölte szombaton, aki szerint a kormány képtelen kézben tartani a folyamatokat, legyen szó gazdaságról vagy éppen közbiztonságról.

Bajnai 80 milliárdot vesz el az idősektől
A Fidesz szerint a Bajnai-kormány 80 milliárd forintot vesz el az idősektől.

Tombol az új típusú influenza
Az új típusú influenza egyre gyorsabban terjed. A magyar kormány sajnos folyamatosan késve reagált a járvány fokozódására.

Bajnaiék csúnyán átverik az embereket
Több mint egy év kellett ahhoz, hogy a szocialisták végre felsorakozzanak a Fidesz kezdeményezése mögé, és így 5 százalékra csökkenhessen a távhő áfája.

MOB: csődhelyzetbe került a magyar sport
Személyes konzultációt kérnek Bajnai Gordon miniszterelnöktől a Magyar Olimpiai Bizottság kibővített gazdasági bizottságának rendkívüli ülésére összegyűlt sportszövetségi vezetők. A MOB ugyanis úgy látja, a magyar sport csődhelyzetbe került - áll a testület szerdai közleményében.

Miért hívatta magához titokban Gyurcsány Bajnait?
A sajtó lebuktatta Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet, kiderült: rendszeresen összejárnak és egyeztetnek! A Gyurcsány-Bajnai korszak folytatódik, Gyurcsány Ferenc befolyása a kormányzásra erősebb, mint valaha.

Bajnaival nem lesz jobb a gyereknek
A magyar családok szegénységének, kilátástalanságának legfőbb okozója a Gyurcsány-Bajnai korszak, a szocialisták soha nem a gyerekek érdekeit tartják szem előtt.

Bajnai a hősiességről
Bajnai Gordon ma a mozgássérültek és családjaik hősiességéről beszélt.

Bajnaiék káoszba fullasztották a védőoltást
Az MSZP megint másokkal akarja megfizettetni kormánya alkalmatlanságának és tehetetlenségének árát.

Szemfényvesztés a szocialisták krízisalapja
Ez valójában az MSZP választási pártkasszája, amit az emberektől elvett pénzből hoztak létre.

Bajnai megint pert vesztett
A Legfelsőbb Bíróság a mai napon tárgyalta felülvizsgálati eljárás keretében Bajnai Gordon felperesnek Orbán Viktor alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perét.

Felháborító távhő-áfa átverés
Több mint egy év kellett ahhoz, hogy a szocialisták végre felsorakozzanak a Fidesz kezdeményezése mögé, és így 5 százalékra csökkenhessen a távhő áfája.

A MSZP most már felelősséget vállal Bajnai megszorításaiért
Azzal, hogy a szocialisták egy emberként felsorakoztak a 2010-es költségvetés mögé, az MSZP most már Bajnai Gordonnal együtt viseli a felelősséget a minden eddiginél brutálisabb megszorításokért.

A munkanélküliség egyre veszélyesebb, a Bajnai-kormány egyre tehetetlenebb
Egyre veszélyesebb magasságokba emelkedik a munkanélküliség! Az, hogy a 10 százalékot is áttörte a ráta, azt jelzi: a Bajnai-kormány brutális megszorításai feleslegesek és károsak, nemhogy nem javítanak, de jelentősen rontanak a helyzeten.

Önnek is joga van tudni! Hová tűnik a pénz és mit vesz el Öntől a Bajnai kormány?
Önnek is joga van tudni, hogy mi történik ebben az országban. Önnek is joga van tudni, hogy hová tűnik el a pénz.

Bajnai-interjú a francia Le Figaróban
A gazdasági válságkezelésről és a pécsi vízmű ügyéről beszélt Bajnai Gordon a Le Figaro című napilapban kedden megjelent interjúban. A konzervatív francia újság előző napi párizsi látogatása kapcsán kérdezte a miniszterelnököt.

Bajnai Gordon: a politikán is változtatni kell
A foglalkoztatás növelése most Magyarország legfontosabb feladata - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a Figyelő Top 200 díjkiosztó gáláján pénteken este Budapesten. A kormányfő szerint ezért modernizálni kell az állam működését, ehhez pedig a politikán kell elsőként változtatni. Ezt, szerinte, a választók tehetik meg, Bajnai Gordon úgy véli, sokkal több olyan választó kell, akinek van mit vesztenie, ha Magyarország nem fejlődik.

Varga Mihály: megdöbbentő, amit Bajnai Gordon művel
Varga Mihály szerint megdöbbentő, amit Bajnai Gordon művel, a kormányfő ugyanis ugyanazt a veszélyes politikát folytatja, mint elődje, Gyurcsány Ferenc.

Fidesz: Bajnai Gordon a gyurcsányi politikát folytatja
A Fidesz a Bajnai-kormány féléves tevékenysége alapján úgy értékeli, hogy a miniszterelnök a gyurcsányi politikát folytatja és félre kell végre állnia a változás útjából.

Bajnai: Magyarországnak van programja a romaintegrációra
Magyarországnak határozott programja van a romák integrációjára, és más közép-európai országoknál talán előrébb tart a kezdeményezések tekintetében- közölte Bajnai Gordon miniszterelnök, miután megbeszélést folytatott Vladimir Spidlával kedden az Országházban.

Fidesz: a kormányfő mást mond Londonban mint amit tesz Budapesten
A Fidesz szerint a miniszterelnök pénteken Londonban is azt bizonyította, hogy a költségvetési javaslat visszavonása és a kormány távozása szolgálná Magyarország érdekét.

Bajnai: az egyensúly fenntartására kell törekedni
A jelenlegi és a következő magyar kormánynak is jó ideig az lesz a feladata, hogy az egyensúlyra és a növekedésre egyszerre koncentráljon - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken Zalakaroson, a közgazdászok éves vándorgyűlésén.

A kormányfő kitüntetést adott át Charles Gati professzornak
Bajnai Gordon miniszterelnök egyesült államokbeli útja során kitüntetést adott át Charles Gati professzornak. A magyar származású politológus a kelet-közép-európai történelem kutatása terén végzett munkássága és tudományos életútja elismeréseként részesült a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal, polgári tagozata kitüntetésben.

Répássy: a Bajnai-kormány komoly veszélyt jelent Magyarországra
Bajnai Gordon kormánya komoly veszélyt jelent Magyarországra, a benyújtott költségvetés veszélyes, mert az emberekből az utolsó tíz-húszezer forintjaikat sajtolja ki, és tele van felesleges megszorításokkal- mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Répássy Róbert.

Bajnai Gordon reagált a frakcióvezetői felszólalásokra
Bajnai Gordon szerint a gazdasági válság közepén nemcsak annak kezelésével, hanem a romakérdéssel és az erőszakszervezetek megjelenésével is szembe kell néznie a kormánynak. A parlamenti frakciók vezetőinek felszólalásaira reagálva a miniszterelnök úgy vélekedett: utóbbiak esetében nemcsak a kormány, hanem a politikusok példamutatása, megnyilvánulásai is iránymutatóak lehetnek, ezért ebben mindenkinek van felelőssége.

Bajnai: jövőre érheti el az államháztartás a bevételi mélypontot
Jövőre is nehéz, takarékos évre kell számítani, hiszen az államháztartás bevételi oldala várhatóan ekkor éri el a válság alatti mélypontját - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) pénteki plenáris ülésén a Parlamentben.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier