| Cimke: BenkoDaniel |
Találatok száma: 27 |
|
|
| Benkő Dániel maga faragja bútorait |
| Benkő Dániel elvarázsolt kastélyába nem egyszerű bejutni. A budai hegyek hatalmas fái között bújik meg az a ház, ahol a lantművész éldegél kutyusával és cicájával. Itt aztán könnyen eltévedhet az ember, hiszen amerre csak mentünk lépcső lépcső hátán, keskeny átjárók, hatalmas beépített teraszok, tiszta labirintus. Ráadásul minden Dániel keze munkáját dícséri. |
|
| Benkő Dániel akár már holnap is házasodna |
| A Cool Live tegnapi adásában Benkő Dániel vendégeskedett, akivel újra felidézték a Siófokon vele eltöltött nap legszebb pillanatait, de a közelmúlt boncolgatása után a jövőbeli tervek sem maradhattak szó nélkül.
Dániel ugyanis mozgalmas hetek, illetve hónapok elé néz. Először is hamarosan egy mega produkcióval rukkol elő, melynek részletei egyelőre homály borítja, de annyit már biztosan tudunk: a dolognak köze van Falusi Mariannhoz, a zenéhez és Stinghez.
|
|
| Benkő Dániel: Legyél önző! |
| A Sztárportré ezen a héten Benkő Dániellel készített interjút. Kötetlen beszélgetés keretében a lantművész beszélt békéről, emberiségről, bűnről, tudatlanságról, önszeretetről, boldogságról és - természetesen - a nőkről. |
|
| Benkő Dániel malacai |
| Az I Love Balaton minapi műsorát a botrányhős lantművésznek, Benkő Dánielnek szentelte. A húros hangszerek virtuóza sejtelmes ködbe burkolózva érkezett meg a Balaton partján felállított trónjához, ahol fogadott fia, Kinter Oszkár és Zimány Linda vártak rá.
|
|
| Benkő Dániel megcsalta barátnőit |
| A lantos korábban nem vetette meg a szabad szerelmet, de ma már egészen mást gondol a hűségről - mára ugyanis Benkő Dániel megvilágosodott. Eddigi kapcsolatai alatt a monogámiát még hírből sem ismerte, gyakran füllentett a nőknek és nem átallott egyszerre több hölgyet is elhalmozni "szerelmével", bár ő is sokszor tapasztalta, milyen érzés, ha megcsalják. Ma már azonban másképp látja a férfi-nő viszonyokat.
|
|
| Czanik Balázs Benkő Dánielt követné + video |
| Czanik Balázs leginkább Benkő Dániel nyomdokaiba lépne, és ő is feleség kereső műsort indítana. A fitneszguru már a kritériumrendszert is felállította, amiről részletesen beszámolt az online sztártévé videójában. A Benkő féle produkció Czanik nyaralása kapcsán került szóba, és hogy mi köze mindennek a szárított teveürüléknek, az a videóból kiderül! |
|
| Benkő Dániel feleséget keres! |
| Bakfark Bálint zenéjének legautentikusabb tolmácsolója, a nemzetközileg elismert lantművész, Benkő Dániel az elmúlt években kissé megváltozott. A páratlan tehetségű muzsikus - ne féljünk kimondani - kissé bekattant. Sokan őrültnek tartják, mások viszont tudják, hogy valóban az. |
|
| Benkő-ügy! |
| Sűrű napok állnak mögöttünk Benkő Dániel vs. Művészetek Palotája téren. A termés: ügyvédi levelek, ízes nyilatkozatok és persze derítő videók sokasága. Miután a MüPa illetékesei nyilatkozni többszöri megkeresésünkre sem kívántak, csak leveleket küldtek, úgy tűnik ismét Benkő Dániellel tudtuk csak megbeszélni szívfájdalmunkat. Mi kézbesítettük is a levelet, amit a botrányhős nem volt rest kommentálni! |
|
| A MüPa szerint Benkő Dániel már nem tud lantozni |
| Néhány héttel ezelőtt a Tabu Tv már beszámolt arról, hogy a Művészetek Palotájából kameráink előtt tessékelték ki Benkő Dánielt, aki oda hirdetett sajtótájékoztatót. Akkor megkérdeztük a MüPát, akik azt mondták, hogy ennek ellenére szeretettel várják a művészt, amennyiben előre bejelentkezik. Nos, ez csapta ki újra a biztosítékot! Benkő Dániel állítja, hónapokig próbálkozott, hogy koncertezhessen az intézményben, a vezérigazgató, Kiss Imre pedig szerinte diszkriminált azzal, hogy nem engedte őt koncertezni. |
|
| Benkő Dániel Norbi babérjaira tör! |
| Most aztán tényleg feje tetejére áll a világ! Benkő Dániel saját életviteli tanácsokat dolgozott ki, amiket nem rest megosztani az emberekkel. Ezek után még azt is gondolhatnánk, hogy életmód tanácsaival Norbi babérjaira tör egy kis szabad szexre való buzdítással megspékelve. Minden esetre hamarosan kiderül hogy mire is készül a pucér botrányhős. |
|
| Benkő Dániel újabb botrányt okozott |
| Az ország kedvenc meztelen lantművésze sajtótájékoztatót hirdetett a Művészetek Palotája elé. A sajtó meg is jelent szép számmal, azonban hamarosan előkerültek az intézmény munkatársai, akik kitessékelték a forgatócsoportokat és fotósokat. Benkő Dániel ezen aztán nagyon kiakadt, talán jogosan?!
|
|
| Voksán Virág és Benkő Dániel is esélyes az idei Pornó Oszkárra! |
| Idén is a hétvégén megrendezésre kerülő három napos tavaszi Erotika Parádé részeként derül majd ki hogy kik lesznek a pornó szakma ezévi díjazottjai, akik Pornó Oszkárt tudhatnak majd magukénak. A Tom Média a tegnapi napon jelentette be a jelöltek hivatalos listáját, amin igen illusztris névsor szerepel. Jelölést kapott többek közt Voksán Virág, Lévai Adrienn, Mészáros Dóra, Niky Rider, Alexa Diamond és Black Diamond de Kovi és Benkő Dániel sem maradhatott le. |
|
| Benkő Dániel: Pénisze van Madonnának! |
| Ki hitte volna hogy a kedvenc meztelen lantművészünk ennyi mindent megtesz egy kis népszerűségért és néhány újságcikkért?! A minap például a tizennyolc plusz-os tartalmairól híres Benkő pont egy rajzfilm premier előtti vetítésén tűnt fel, ahol ismét nagyot alakított!
|
|
| Benkő Dániel már nőket is zaklat! |
| Benkő Dániel ma reggel az RTL Klub stúdiójába volt hivatalos, ám úgy döntött, nem elég számára az adásidő, és berontott a soron következő vendég beszélgetésébe is. Benkő partizánakciója, és váratlan szerelmi vallomása mindenkit megdöbbentett.
|
|
| Benkőt elzavarták a római rendőrök |
| A lantos Rómában szerenádot adott a Pápa ablaka alatt, de ez csak a turistáknak tetszett.
Benkő Dániel mennybe ment. A világhírű lantművész ugyanis hosszú hónapok szervezése után elindult Rómába, hogy átadja csomagját a Pápának. Már az indulás kisebb problémával kezdődött, ugyanis a nagy hóvihar miatt majdnem törölték a járatát. |
|
| Benkő feláldozza saját falloszát a hazai népességért |
| Benkő Dániel a pápához készül. XVI. Benedek után a Dalai Lámához igyekszik, majd egy három méteres fallosz kiállítását tervezi egy város főterén. Sőt. Benkő Dániel úgy érzi saját nemi szervét is feláldozza annak érdekében, hogy minél több gyermek szülessen hazánkban. |
|
| Benkő Dániel a saját nemi szervét nézegeti |
| Benkő Dániel botrányt ígért legújabb könyve kapcsán. Botrány az volt, ám túl sok újdonságot nem tudhattunk meg, leszámítva azt, hogy a művészúr állítása szerint dzsungelkalandja óta két centit nőtt a nemi szerve,amit nagyon szeret nézegetni. |
|
| Benkő nem bírja szex nélkül |
| Benkő Dániel a harmadik napon már önkielégített, és a lantművész nem áll meg. Újabb áldozata van, ezúttal csapattársát, Somát akarta elcsábítani. Benkő nem bírja szex nélkül. |
|
| Benkő Dániel tudatosan játssza a hülyét |
| Tudatosan vagyok hülye -leplezte le magát a TabuRádióban Benkő Dániel, korábbi lantművész, jelenlegi "médiahülye".
A férfi és női nemi szervekről választékosan, az RTL Klubos szerződéséről pedig egyáltalán nem beszélt. Jellegzetes illatával és virtuóz gitárjátékával bizonyította különleges médiakaméleoni mivoltát. Ja, és Judy Nero vagináját is le akarja festeni.
|
|
| Benkő Dániel spirituálisan akar fejlődni |
| Benkő Dánielt féltik. A latinművészért, aki hamarosan a dzsungelbe indul aggódik lánya, Dalma. A különc művész azonban hatalmas kihívásnak fogja fel a kalandot, melynek véleménye szerint az a célja, hogy spirituálisan fejlődjön. |
|
| Benkő Dániel megünnepelte május elsejét |
| Éljen Marx, Engels és Kádár! Éljen május elseje! Éljen Marx, Engels, éljen Kádár! Így köszöntötte fennhangon a munka ünnepét Benkő Dániel. – Már előre tudom, hogy el fogják tőlünk lopni május elsejét! Addig is ország proletárjai egyesüljetek! |
|
| Benkő Dániel kesztyűt dobott Havas Henrik elé |
| – Elég volt a tiszteletlen műsorvezetésből! Havas Henrik viselkedése sérti a jó ízlést! – közölte lapunkkal felháborodottan Benkő Dániel. A nemzetközi hírű lantművésznél az verte ki a biztosítékot, hogy Havas Henrik női mivoltában sértegette Liptai Claudiát. |
|
| Benkő Dániel eldöntötte: jó útra tér |
| Benkő Dalma határtalanul boldog. 16 éves gimnazista lánya kedvéért a rendkívüli tehetségű, ám az utóbbi időben furcsa viselkedése miatt elhíresült lantművész, Benkő Dániel megjavulni látszik. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |