Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: DNS Találatok száma: 17

Teljesen biztos, hogy bin Ladent ölték meg
A DNS-tesztek és a holttesten végzett más vizsgálatok alapján teljesen biztos, hogy Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjét ölték meg amerikai kommandósok a pakisztáni Abbotábád városban helyi idő szerint hétfő hajnalban.

Ügyészségi vizsgálat indul Rohác DNS-e miatt
A Népszabadság információja szerint a Fővárosi Főügyészség vizsgálatot indított a rendőrségen és a szakértői intézetben annak tisztázása érdekében, kit terhel a felelősség azért, hogy csak hónapokkal Jozef Rohác 2010. októberi szabadlábra helyezése után derült ki, hogy Fenyő János gyilkosának sapkájában az ő DNS-ét találták meg.

Kihantolták a Ceausescu házaspárt
A kommunista diktátort és feleségét fiuk kérésére hantolták ki, aki DNS-vizsgálatot kért, hogy kiderítse, valóban szülei fekszenek-e a sírban

Tiger Woods szeretője DNS tesztet akar
Az lenne a csoda, ha Tiger Woods számolatlan szeretője közül egy sem szült volna kicsi Tigert. Persze nem kellett sok idő, megjelentek az anyukák.

Csak szépeket engednek a társkereső oldalra
A Beautifulpeople.com társkereső portált ez nem érdekli, kizárólag szép embereket fogad soraiba, és most új szolgáltatással kedveskedik a szépségimádóknak: Beautiful Babies, ahonnan a „csúnya emberek” is kölcsönözhetnek szépséggént az utódláshoz

Fagyálló vérük volt a mamutoknak
A mamutoknak fagyálló vérük volt, hogy a hidegben is el tudja látni testüket oxigénnel - idézte a Nature Genetics című folyóiratban vasárnap megjelent tanulmányt a BBC hírportálja.

DNS védelem az értéktárgyakon a lopások megelőzése érdekében
Új, világszínvonalú lopás elleni, DNS elven működő védelmi technológia alkalmazását kezdte meg a Nyírségi Református egyházmegye 38 egyházközsége, az egyre súlyosabb méreteket öltő templomi lopások megelőzése érdekében.

Megerőszakolta Nórit a gyilkosa
Cáfolhatatlan bizonyítékokat találtak a rendőrök a 2008 novemberében, Kiskunlacházán meggyilkolt 14 éves Nóra ügyében. A legutolsó DNS vizsgálat nemrég készült el. A szakértő olyan nyomokat is talált a testen, ami arra utal, hogy a lányt megerőszakolta támadója.

Megvan a Cozma ügy DNS mintája
Elkészült a Cozma ügyben a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet (BSZKI) előzetes szakértői véleménye, amely tartalmazza a vér-, és DNS elemzéseket.

Jackson volt felesége a gyermekeit akarja
"A gyerekeimet akarom." Ezt Michael Jackson volt felesége mondta abban a másfél órás tévéinterjúban, amit az amerikai országos tévé, az NBC helyi csatornájának adott Los Angelesben.

Kiszel Tünde pontot tenne az apasági hercehurca végére
Úgy tűnik, Kiszel Tünde egykori szeretője, Lukács László beismeri az apaságot. Telefonon állítólag megígérte Tündének és ügyvédnőjének, hogy aláírja azt a dokumentumot, melyben elismeri, hogy ő Donatella édesapja. Tünde tehát fellélegezhet, hogy nem kell DNS-tesztet csináltatnia, s még tartásdíjra is számíthat.

Kiszel Tünde eldöntötte: apasági tesztet akar
A média nem hisz Kiszel Tündének. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy viccet csinálnak Donatella fogantatásának körülményeiből: olyan nem mellékes tényezőkből, mint például az apaság kérdése - Tünde ezért haragszik a bulvárlapokra. Mi szerencsére az interneten létezünk.

DNS-vizsgálat a kutyapiszok ellen
Egy izraeli városban sajátos módon küzdenek az utcákat borító kutyapiszok ellen: DNS-vizsgálattal megállapítják, hogy melyik kutya ürüléke maradt az úton, a gazdáját pedig megbüntetik - jelentette kedden a BBC brit közszolgálati média internetes oldalán. A hatóságok megkezdték a helyi kutyák DNS-adatbázisának összeállítását.

A rend őreinek pártján a DNS vizsgálat.
Nem egyeznek a Zsanett póthajából és a helyszínről vett minták - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden a TV2 Tények című esti hírműsorában. Az egyik rendőr védője szerint az eredmény a rendőrök ártatlanságát bizonyítja. Zsanett védője szerint a vizsgálat nem bizonyít semmit.

Fenyő-gyilkosság: újabb DNS-mintát várnak
Magyarország - Újabb két DNS-mintát vizsgálna a Nemzeti Nyomozó Iroda a Fenyő-gyilkosság ügyében. Az ORFK szerda este jelentette be, hogy a gyilkossággal gyanúsított koszovói albán Sefedini Agim (32) DNS-mintája nem egyezik a gyilkosság helyszínén találttal.

A Fenyő-gyilkosság DNS-ét már vizsgálják
A Nemzeti Nyomozó Iroda soron kívüli szakértői vizsgálatra küldi a mintát, amelynek egy hónapon belül meglehet az eredménye. Átadták a szerb hatóságok a magyar rendőrségnek annak a szerb férfinak a DNS-mintáját

Megvan a DNS-vizsgálat eredménye
Már az ügyészek kezében van annak a DNS-vizsgálatnak az eredménye, amelyet a Múzeum körúti nemi erőszakkal vádolt rendőrök ügyében készítettek a szakértők. A szakvélemény tartalmát az ügyészség egyelőre nem ismertette, kiszivárgott információk szerint viszont a vizsgálat nem tartalmaz terhelő bizonyítékot.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier