Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: E.Zsanett Találatok száma: 15

Pénzbüntetést kaptak a rendőrök
Pénzbüntetést kapott a Zsanett-ügyben meggyanusított öt rendőr. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának első fokú ítélete szerint hivatali visszaélést nem, de kötelességszegést követtek el az egyenruhások, ugyanis engedély nélkül hagyták el járőrkörzetüket a kérdéses éjszakán.

E. Zsanett pótmagánvádat nyújtott be
Pótmagánvádat nyújtott be a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre E. Zsanett - írja a Népszabadság. Az állítása szerint rendőrök által megerőszakolt lány minden jogi lehetőségét kihasználja, a pótmagánvádat a törvényes határidőn belül eljuttatták az ügyészséghez.

Nincs vége a Zsanett-ügynek
A Budapesti Nyomozó Ügyészség megszüntette a nyomozást a rendőrökkel szemben, az ATV Egyenes beszéd című műsorában a fővárosi főügyész nyilatkozott a Zsanett-üggyel kapcsolatban. Ihász Sándor, fővárosi főügyész a Magyar ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség az erőszakos nemi közösülés gyanújában bűncselekmény hiányában, míg a vesztegetés gyanújában bizonyítottság hiányában szüntette meg az eljárást.

Abbahagyták a nyomozást a Zsanett ügyben
Megszüntette a Budapesti Nyomozó Ügyészség a büntetőeljárást az ellen az öt rendőr ellen, akiket E. Zsanett megerőszakolásával gyanúsítottak. E. Zsanett ellen viszont még indulhat eljárás hamis vád miatt.

A rend őreinek pártján a DNS vizsgálat.
Nem egyeznek a Zsanett póthajából és a helyszínről vett minták - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden a TV2 Tények című esti hírműsorában. Az egyik rendőr védője szerint az eredmény a rendőrök ártatlanságát bizonyítja. Zsanett védője szerint a vizsgálat nem bizonyít semmit.

Megbukott Zsanett sztorija
Elkészült az Egészségügyi Tudományos Tanács szakvéleménye Zsanett ügyében. Az Egészségügyi Tudományos Tanácsot az ügyészség kérte fel, hogy oldja fel az ügyben korábban elkészült orvosszakértői jelentések közti ellentmondásokat.

Zsanett-ügy - kötelességszegés miatt vádat emeltek az öt rendőr ellen
Szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség az ellen az öt rendőr ellen, akiket a Múzeum körúti erőszak miatt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel gyanúsítanak.

Nem mese E. Zsanett vallomása egy új szakértő szerint
Zsanett nem mesélt és nem torzított, amikor elmondta, hogyan erőszakolták meg május elején rendőrök - ezt állapította meg a lány ügyvédje által felkért pszichológus, akinek szakvéleményét már be is nyújtották bizonyítékként az ügyészségre.

Az új szakértői vélemény szerint megerőszakolták Zsanettet
Új bizonyítékot, az eddigi szakértői anyagnak teljesen ellentmondó orvosszakértői véleményt nyújtott be az ügyészségre Tuza Péter ügyvéd Zsanett ügyében, akit állítása szerint május elején Budapesten rendőrök erőszakoltak meg - számolt be a HírTv.

Zsanett-ügy - új eljárás indult a rendőrök ellen
Katonai bűncselekmény miatt nyomozás indult az ellen az öt rendőr ellen, akiket a Múzeum körúti erőszak miatt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel gyanúsítanak – értesült a Magyar Nemzet.

Változtatott egyik állításán Zsanett
A 21 éves lány megerőszakolásával gyanúsított rendőr ügyvédje szerint a lány az ügyészségen azt mondta: már nem biztos benne, hogy az a rendőr erőszakolta meg, akivel szembesítették. Egy másik rendőrt pedig nem ismert fel.

Megvan a DNS-vizsgálat eredménye
Már az ügyészek kezében van annak a DNS-vizsgálatnak az eredménye, amelyet a Múzeum körúti nemi erőszakkal vádolt rendőrök ügyében készítettek a szakértők. A szakvélemény tartalmát az ügyészség egyelőre nem ismertette, kiszivárgott információk szerint viszont a vizsgálat nem tartalmaz terhelő bizonyítékot.

Rendőrerőszak: Zsanett megfenyegette az egyik tanút
Elrendelték a Múzeum körúti erőszak ügyében az egyik tanú személyi védelmét, miután azt állította: a sértett - a sajtóban E. Zsanettként szereplő 21 éves lány - megfenyegette, mert nem azt a tanúvallomást tette, amit megbeszéltek - tudta meg az MTI kedden magát megnevezni nem kívánó, az ügyet jól ismerő forrástól.

Zsanett-ügy - meglepő nyilatkozatott tett az egyik rendőr barátnője
Az E. Zsanett megerőszakolásával gyanúsított rendőr barátnője azt állítja, hogy a 21 éves lány régről ismerte F. Zsoltot, hiszen egy faluból származnak - írja a Bors.

Rossz minőségű Zsanett hangfelvétele
Megerősítette E. Zsanett elmondását az a nőgyógyász, aki látleletet vett fel május elején a fiatal lányt ért nemi erőszakról. A Magyar Nemzet értesülése szerint szakember próbálja hallhatóvá tenni az erőszak során készült hangfelvételt.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier