Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: Gabona Találatok száma: 8

Hamarosan 400 forint is lehet egy kiló kenyér
A gabona és a liszt árának emelkedése miatt jelentősen drágulhat a kenyér a következő hetekben, szakértők szerint akár 400 forintra is felmehet egy kiló fehér kenyér ára.

Félmilliárdott titkolt el adójából egy gabonafelvásárló cég
Összesen 479 millió forintnyi adócsalást derített fel egy debreceni székhelyű, gabonafelvásárlással és -értékesítéssel foglalkozó cégnél a VPOP Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala

800 milliót csalt, 400-at elköltött
Nem létező gabonát mutatott fel a banknál fedezetként egy mélykúti vállakozó. 800 millió forint hitelt vett fel rá, aztán kiderült, hogy a takarmánynak csupán egy része létezik.

Optimista termésbecslés a kínai gabonaföldekről
A természeti katasztrófák okozta károk ellenére Kína legnagyobb gabonatermesztő tartománya 50 millió tonna termésre számít - tudatta a közép-kínai Honan (Henan) kormányzatának vezető közgazdásza.

Csalással próbáltak gabonára 140 millió forint hitelt felvenni
Csalás miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya három férfi ellen, akik csalással próbáltak 140 millió forint hitelt felvenni nagy mennyiségű gabonaárura - közölte csütörtökön a rendőrség.

Százmilliós kár érte a Cerbonát
Százmilliós kár érte a Cerbona Zrt.-t: 117 tonna tésztát hívtak vissza, és 137 tonnát zároltak a saját raktárukban. A minőségi tanúsítvány ellenére fertőzött volt ugyanis a bajai malomból származó durum dara, ezért a jövőben a beszállítókkal szemben szigorít a cég. A Cerbonán kívül egyébként több mint húsz helyre szállított a bajai malom, de csak a fehérvári cég ellenőrzésén akadt fenn. A fuzárium-toxinnal szennyezett tészták július 31-ig érkeznek meg a cég telepére, utána semmisítik meg azokat.

Nagyobb lesz a gabonaárak ingadozása a jövőben
Valószínűleg nagyobb lesz a gabonaárak ingadozása a jövőben, mint az a múltban megszokott volt - jelentette ki a szentpétervári gazdasági fórumon az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO egyik tisztségviselője.

A tej után a kenyér ára is az egekbe szökhet
Az év végére drasztikusan megdrágulhat a kenyér, miután a liszt kilogrammonkénti ára 46 forintról 86-90 forintra emelkedett. Ha nem avatkozik be az állam, jövőre még kilátástalanabb lesz a helyzet. A Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, két lehetőség áll a sütőiparban tevékenykedő cégek előtt: bezárnak vagy áthárítják a megemelkedett költségeiket a vásárlókra.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier