Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: Gallas Találatok száma: 5

Sebestyén Balázséknál a változás napja után sincs megállás
2011. 11.11. a változás napjaként írta be magát nemcsak a Morning Show, hanem annak a Class FM hallgatónak a naptárába is, aki új életet kezdhet az álomnyereményből. A reggeli trió úgy döntött, a nagy nap után sem állnak meg, és jótékony gyűjtést indítottak útjára, amely a SOTE 1. sz. Gyermekklinika kis betegeinek nyújt segítséget.

2020-ig nincs megállás
Még sokáig a labdarúgópályán képzeli el az életét Ronaldinho, az AC Milan brazil sztárfutballistája, aki azt mondta: lehetőség szerint szeretne ott lenni a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon, a stoplist pedig csak 40. születésnapja előtt, 2020-ban akarja a szögre akasztani.

Gallas sértettségből nem nyilatkozik
Az Arsenal hátvédje nem nyilatkozik a sajtónak, így tiltakozik Domenech döntése ellen, miszerint nem ő lett a csapatkapitány

A víz az úr: megállás nélkül szakad az eső Borsodban
További esőket prognosztizálnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területre a szakemberek. Csütörtökön akár 15 milliméternyi csapadék is lehullhat.

Dohertynek mérgezés miatt szívmegállása volt
A The Babyshambles frontemberének, Pete Dohertynek,október közepén elmaradt pár koncertje, amit azzal indokoltak, hogy az énekesnek légzési nehézségei támadtak, kimerült, pihennie kell.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier