| Cimke: Gordon |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Ramsay ideje lejárt |
| Gordon Ramsay elvesztette szerződését eddigi éttermével, ami hozzásegítette hírnevéhez. |
|
| Orbánt Bajnainak hitték |
| A Sporting Lisszabonnál abban a hitben élnek, hogy Bajnai Gordon Magyarország miniszterelnöke. |
|
| Gyurcsány: Bajnai a barátom, nem titkos szövetségesem |
| Bajnai Gordon 25 éve a barátom, nem titkos szövetségesem. - így reagált Gyurcsány Ferenc az által vezetett Táncsics Alapítvány csütörtöki rendezvénye előtt újságírói kérdésre válaszolva arra, hogy a Heti Válasz szerint olyan politikai szervezet kialakításán dolgozik, amely az olaszországi Olajfa szövetség mintájára működne, és amelyet Bajnai Gordon vezetne. |
|
| Izraeli kémgépek repültek át Budapest fölött |
| Azonnali tájékoztatást kért a kormányfő az illetékes miniszterektől a Magyar Nemzetben megjelent állításokkal kapcsolatban, közölte a kormányszóvivő csütörtökön. A Magyar Nemzet csütörtöki számában saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át szerdán Magyarország fölött. |
|
| Gordon Ramsay le van égve |
| Egyre inkább úgy tűnik, Gordon Ramsay anyagi gondjai kezdenek súlyosbodni. Nem volt elég, hogy több milliárddal tartozik az adóhatóságnak angliai éttermei után, Az USA-ban bejegyzett cége, a Gordon Ramsay New York, legutóbb a New York állami adóügyi hivatal egyik legeladósodottabb adófizetőjeként szerepel. |
|
| Bajnait tanúként hallgatták meg a Sukoró ügyben |
| Tanúként hallgatta meg Bajnai Gordon miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán a Sukoró ügyben. Szollár Domokos elmondta: a kormányfő szerdán tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség főügyészének megkeresésére részletesen válaszolt az ügyészség kérdéseire a Sukoróra tervezett, és azóta ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban. |
|
| Dakar 2010: Gordon és Coma győzelme |
| Az autósoknál az amerikai Robby Gordon, a motorosoknál pedig a spanyol Marc Coma diadalmaskodott a 31. Dakar-rali keddi, negyedik szakaszán. |
|
| Gordon Ramsey Beckhamékkel fog meztelenkedni! |
| Beckhaméknek meg kell dolgozniuk az ételükért idén karácsonykor. David, Viktória és fiaik: Brooklyn, Romeo és Cruz csatlakozni fognak a pokol konyhája sztárszakácshoz, Gordon Ramsayhez és a családjához a konyhában egy ünnepi vacsora erejéig, mondta a hírességséf. |
|
| Bajnai Gordon jelenti a legnagyobb veszélyt |
| A Fidesz szerint a hétköznapok biztonságára Bajnai Gordon jelenti a legnagyobb veszélyt. Ezt Szijjártó Péter közölte szombaton, aki szerint a kormány képtelen kézben tartani a folyamatokat, legyen szó gazdaságról vagy éppen közbiztonságról. |
|
| Bajnaival nem lesz jobb a gyereknek |
| A magyar családok szegénységének, kilátástalanságának legfőbb okozója a Gyurcsány-Bajnai korszak, a szocialisták soha nem a gyerekek érdekeit tartják szem előtt. |
|
| Bajnai Gordon: a politikán is változtatni kell |
| A foglalkoztatás növelése most Magyarország legfontosabb feladata - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a Figyelő Top 200 díjkiosztó gáláján pénteken este Budapesten. A kormányfő szerint ezért modernizálni kell az állam működését, ehhez pedig a politikán kell elsőként változtatni. Ezt, szerinte, a választók tehetik meg, Bajnai Gordon úgy véli, sokkal több olyan választó kell, akinek van mit vesztenie, ha Magyarország nem fejlődik. |
|
| Bajnai: az egyensúly fenntartására kell törekedni |
| A jelenlegi és a következő magyar kormánynak is jó ideig az lesz a feladata, hogy az egyensúlyra és a növekedésre egyszerre koncentráljon - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken Zalakaroson, a közgazdászok éves vándorgyűlésén. |
|
| A kormányfő kitüntetést adott át Charles Gati professzornak |
| Bajnai Gordon miniszterelnök egyesült államokbeli útja során kitüntetést adott át Charles Gati professzornak. A magyar származású politológus a kelet-közép-európai történelem kutatása terén végzett munkássága és tudományos életútja elismeréseként részesült a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal, polgári tagozata kitüntetésben. |
|
| Bajnai Gordon reagált a frakcióvezetői felszólalásokra |
| Bajnai Gordon szerint a gazdasági válság közepén nemcsak annak kezelésével, hanem a romakérdéssel és az erőszakszervezetek megjelenésével is szembe kell néznie a kormánynak. A parlamenti frakciók vezetőinek felszólalásaira reagálva a miniszterelnök úgy vélekedett: utóbbiak esetében nemcsak a kormány, hanem a politikusok példamutatása, megnyilvánulásai is iránymutatóak lehetnek, ezért ebben mindenkinek van felelőssége. |
|
| Bajnaiék menjenek fapadossal |
| A költségtakarékosság jegyében a kormánynak ajánlja magát a Wizz Air fapados légitársaság. Szerda esti közleményükben azt írják, hogy maximálisan támogatják a 2010-es költségvetési javaslatban az utazási költségek csökkentésével kapcsolatos részt. |
|
| Bajnai: az emberi értékek mentén kell rendezni a kapcsolatot Szlovákiával |
| Bajnai Gordon miniszterelnök azt javasolja, hogy Magyarország és Szlovákia az emberi értékek, az európai jogi normák mentén próbálja meg rendezni a két ország közötti feszültségeket; a magyar kormányfő a budapesti szlovák nagykövetség fogadásáról távozóban mondta ezt újságíróknak Budapesten pénteken. |
|
| Bajnai Gordon Angela Merkellel találkozott |
| A kormány első 120 napjáról, a gazdasági válság hatásainak mérséklésére tett lépésekről, illetve az eddig elért eredményekről tájékoztatta Bajnai Gordon Angela Merkel német kancellárt a Páneurópai Piknik és a határáttörés 20. évfordulója alkalmából Sopronban megrendezett ünnepség után - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Budai Bernadett kormányszóvivő. |
|
| Bajnai Gordon megint kitett magáért! |
| A miniszterelnök elmondta: azt kérte az illetékes rendészeti szervektől, a magyar jog adta lehetőségek maximumát kihasználva akadályozzák meg, hogy Magyarországon újfasiszták, neonácik "grasszáljanak". |
|
| Bajnai: osztozom az áldozat hozzátartozóinak fájdalmában |
| Bajnai Gordon miniszterelnök osztozik a kislétai áldozat hozzátartozóinak fájdalmában és roma honfitársai aggodalmában. A kormányfő az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a szélsőségesek visszaszorítása, a társadalom összetartása és a cigányság helyzetének javítása nemzeti felelősség. |
|
| Együttműködést ajánl fel Bajnai Gordon a parlamenti pártoknak |
| Együttműködést ajánlott fel Bajnai Gordon a parlamenti pártoknak abban a levélben, amelyet pénteken juttatott el a frakcióvezetőknek, valamint Dávid Ibolya MDF-elnöknek. A miniszterelnök levelében hangsúlyozta, a rendkívül szigorú költségvetés világos üzenetet jelent majd: "Magyarország nem fordul vissza a válságból kivezető úton". |
|
| Bajnai Gordon ma bankvezetőkkel tárgyal |
| Bajnai Gordon miniszterelnök ma bankvezetőkkel folytat megbeszélést, amelyen részt vesz Oszkó Péter pénzügyminiszter és Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. A találkozón a lakáshitelesek megsegítéséről, a kkv-k hitelezéséről, fogyasztóvédelmi kérdésekről, illetve a bankok egyoldalú szerződésmódosításáról lesz szó. |
|
| Bajnai: Magyarország elkezdi a tárgyalást a Nabucco-konzorciummal |
| Magyarország még ebben a hónapban megkezdi a tárgyalásokat a Nabbuco-konzorciummal a gázvezeték megépítésének gyakorlati megvalósításáról - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Nabucco földgázvezetékről szóló kormányközi megállapodás aláírása előtt Ankarában. Az aláírási ceremónia az érintett országok vezető politikusainak beszédeivel kezdődött hétfőn a török fővárosban. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |