Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: Hungaroring Találatok száma: 40

Motorversenyek a Hungaroringen
Habár szeptemberben még nem sikerült, immáron a Hungaroring egy hete végül mégis megkapta a Nemzetközi Motorsport Szövetségtől a motoros licence-t is.

Gyulay Zsolt szerint akár kombinált pálya is lehet a Hungaroring
Akár kombinált pálya is lehet a jövőben a Hungaroring, amelyen így nemcsak autós, hanem motoros versenyeket is rendezhetnének, ehhez azonban jelentős pénzösszegre van szükség - jelentette ki Gyulay Zsolt, a létesítményt működtető Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán, a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában.

A Hungaroring ismét izgalmas versenyt nyújtott
Nem csak az eső és a rosszidő, de a néha kiszámíthatatlanul csúszós kanyarok is igazán izgalmassá tették a vasárnapi, Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ahol végül Button állhatott a dobogóra.

Kiss Pál Tamás egy baleset miatt a 21. helyen zárta a Magyar Nagydíjat
A második futam reggelén borús, esős idő fogadta a GP3-as mezőny versenyzőit a hazai ringen. A Right Guard Racing motorsport program versenyzőjét a futam utolsó előtti körében hátulról meglökték, autója megsérült, így a 21. helyen zárta a második futamot.

Kiss Pál Tamás számára technikai gondokkal indult a Magyar Nagydíj
A szombat reggeli GP3-as szabadedzéssel kezdetét vette a Formula 1 ENI Magyar Nagydíj. A Right Guard Racing motorsport program fiatal versenyzője délután technikai problémák miatt csak 3 gyors kört tudott menni, így a 19. helyen végzett.

Button hungaroringi sikerrel ünnepelte 200. futamát
A McLarennel versenyző Jenson Button nyerte meg a Formula-1-es Magyar Nagydíjat. A második helyen a világbajnoki éllovas Sebastian Vettel (Red Bull) végzett, míg a harmadik a ferraris Fernando Alonso lett.

Magyar borok és a Forma 1
A Tokaj Kereskedőház és a Hungaroring együttműködésének köszönhetően a Forma-1-es Magyar Nagydíjon bemutatkozik a cég két nemzetközi szinten elismert bora.

Kiss Pál Tamás ezen a hétvégén a Hungaroringen versenyez!
Idén már második alkalommal költözik a magyar ringre a GP3 Series mezőnye, ezúttal azonban nem a szokásos versenyfutamok közötti teszteknek ad otthont a hazai ring, hiszen a Formula 1 ENI Magyar Nagydíj GP3-as betétfutamán ezúttal élesben versenyeznek majd a magyar közönség előtt a nemzetközi autósport reménységei.

Kiss Pál Tamás egyedi motívummal tiszteleg a magyar szurkolók előtt
A tegnapi sajtótájékoztatón, melyet a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központban tartottak, bemutatták Tomi autójának külön erre az alkalomra, a magyar közönség tiszteletére készült egyedi grafikáját, mely egy különleges magyar népi motívum.

Újra magyar autóversenyző a Hungaroringen!
Július 29-31. között a Magyar Nagydíj keretein belül, a GP3-as betétfutamon a Hungaroringen versenyez majd a Right Guard Racing fiatal versenyzője.

Felújítják a Hungaroringet
Hiába van még két hét a Magyar Nagydíj kezdetéig már most ellepték a Hungaroringet, igaz egyenlőre nem a szurkolók, hanem a munkások. Rég óta szó van róla, hogy ráférne egy alaposabb karbantartás a pályára ám mindez, csak most valósul meg.

A Rippel fivérek lenyomták Gyurta Danit
A Rippel fivérek és Gyurta Dani is rajthoz állt a Hungaroring Vezetéstechnikai pályáján. A hírességek az idei Fair vezető program egyik záró eseményén mérték össze tudásukat. A csúszós pályán az artisták bántak a legügyesebben a kormánnyal.

Michelisz Norbert sokáig civilben is agresszív sofőrnek számított
Michelisz Norbert beírta magát a magyar sporttörténelembe, ráadásul a WTCC futam után szinte az egész ország megismerte a fiatal versenyző nevét. Mint mondja, nagyon motiválja az, hogy sokan szurkolnak neki.

Chevrolet fölény, eső és magyar öröm a Hungaroringen
Néha a kényszer szüli a legjobb helyzeteket. Így is össze lehetne foglalni a Hungaroing történetének első Túraautó Világbajnoki (WTCC) futamát, ugyanis a versenynaptárba beugróként bekerülő pálya a szezon eddigi legjobb futamait produkálta.

Michelisz az ötödik helyről rajtolhat
Az ötödik rajtkockát szerezte meg Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság mogyoródi futamainak időmérő edzésén.

Kiss Pál Tamás a Hungaroringen tesztel
Ma reggel 9 órakor megkezdődött a GP3 Series hivatalos tesztje a Hungaroringen. A teszt két napig tart, mindkét napon egy délelőtti és egy délutáni szabadedzést tartanak a csapatok.

Kiss Ramóna lekörözte önmagát + galéria
Kiss Ramóna a tegnapi napon igazán komoly előrelépést tett vezetési stílusát illetően, hiszen megszerezte eddigi legjobb köridejét, majd később is hasonló eredményeket produkált.

Az NGH versenyzői jó eredményekkel zárták a versenyhétvégét
Borús idővel startolt a 2011-es Országos Bajnokság első fordulója a Hungaroringen. A hiányos létszám némi bizonytalanságra adott okot a boxutcában, ám a Next Generation versenyzői mégis derűlátóan várták az időmérő edzést.

Mégsincs veszélyben a Forma-1-es Magyar Nagydíj
A Forma-1-es Magyar Nagydíj nincs veszélyben - ezt Bernie Ecclestone, az F1 elsőszámú irányítója jelentette ki azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, melyek szerint az esetleges bolgár futam miatt a hungaroringi verseny és a török GP is kikerülhet a programból

Nem lesz több F1-futam a Hungaroringen?
Bogdan Nikolov, a Bolgár Motorsport-szövetség elnöke kijelentette, amennyiben sikerül megegyezniük Bernie Ecclestone-nal arról, hogy a Bolgár Nagydíj bekerüljön a Forma-1-es versenynaptárba, akkor nem lesz több F1-futam a Hungaroringen.

Formula-1: Gyulay Zsolt állami támogatásért folyamodik
Gyulay Zsolt a jövő héten Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterhez készül, hogy a Hungaroring Sport Zrt. jelenleginél nagyobb mértékű állami támogatásáról tárgyaljon.

Timo és Budai Zsuzsa 12 órán keresztül izgult
Ifj. Ficza Ferenc és Mayor Benedek miatt aggódott Timo és Budai Zsuzsa, hiszen a két 14 éves autóversenyző első ízben próbálta ki magát a hosszútávú versenyzésben. Az esemény ideje alatt Timo gondoskodott a jó hangulatról, illetve Budai Zsuzsa tartotta a fiúkban a lelket.

Újabb 12 órás futam a Hungaroringen
Ahogyan tavaly, idén is lesz 12 órás futam a Hungaroringen. 30 csapat több géposztályban a 2 nap alatt az évad utolsó nagyszabású autós rendezvényén köröz majd a Hungaroringen

Páros évben páratlan élmény a Ferrari
A Ferrari Racing days minden második évben látogat el hozzánk így most sokáig kell majd megint várnia azoknak, akik a hétvégén nem tudtak kilátogatni a Hungaroringre

Palik már nem főnök!
Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke lett a Hungaroring Sport Zrt. új elnök-vezérigazgatója.

Hosszú hétvége a Hungaroringen
Augusztus 21-22-én Le Mans Series futam a Hungaroringen!

Ferrari Racing Days a Hungaroringen
A pályán és a pályán kívül is folyamatosan zajlanak majd az események, a hétvégére még Felipe Massa, a csapat Forma-1-es versenyzője is ellátogat hozzánk.

Le Mans-i autók a Hungaroringen
Augusztus 21-én és 22-én a mogyoródi pályán vendégeskedik a Le Mans Series mezőnye, több egykori Forma-1-es pilóta is eljön hozzánk.

F1: Schumacher megúszta a fekete zászlót
Az ominózus csata a tizedik, még éppen pontszerző helyért zajlott a Hungaroringen, ezt végül a brazil pilóta szerezte meg, Schumacher pedig a 11. lett.

Többen voltak a Hungaroringen, mint tavaly
Ismét több mint 200 ezer néző látogatott ki a Magyar Nagydíjra a versenyhétvége három napja alatt.

Kirúgták Palikot
A kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Gyulay Zsolt váltja Palik Lászlót szeptemberben a Hungaroring elnöki székében.

Massa különleges érzésekkel tér vissza a Hungaroringre
Felipe Massa különleges érzésekkel készül visszajönni a Hungaroringre az után, hogy a tavalyi Forma-1-es Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén súlyos balesetet szenvedett.

Gyorsasági OB: Bárkovicsé az első futam
Számos sikerrel zárult a Duna-Autó Autós Gyorsasági Országos Bajnokság idei első versenyhétvégéje.

Autócsodák a Hungaroring Majálison
2010. Május első hétvégéjén veszi kezdetét az autós gyorsasági versenyidény, amelyen magyar és külföldi csapatok egyaránt megmérettetik autóversenyzői tudásukat. Az immár tradicionális Material Center Kupán, a péntek reggeltől vasárnap estig tartó rendezvénysorozaton indulnak formula autók, kis -és nagytúraautók, valamint a bioetanol üzemanyaggal hajtott Genex Suzuki Bio Kupa autók.

Debreczeni Zita öt baleset után is a Hungaroringen száguld!
A modell két kipördülés, farolás és gyorsulás közt civil autóvezetési szokásairól vallott az internetes sztártévé riporterének. Debreczeni Zita elárulta, hogy annak ellenére, hogy lendületes vezető, mindig betartja a szabályokat. A lány arról is beszélt, hogy az egyik legjobb barátnője Dukai Regina nem hajlandó beülni mellé az autóba, de lehet, hogy ez az eddigi öt autóbalesete miatt van.

Hujberék repesztenek a Hungaroringen
Hujber Ferenc, Serdült Orsi és Budai Zsuzsi is versenyzői licencet szereznek, mert mindhárman indulnak az idei gyorsasági versenyek valamelyikén. Az idei autós gyorsasági versenyhétvégék mindegyikén két VIP autót indítanak a szakágnak és két csapatnak köszönhetően. A VIP autók pilótái hírességek és közéleti személyiségek lesznek.

2016-ig biztosított a Magyar Nagydíj jövője
Július 26-án a Hungaroringen írják alá azt a szerződést, amely biztosítja a feltételeket a Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezéséhez egészen 2016-ig.

A Balatonringen, a Hungaroringen sem lesz futam 2009-ben
Legkésőbb júliusban el kell kezdődnie Sávolyon az érdemi munkának ahhoz, hogy a 2010 májusában megrendezendő motoros világbajnoki futamra biztosan elkészüljön a pálya - mondta Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati miniszter pénteken Sávolyon, ahol egyeztetést tartott a beruházásról, és megtekintette a leendő pálya helyszínét.

Kevesebb jogsértés történt a Hungaroringen
A jogsértések számában és a fogyasztók kiszolgálásának minőségében is kedvező változásokat lehetett tapasztalni a 2008-as Formula-1-es Magyar Nagydíjon - közölte Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa szerdán az MTI-vel.

EVO Neo Gyorsulási verseny május 11-én a Hungaroringen
Az EVO Neo Gyorsulási Verseny következő fordulóját hagyományos módon MÁJUS 11-én, Pünkösd vasárnapján rendezik a Hungaroringen.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier