| Cimke: IlFerro |
Találatok száma: 4 |
|
|
| Már az Il Ferro-klón is eltűnt |
| A Rolf Autó honlapján azt hirdetik, hogy jogutód nélkül végelszámolták őket. Becsléseink szerint 6-8 millió forinttal tartoznak az autósoknak, ezt február óta egy százezer forintos befektetéssel szedték össze.
|
|
| Megjelent az Il Ferro utódja |
| Az ország északkeleti részén néhány hónapja bukkant fel a Rolfautó, amelynél 95-165 ezer forintot kell befizetnünk, és cserében 30-40 ezret kaphatunk vissza - sőt, még a befizetett tízezreket is. Legalábbis ezt ígérik, de erre garanciát csak a szerződés jelent - írja az Index.hu.
|
|
| Eltűnt az Il Ferro |
| Szinte biztos, hogy június elején sem jutnak pénzükhöz az Il Ferro ügyfelei. A társaság telefonon nem elérhető, a honlapján azt közölte, hogy a júniusi szemlét is elhalasztják. A cég ellen májusban csalás miatt nyomozás, majd felszámolási eljárás indult. Nyolcezer autós egyre távolabb kerül 300 millió forinttól, de autónként tízezret költhet arra, hogy megszabaduljon a reklámmatricától. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |