Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: Kajak Találatok száma: 40

Mesterséges zuhatagot építettek az olimpiára
A természetes állapotokat próbálták utánozni a tervezők, így mesterségesen előállított hegyvidéki környezetben mérettethetik meg magukat a sportolók az idei, olimpiai kajak-kenus szlalomversenyeken.

Négy éremre pályáznak a londoni olimpián a kajak-kenusok
Minimum négy éremre hajtanak a 2012-ben megrendezésre kerülő londoni olimpián a kajak-kenusok - hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet 250 nappal az olimpia játékok előtt rendeztek.

Horváth Éva rajong a gyorséttermi kajákért (+videó)
Horváth Évával a McDonalds-ban találkozott a sztártévé azaz a Tabu Tv csapata, ahol kiderült, a playmate-szépségkirálynő rajong a gyorséttermi ételekért.

Douchev-Janics Natasa: Burgasz mellett állomásozik
Háromszoros olimpiai bajnokunk nem tagadja, nehéz az időt jól beosztani, de egyelőre úgy tűnik, megtalálták a jó arányokat.

Speciális kenus tábor a londoni kvótáért
Vajda Attila hatalmas sikert ért el a szegedi MOL világbajnokságon, amelyen megszerezte pályafutása második világbajnoki aranyát. A kenus szakág azonban - ezt a győzelmet leszámítva - nem igazán jeleskedett. Londonban több kell, a felkészülés már el is kezdődött!

Újra vízen a háromszoros olimpiai bajnok Janics
Alig négy héttel kislánya, Milana születése után szerdán újra vízre szállt az EDF Démász-Szeged VE háromszoros olimpiai bajnok kajakosa, Douchev-Janics Natasa.

Vajda Attila a maratont is jól bírja
Nagy Péter, Noé Milán és a Csay Renáta, Farkasdi Ramóna kajakpáros győzelmével zárult a győri maraton világbajnoki válogató első napja. Jól mentek a szegedi világbajnokok, vagyis Szabó Gabriella és Vajda Attila is.

Maraton válogató: Vajda Attila, Szabó Gabriella és Kulifai Tamás is indul
Gyorsasági olimpiai érmesek és világbajnokok is indulnak a hétvégi győri maraton világbajnoki válogatón. A hosszú távú világklasszisaink, azaz Csay Renáta, Folláth Vivien és Györe Attila mellett láthatjuk Vajda Attilát, Szabó Gabriellát is Kulifai Tamást is csatázni a szingapúri vb-részvételért.

Pozitív lett a doppingtesztje egy magyar kajak-kenu versenyzőnek
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) arról tájékoztatta a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget (MKKSZ), hogy a sportág egyik felnőtt versenyzője pozitív vizeletmintát produkált egy tavaszi ellenőrzés során - közölte kedden késő este az MTI-vel az MKKSZ, amely hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a személyiségi jogok védelme miatt a felülvizsgálati eljárás lezárultáig a sportolót nem áll módjában megnevezni.

69 érmet nyert a magyar kajak-kenu utánpótlás
Minden dicséretet megérdemel a kajak-kenus utánpótlás: 69 érmet nyert a magyar csapat Lengyelországban, az Olimpiai Reménységek Versenyén.

Az MTK világbajnok kajakosai elmaradt fizetésükre várnak
Nyolc havi fizetéssel - fejenként közel egymillió forinttal - tartozik az MTK Tóth Dávidnak és Kulifai Tamásnak

Az olimpiai pályát tesztelik az éremesélyes kajak-kenusok
Ezen a héten rendezik az előolimpiát a London melletti versenypályán. A magyar csapat szerdán reggel indul útnak.

Kucsera Gábor: Többször abba akartam hagyni a kajakozást + video
A Tabu Tv riportere Kucsera Gábort faggatta arról, hogy hogy bírja a folyamatos edzéseket, emellett szeptemberi nyaralásáról is érdeklődtünk.

Kajak-kenu vb - Bámulatos eredmények
A Kovács Katalin, Kozák Danuta kajakos duó aranyérmet szerzett a vasárnapi 200 méteres döntők során a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A legrövidebb távon újabb két londoni kvótát gyűjtöttek a hazai versenyzők.

Kajak-kenu vb - Kovács és Kozák duója már döntős 200 m-en
A Kovács Katalin, Kozák Danuta kajakpáros bejutott a vasárnapi döntőbe 200 m-en a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság szombat délelőtti programja során. A többi magyar egység a középfutamban folytathatja a legrövidebb távon.

Kajak-kenu vb - Könnyedén léptek a középfutamba
A Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakpáros bejutott a szombati döntőbe 500 m-en a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A többi, pénteken délelőtt vízre szállt magyar egység a középfutamban folytathatja szereplését.

Kajak-kenu vb - A magyarok nyernek Birgit Fischer szerint
A nyolcszoros olimpiai bajnok Birgit Fischer szerint a magyar női négyes nyeri majd a pénteki K-4 500 m-es döntőt a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

Hőségriadó a kajak-kenu világbajnokságon
Hűtőkamionokat és párakapukat rendeltek a helyszínre az olimpiai kvalifikációs világbajnokság szervezői. A kánikula és az erős UV-B sugárzás miatt a nézőket is óvatosságra intik.

Kajak-kenu vb - Öt hazai egység már döntős
A csütörtök délelőtti nyitóprogram után öt magyar egység már készülődhet a pénteki döntőkre a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

Kajak-kenu vb - Szinte már zsebben négy női kajakos kvóta
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma összeállítású 500 m-es női kajaknégyes bejutott a pénteki döntőbe a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, s így már szinte biztos, hogy Magyarország e szám révén négy kvótát szerez a jövő évi, londoni játékokra.

Már csak szerdáig kell várni!
Hétfőn érkezett meg a versenyzők legnagyobb csoportja a szerdán kezdődő szegedi kajak-kenu világbajnokságra. Az immár 39. alkalommal megrendezett eseményre a Világ minden tájáról érkeznek.

Soha ennyi magyar még nem indult a kajak-kenu vb-n
A négy paraversenyzővel együtt összesen 48 magyar sportoló száll vízre az év egyik legfontosabb hazai sporteseményén, a szerdán kezdődő és vasárnapig tartó szegedi, olimpiai kvalifikációs MOL kajak-kenu világbajnokságon.

Kajak-kenuból sem árt az utánpótlás
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség egy egészen új ötlettel állt elő, mely szerint néhány tehetséges és szerencsés utánpótlás versenyző lehetőséget kap arra, hogy a szegedi világbajnokságon részt vehessen. Már csak 5 nap.

Veres Zoltán a kajak-kenusokért szorít
Megtisztelő feladatok előtt áll Veres Zoltán. Műrepülő Európa-bajnokunk előbb az augusztus 20-i budapesti légiparádén repül majd bemutatót, amely programjának összeállításában, szervezésében tevékenyen is részt vesz, majd a szegedi kajak-kenu világbajnokságon kápráztatja el a nézőket.

Még 6 nap: Éremesély K-2 1000 méteren és négyesben is
Tizennyolc magyar férfi kajakos áll rajthoz augusztus 17. és 21. között a szegedi MOL Kajak-Kenu Világbajnokságon. A hazai szurkolók több éremesélyes egységnek szoríthatnak, dobogóra lehet várni K-2 1000 méteren Dombi Rudolfot és Kökény Rolandot, no és férfi négyesünket is.

Vajda Attila orvost hívott, betegséggel küzd
Tizenöt férfi és két női magyar kenus száll vízre augusztus 17. és 21. között a szegedi MOL kajak-kenu világbajnokságon. Az olimpiai bajnok Vajda Attila sajnos betegséggel küzd.

Még 8 nap: Négy magyar indul a paraszámokban
Meglehetősen friss szakág a kajak-kenu világbajnokságok történetében a parakenu. A fogyatékkal élő sportolók először a 2009-es dartmouth-i világbajnokságon mérhették össze tudásukat, akkor bemutató szám volt a parakenu, egy esztendővel később Poznanban azonban már teljes jogú világbajnoki résztvevőként szerepeltek a programban.

Átadták a Maty-éri kajak-kenu pályát
Rekordidő alatt sikerült átépíteni az olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak otthont adó, Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központot Szegeden. A felújított létesítmény hosszú évekig segítheti a magyar sportolók felkészülését.

9 nap múlva kezdődik a kajak-kenu vb
A magyar válogatott minden tagja egészséges, így a 48 tagú csapat zavartalanul készülhet a 9 nap múlva kezdődő olimpiai kvalifikációs MOL Kajak-Kenu Világbajnokságra.

94 ország jelentkezett a MOL világbajnokságra
Szerda éjfélig lehetett versenyzőket benevezni az augusztus 17-én kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A vártnál is több, 94 ország jelentkezett minden idők legnagyobb szabású kajak-kenu világversenyére.

Tótka Sándor: Jövőre még jobb leszek!
Bár elkiabálni vétek lenne, de egyre több jel mutat arra, hogy sok örömet szerezhet még a magyar szurkolóknak Tótka Sándor. A 2010-es év ifjúsági olimpiai bajnoka három érmet nyert a hétvégi korosztályos világbajnokságon, és mostantól teljes erővel a felnőtt MOL Kajak-Kenu Világbajnokságra készül.

Soha ennyi érmet nem nyertünk még ifjúsági vébén
5 arany-, 6 ezüst- és 5 bronz a magyar mérleg Brandenburgban. Szinte alig volt olyan döntő, amelyik után nem állhatott dobogóra magyar versenyző.

6 érem, 3 világbajnoki cím 1000 méteren
Világbajnok lett 1000 méteren a kajakosok között Farkasdi Ramóna és a Hagymási Réka, Takács Tamara páros, valamint a kenus Korisánszky Dávid az ifjúsági sprintvilágbajnokságon, Brandenburgban. A magyar válogatott nyerte a legtöbb érmet az 1000 méteres döntők során, szám szerint hatot, többet a házigazda németeknél is.

Megjött az első válogatott Szegedre
Pénteken megérkezett az első külföldi csapat a szegedi MOL Kajak-Kenu Világbajnokság helyszínére. Az olimpiai kvalifikációs viadal 16 nap múlva kezdődik.

Újra 10 érmet vár a kapitány
Bemutatkozott a MOL Kajak-Kenu Világbajnokságon rajthoz álló 48 versenyző a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón. Soha ekkora létszámú csapattal nem vágtunk még neki világbajnokságnak, a szövetségi kapitány az Európa-bajnoksághoz hasonlóan 10 érmet vár a válogatottól.

Két aranyérem a zárónapon
A női kajak- és a férfi kenupáros is Európa-bajnoki címet szerzett a franciaországi viadal utolsó napján.

Arany, ezüst és bronz a maratoni Eb első napján
Minden színű éremből nyert egyet a magyar válogatott a franciaországi maratoni Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Éles aknavető gránátot találtak a maty-éri pályán
Az augusztusi MOL Kajak-Kenu Világbajnokságnak helyet adó maty-éri pálya létesítményeinek felújítása közben 2. világháborús éles lőszert, egy aknavető gránátot találtak. A munkálatok egyébként az ütemterv szerint haladnak, a beruházás kivitelezői szerint nem lesz akadálya annak, hogy a sportolók augusztus közepére birtokba vehessék a megújult pályát.

48 versenyző készülhet a MOL világbajnokságra
A tegnap délelőtt lezajlott nyílt szakmai egyeztetések, a szakmai bizottsági, valamint az elnökségi ülés után kialakult az augusztus 17. és 21. között Szegeden megrendezésre kerülő MOL kajak-kenu világbajnokságon rajthoz álló válogatott keret névsora.

Számhalmoznak legjobbjaink az országos bajnokságon
Óriási mezőny vág neki a ma kezdődő országos bajnokságnak, amelyet a maty-éri pálya létesítményeinek felújítása miatt ezúttal Szeged helyett Szolnokon rendeznek meg. A férfi kajakosok és a kenusok számára az országos bajnokság válogató verseny a nem olimpiai számokban az augusztusi MOL világbajnokságra.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier