Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: Lui Találatok száma: 18

Rasszista lenne Luis Suarez?
Fegyelmi eljárás indul Luis Suarez ellen, aki állítólag rasszista jelzőkkel sértette meg Patrice Evra-t egy októberi rangadót. Suarez szeretné tisztára mosni a nevét.

Kiadható a leányfalui ír gázoló Magyarországnak
Első fokon elvesztette a magyarországi kiadatás ellen indított jogi harcát Francis Ciarán Tobin, a két kisgyermek halálát okozó, több mint egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelőse, aki azonban fellebbez a dublini felsőbíróság pénteki, nem jogerős végzése ellen.

Lui Padre szerint földrengés is lesz + video
A neves mágus, Lui Padre szerint a 2011-es év is eseményekben dús lesz, ám a celebházasságok és soros elnökség mellett néhány kellemetlen dologgal is szembe kell néznie majd a magyar embernek.

Szokatlan dolog történt a Bumeráng élő műsorában
A mentalista Lui a Megasztárban figyelt fel a Lifejune együttesre és elhatározta, anyagilag támogatja a csapatot. A zenekar ugyan még nem kereste meg Luit, hogy átvegye a beígért összeget, az ajánlat azonban továbbra is él

Fegyvertartási engedélye volt a dévényújfalui ámokfutónak
Érvényes fegyvertartási engedélye volt annak a férfinak, aki hétfőn Pozsony Dévényújfalu nevű városrészében hét személyt gyilkolt meg, majd magával is végzett.

Tizenegyedszerre is elnapolták a leányfalui gázoló perét!
Francis Ciarán Tobin még 2000-ben a járdán gázolt halálra két kisgyereket

Lui Padre: Détár Enikő, vigyázz magadra! + video
Kedvenc mágusunk, Lui Padre újra megmondja a frankót: ezúttal a Détár-Rékasi házaspár jövőjéről mesélt. Az elmúlt pár hónapban fokozatosan tűnt el az RTL Klub képernyőjéről a sztárpár. A sor Rékasi Károllyal kezdődött, aki a Barátok Köztből távozott, majd jött Détár Enikő, aki egészségügyi problémák miatt szünetelteti a forgatást. Mindenki jogosan kérdezheti, hogy most mi lesz velük? Hát mi megmondjuk!

Sztárok népszerűsítik a munkahelyi sportot
A sportkedvelő hírességek, vagyis a Médiaválogatott tagjai nem mindennapi akcióban vettek részt. Meglepték az ország egyik piacvezető mérnöki irodájának dolgozóit, és arra kérték őket: dobjanak el a kezükből mindent, pattanjanak fel az asztaltól, és tornázzanak egyet.

Lui Padre: Liptai Claudia és Daróczi Dávid promókapcsolata! + video
Liptai Claudiának december közepén lett elege a bujkálásból, találgatásokból, akkor egy napilapnak árulta el, hogy már fél éve Daróczi Dávid volt kormányszóvivővel kavar. Az internetes sztártévé ezúttal egy mágus segítségét kérte, hogy jósolja meg a friss celeb pár kapcsolatának jövőjét. Lui Padre sajnos nem túl jó hírekkel kecsegtet Liptaiéknak: szerinte nem lesz túl hosszú távú a kapcsolat, de legfőképp azért nem, mert szerinte az egészet csak szereplésvágyból csinálják.

Lui Padre fellép az ostoba babonák ellen
A boszorkány nagymester úgy véli, hogy péntek a szerelem és a boldogság napja, miközben az egy és a három összege négyet tesz ki, ami egy igen erős szám.

Dublinban elfogták a leányfalui gázolót
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) az igazságosság érdekében tett jelentős lépésnek tekinti, hogy a leányfalui gázolás miatt a magyar bíróság által börtönbüntetésre ítélt C. Tobin ír állampolgárt Dublinban őrizetbe vették - közölte szerda este a szaktárca.

Két lábon járó zenegép: Luigi B
Luigi B, azaz Bangó Lajos a Csillag Születik Backstage hétfői műsorában újra színpadra állt, hogy a Cool nézőinek is számot adjon tehetségéről, ám kiderült, sokkal több egyszerű zenésznél.

Ikerbabákat jósolnak Luinak
A mágus augusztus 1-jén nősült, és már nagyon várja a gyerekáldást. Egy javasasszony szerint duplán fognak kapni belőle.

Lui jó időt varázsolt az esküvőjére
Lui egy hónappal ezelőtt kötötte össze életét szerelmével, akit már nyolc éve ismer. Hogy miért vártak eddig kapcsolatuk hivatalossá tételével, annak komoly oka volt. Lui babonás, és tartott a hetedik évtől. De most, hogy sikeresen átvészelték a "rettegett" időszakot, feleségül vette kedvesét.

Egybekelt Lui mágus és párja
A TV2 Kiválasztott című műsorában megismert Lui mágus megpecsételte 8 éve tartó kapcsolatát, és épp megismerkedésük évfordulóján feleségül vette kedvesét, Orsit. Igazi hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, majd a világtól elvonulva romantikus nászúton vettek részt.

Danny Blue gondolatával hívja a pincért
A Sztárportré folytatásában Danny Blue és Lui Padre beszélt a mentalizmusról. Ma megtudhatjuk, hogyan tudunk a pincérnek gondolatainkkal jelezni, vagy egy ellenkező neműt magunkhoz "szólítani".

Lui az agykontrollt ajánlja, Rakonczai Máté Istenben hisz
Lui és Rakonczai Máté nyilatkozott a Sztárportrénak. A mentalisták arról nyilatkoztak, miben hisznek, hogyan lehet puszta akarattal kanalat hajlítani, és hogy miként fogadják őket a nők. Meditáció, relaxálás, szívverés megállítása, és Uri Geller kerül ma terítékre.

Figo Kínában folytathatja
A korábbi aranylabdás, a világ legjobbjának is megválasztott Luis Figo Európán kívül akar futballozni, s karrierjét folytatva fontolóra veheti, hogy a kínai Szuperligában játsszon - írta a pekingi Titan Sports csütörtökön.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier