| Cimke: MSZ |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Az MSZP kiáll az abortusztabletta mellett |
| Az MSZP felemelte a hangját a nők önrendelkezési jogának csorbítása ellen, szerintük biztosítani kell, hogy mindenki szabadon dönthessen az abortusztablettát illetően. |
|
| Kapával esett egymásnak két öregasszony |
| Előzetes szóváltást követően két hatvanas éveikben járó szomszédasszony esett egymásnak egy kapával szerdán késő délelőtt Iváncsán. Az még a dunaújvárosi nyomozókra vár, hogy kiderítsék a történések eredeti sorrendjét, de tekintettel az elkövetés eszközére és a fejet ért sérülésre, az már egészen biztos, hogy súlyos testi sértés kísérlet miatt indult büntetőeljárás… |
|
| Éjszaka nyoma veszett a Károlyi-szobornak |
| Az eddig a Kossuth-téren helyet foglaló szobor új helye Siófokon lesz. Az elbontást az Országgyűlés Hivatala kezdeményezte, a tér rekonstrukciója miatt. MSZP-s képviselők azonnal a helyszínre siettek. |
|
| Hiller: Nincs diplomás túlképzés! |
| A volt oktatási és kulturális miniszter szerint több esélyt hagyott a kötelező tandíj, melyet az előző kormány idején vezettek be. A szocialista politikus az MR1-Kossuth rádió 180 perc c. műsorának nyilatkozott. |
|
| Perlik a mentősök az OMSZ-t |
| Beperelte a nemrég alakult Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége az Országos Mentőszolgálatot, mivel az nem fizette ki dolgozóinak az egészségkárosodási kockázati pótlékokat. |
|
| Figyelmeztette Szanyi Tibort az MSZP |
| Nem indítottak fegyelmi eljárást Szanyi Tibor ellen, de az MSZP levélben felszólította a szocialista politikust, hogy fokozottan figyeljen a közösségi oldalakon közzétett bejegyzéseire, azokkal másokat ne sértsen meg. |
|
| Százmilliók a hajléktalanellátásra |
| Kilenc kórház többletkapacitást biztosíthat a téli időszakban, valamint A Budapesti Módszertani Szociális Központ is többletforrást kaphat működéséhez. |
|
| Budaházy és társai tagadnak |
| Ártatlanságukat hangsúlyozták Budaházy György és társai a Fővárosi Bíróság szerdai tárgyalásán. Tagadták, hogy bármi közük lenne az MSZP-s politikusok ellen megkísérelt merényletekhez. |
|
| Háromszázezres díj a nyomravezetőnek |
| Holtan találtak berentei lakásában egy idős férfit november 10-én. A rendőrség gyanúja szerint az áldozatot meggyilkolták, a nyomravezetőnek háromszázezer forint üti a markát. |
|
| Engedély nélkül dolgoznak a légimentők |
| A Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek 2011. szeptember 30-án lejárt az érvényes működési engedélye. Ennek hiányában pedig egészségügyi tevékenység sem végezhető. |
|
| Nem sújtják a szolgálati nyugdíjakat |
| Mégsem vonják meg a szolgálati nyugdíjat azoktól, akik meghatározott bűncselekményt követtek el, például szakszerűtlenül intézkedtek. Ezt a módosító indítványt ugyanis visszavonta a parlament rendészeti bizottsága. |
|
| A szomszéd fülelte le a dorogi tolvajt |
| A szomszéd hívta ki éjszaka a dorogi zsarukat, amikor látta, hogy a szemközti, épülő házban járkál valaki. A kiérkező rendőrök tetten érték a tolvajt, aki az építkezéshez használt eszközöket akarta ellopni. |
|
| Az MSZP támogatja a magyar rezidenseket |
| Az MSZP arra szólította fel Szócska Miklóst, egészségügyért felelős államtitkárt, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, és mondja meg a rezidenseknek, hogy mekkora béremelésre számíthatnak. Közel 1100 orvostanhallgató helyezte letétbe felmondólevelét. |
|
| 16 év fegyház a szomszédját megölő nőnek |
| 16 év fegyházra ítélték jogerősen azt az ásotthalmi nőt, aki tavaly néhány ezer forintért meggyilkolta a szomszédnőjét. A 78 éves nőt egy fémvésővel olyan súlyosan bántalmazta, hogy az a helyszínen életét vesztette. |
|
| Sakk Eb: bravúr kell az éremszerzéshez |
| A magyar férfi és női sakkválogatottnak egyaránt eredményesen kell szerepelnie a görögországi Porto Carrasban jövő csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságon. |
|
| Távozik a Gyurcsány-platform? |
| Már két hete folynak a tárgyalások Mesterházy Attila és az ex pártelnök között, miszerint a Gyurcsány-platform kiválik az MSZP-ből. Ma délelőtt újabb megbeszélésre kerül sor. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |