Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: Mszp Találatok száma: 40

Az MSZP-nek nem kellenek a terrorelhárítók
Az MSZP felszámolná a Terrorelhárítási Központot, és visszaállítaná a szolgálati nyugdíjakat. Többek között erre is javaslatot tett a vitairatában.

Az MSZP kiáll az abortusztabletta mellett
Az MSZP felemelte a hangját a nők önrendelkezési jogának csorbítása ellen, szerintük biztosítani kell, hogy mindenki szabadon dönthessen az abortusztablettát illetően.

Bizakodó Mesterházy a 2014-es választásokat illetően!
A pártelnök szerint pártja a legnagyobb ellenzéki párt Magyarországon momentán, így komoly esélyekkel indul az MSZP a 2014-es választásokon.

Éjszaka nyoma veszett a Károlyi-szobornak
Az eddig a Kossuth-téren helyet foglaló szobor új helye Siófokon lesz. Az elbontást az Országgyűlés Hivatala kezdeményezte, a tér rekonstrukciója miatt. MSZP-s képviselők azonnal a helyszínre siettek.

Hiller: Nincs diplomás túlképzés!
A volt oktatási és kulturális miniszter szerint több esélyt hagyott a kötelező tandíj, melyet az előző kormány idején vezettek be. A szocialista politikus az MR1-Kossuth rádió 180 perc c. műsorának nyilatkozott.

Hamis volt a sürgősségi indítvány
Miskolc jegyzője feljelentést tett magánokirat hamisítás gyanúja miatt.

Figyelmeztette Szanyi Tibort az MSZP
Nem indítottak fegyelmi eljárást Szanyi Tibor ellen, de az MSZP levélben felszólította a szocialista politikust, hogy fokozottan figyeljen a közösségi oldalakon közzétett bejegyzéseire, azokkal másokat ne sértsen meg.

Budaházy és társai tagadnak
Ártatlanságukat hangsúlyozták Budaházy György és társai a Fővárosi Bíróság szerdai tárgyalásán. Tagadták, hogy bármi közük lenne az MSZP-s politikusok ellen megkísérelt merényletekhez.

Pálffy nem tolerálja a bukdácsoló diákokat
Pálffy István, KDNP-s képviselő szerint nem érvekkel, hanem csak jelzőkkel támadja az ellenzék a köznevelési törvénytervezetet.

Fél évig nem lesz Gyurcsányéknak frakciója
A MSZP pártszakadása óta húzódó ügyre pontot tett az Országgyűlés hétfőn este. A pártból kivált tíz képviselő fél évig még biztosan nem alakíthat frakciót.

Nem sújtják a szolgálati nyugdíjakat
Mégsem vonják meg a szolgálati nyugdíjat azoktól, akik meghatározott bűncselekményt követtek el, például szakszerűtlenül intézkedtek. Ezt a módosító indítványt ugyanis visszavonta a parlament rendészeti bizottsága.

Mesterházy: lezárjuk a múlthoz való viszonyunkat!
Új korszakot akar nyitni az MSZP. Mesterházy Attila, a szocialista pártelnök lezártnak tekinti a múltat, és úgy gondolja, hogy kulturáltan váltak meg Gyurcsány Ferencéktől.

Az MSZP támogatja a magyar rezidenseket
Az MSZP arra szólította fel Szócska Miklóst, egészségügyért felelős államtitkárt, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, és mondja meg a rezidenseknek, hogy mekkora béremelésre számíthatnak. Közel 1100 orvostanhallgató helyezte letétbe felmondólevelét.

Budapest: ideért a szociális katasztrófa
Horváth Csaba ellenzéki politikus szociális katasztrófáról beszél a hajléktalankérdés és a főváros milliós beruházásainak kapcsán.

Távozik a Gyurcsány-platform?
Már két hete folynak a tárgyalások Mesterházy Attila és az ex pártelnök között, miszerint a Gyurcsány-platform kiválik az MSZP-ből. Ma délelőtt újabb megbeszélésre kerül sor.

Varju: elegen vagyunk az új frakcióhoz
Kiválnak és a parlamentben új frakciót alakítanak a Demokratikus Koalíció Platform képviselői.

Ma hallgatja ki az ügyészség Gyurcsány Ferencet
Ma hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként Gyurcsány Ferencet. A volt miniszterelnök a nyomozóhatóság szerint hivatali visszaélést követett el a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A szocialista politikus korábban felszólította az ügyészséget, hogy kihallgatásán készüljön kép- és hangfelvétel, és közölte, hogy azokból másolatot kér. Az általa vezetett MSZP-s platform a kihallgatás idején tüntet az ügyészség épülete előtt.

Az MSZP szerint a kormány több ügyben is becsapta az adózókat
Az MSZP szerint a kormány becsapta az adózókat akkor, amikor egykulcsos személyi jövedelemadót ígért, de akkor is, amikor azt állította, hogy egyszerűbbé válik az adózás.

Fagykárenyhítés: Magosz: a kormány segít a termelőknek
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) visszautasítja az MSZP állításait, miszerint a kormány nem segít megfelelő módon a fagykárt ért mezőgazdasági termelőknek - ezt Jakab István, a szervezet elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament alelnöke mondta pénteken Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján.

Benyújtotta a népszavazási kezdeményezését az MSZP
Mesterházy Attila pártelnök benyújtotta hitelesítésre az MSZP korábban bejelentett népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottsághoz - áll az ellenzéki pártelnök csütörtöki közleményében.

MSZP: a Fidesz kérjen bocsánatot a demonstrálóktól!
Azonnali bocsánatkérésre szólította fel az MSZP a Fidesz országgyűlési frakcióját a szerdai demonstrációval kapcsolatban megjelent nyilatkozat kapcsán.

MSZP: nagy lépést tett a főváros a metrókocsi ügy megoldása felé
Az MSZP szerint Budapest vezetősége nagy lépést tett az Alstom-ügy megoldása felé a keddi megbeszélésen, amelyen a metrókocsik leszállításáról volt szó.

Szijjártó: több szerénységet a szocialistáktól!
A miniszterelnök szóvivője szerint nyugdíjügyben a szocialisták részéről jóval több szerénységre lenne ok, hiszen - mint mondta - ha ők nem tették volna tönkre az országot, akkor most a rendvédelmi dolgozók sokkal jobb és méltóbb körülmények között tehetnék a dolgukat.

Nem fogadja jól Gyurcsány Ferenc visszatérését a közvélemény
A Századvég Alapítvány kutatása szerint nem fogadja jól Gyurcsány Ferenc visszatérését a közvélemény, szétesés és dezintegráció fenyegeti a politikai baloldalt a korábbi miniszterelnök visszatérésével kapcsolatban.

Gyurcsány Ferenc maga vasalja az ingjeit + video
A politikus szerint Dobrev Klára kiváló teremtés, de a főzés olyan messze áll tőle mint Makó Jeruzsálemtől. Éppen ezért a vacsorát saját maga készíti és teszi az asztalra.

A pártszakadás is szóba került az MSZP programtanácsának ülésén
Az MSZP kettéválása is szóba került a párt programtanácsának legutóbbi ülésén - erősítette meg Földes György történész az MTI-nek csütörtökön. A Politikatörténeti Intézet főigazgatója, aki résztvevője volt a megbeszélésnek, azt mondta: véleménye szerint ez a jelenleginél tisztább helyzetet eredményezne, a múlt meghosszabbítása és egymás sakkban tartása helyett ugyanis a szocialistáknak a jövővel kellene foglalkozniuk.

Félelem járja be Magyarországot
Mesterházy Attila szerint félelem járja be az országot: a kormány embereket félemlít meg, bocsájt el vagy bélyegez meg csak azért, mert másképp gondolkodnak.

Kevesebb került a képviselők zsebébe
Kövér László nem igazolta a szocialista és az LMP-s képviselők távollétét, ezért pedig kevesebb került a képviselők zsebeibe.

Gyurcsány Ferenc feljelentést tesz
Valakinek nagyon az útjában áll - így fogalmazott Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform tagnyilvántartásáról egy cikk.

Egységben bíznak a szocialisták
Elfogadhatatlan, hogy valaki a szocialista frakcióból más pártot hozzon létre - mondta Mesterházy Attila pártelnök maratoni, 9 órás frakcióülésük után. Szavazni is fognak majd, de nem csak a Gyurcsány Ferenc által megfogalmazott kérdésekben.

Megvan Gyurcsány új pártja
A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

Júliustól új adórendszert vezetne be az MSZP
Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány a költségvetés konszolidálása és a társadalmi igazságosság érdekében terjesszen elő új, július elsején életbe lépő adótörvényt.

Mesterházy Attila aktivisták ezreit reméli az MSZP képzéseitől
Egy több ezer tagból álló hatékony szocialista aktivistahálózat felépítését várja a következő két-három évben Mesterházy Attila pártelnök az MSZP-nek a közelmúltban elkezdődött országos képzéssorozatától.

Mesterházy szerint 2011 a csalódások éve lesz az országnak
Mesterházy Attila szerint az MSZP számára az építkezés éve lesz a következő esztendő, amely "kutya kemény" munkát igényel, de eredményeként a párt választható alternatíva lesz a Fideszből kiábrándultak számára is.

Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a nyugdíjtörvény miatt
Az Alkotmánybírósághoz fordult Mesterházy Attila a nyugdíjtörvény miatt, az MSZP szerint ugyanis jogszabállyal legalább három ponton sérül az alaptörvény.

Horn Gyulának Alzheimerhez hasonló betegsége van
A volt kormányfőt, Horn Gyulát immáron három éve egy budapesti kórházban őrzik, hiszen gyakran saját családtagjait sem ismeri fel, mégis agresszívan követeli, hogy engedjék haza őt.

Vádat emeltek Molnár Gyula volt szocialista képviselő ellen
Öt rendbeli becsületsértés miatt vádat emelt Molnár Gyula volt MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi XI. kerületi polgármester ellen az ügyészség - közölte az MTV híradója.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor eljárást indítana ellene
A volt miniszterelnök a 180 percben azt mondta, tiszta a lelkiismerete a sukorói telekcsere miatt, ám ha Orbán Viktoron múlna, akkor biztos, hogy eljárás indul ellene.

Rákos daganathoz hasonlították az MSZP-s képviselőt
Az MSZP Nagykőrösi Szervezetének közleményében az áll, elpusztítandó rákos daganatnak nevezte az MSZP nagykőrösi elnökét a helyi önkormányzat egészségügyi bizottságának fideszes elnöke

Demonstrációval párbajozik Gyurcsány és Mesterházy
Fél évvel a választások után az MSZP véget akar vetni az Orbán-kormány lendületének, Mesterházy Attila tüntetést szervez a jelenlegi hatalom munkássága ellen.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier