Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: Szalai Találatok száma: 25

Szalai bombaformában tért vissza
Egy év kihagyás után bombaformában tért vissza a pályára Szalai Ádám, a Mainz labdarúgója. Gólt lőtt és gólpasszt is adott.

Szalai Ádám újra a pályán
Hosszú hónapok után edzésbe áll a Mainz magyar légiósa, aki súlyos sérülése után már teljes értékű munkát végezhet.

3-2-re kikapott a Bayern München
Vereséget szenvedett a Bayern a Mainztól, utóbbi pedig nélkülözte Szalai Ádámot és Stieber Zoltánt is.

A magányos Attila manipulálhatja majd a VV5 szálait
Habár Tibor keményen harcolt, mégis elvérzett végül. Kukkernek pedig kevésnek bizonyult az őrültség és a harsány ruha, hiszen Attila szerezte meg az ötödik helyet a Villában. Péntek este, egy nappal a beköltözés előtt az Összeférhetetlenek három jelöltje mérkőzött meg egymással.

Ünnepélyes keretek között adták át a Közszolgálati Kódexet
A Médiatanács megalkotta és a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumával együttesen közel száz konzultáció és fél éven át tartó tárgyalások után elfogadta a Közszolgálati Kódexet.

Szalai 1000 méterre készül
A fiatal kajakos szenzációs versenyzéssel megnyerte a K-1 500 méter aranyát a trasonai Európa-bajnokságon, és tagja volt az ezüstérmet szerző négyesnek. Kiss István tanítványa egyesben már az olimpiai távra hangolja magát.

Szalai is rajta van Mourinho téli kívánságlistáján
Gonzalo Higuaín sérülése miatt José Mourinho a téli átigazolási időszakban szeretné egy csatárral megerősíteni a Real Madrid támadósorát. Lehet, Szalai Ádám személyében.

Szalaiék a St. Pauli ellen javíthatnak
Szalai Ádám csapata, az utóbbi hetekben gyengélkedő Mainz számára minden esély megvan arra, hogy jól zárja le a német labdarúgó-bajnokság őszi szezonját, miután szombaton a 15. helyen álló FC St. Paulihoz látogat.

Segítség azoknak, akik Angliában akarnak élni
A napokban került a könyvesboltok polcaira egy rendkívüli kiadvány, melyben a szerző - a saját tapasztalatait alapul véve - segíteni próbál azoknak, akik Angliában szeretnének érvényesülni.

Szalai visszakerül a Madridhoz?
A Marca úgy véli, a szezon végén befektetési céllal csábítaná vissza a Real Madrid a magyar játékost

A Mainz után a Dortmund is kiesett a kupából
A Bundesliga éllovasa után a liga második helyezett csapata is korán búcsúzott a Német Kupából.

Dzsudzsák: fantasztikus október
A külföldön játszó válogatott labdarúgóink közül Szalai Ádám, Dzsudzsák Balázs és Rudolf Gergely is remek hétvégét tudhat maga mögött. A Leverkusent legyőző Mainz csatára kissé bosszús volt ugyan a kihagyott helyzetei miatt, de összességében elégedett, hiszen győzelmükkel vezetik a tabellát.

Érdemes-e fiatalon sztárklubba igazolni?
A Liverpool és a Real Madrid tartalékcsapata valóságos csatártemető.

Hoppá: Szalait visszavásárolhatja a Real Madrid!
Az AS napilap információi szerint a Real Madridnál szóba került a Mainz válogatott támadójának visszavétele.

Szédületes! Szalai bombagóljával sokkolta a Mainz a Bayernt!
Szalai Ádám hatalmas góljával a Mainz 2-1-re győzött a Bayern München otthonában, és továbbra is százszázalékos a Bundesligában

Szalai Ádám három évig Mainzban marad
Három évre szóló szerződést írt alá kedden az FSV Mainz labdarúgóklubnál a kétszeres magyar válogatott Szalai Ádám.

Szalai, Janics és Vajda nyert a rangsorolón
Storcz Botond, felnőtt kapitány azt ígéri, hétfőn még egyeztet az edzőkkel, aztán kedden megnevezi, hogy melyik számban kik indulhatnak május utolsó hétvégéjén a szegedi MOL Világkupán.

Szalaiék Hamburgban küzdenek a 3 pontért
Az elmúlt hétvégén győztes gólt szerzett Szalai Ádámot foglalkoztató Mainz szombaton az Európa Liga elődöntős Hamburg otthonában küzdhet a három pontért a német labdarúgó Bundesliga 31. fordulójában.

A Szalay-csapatban a ralis Benik
Egy csapatban versenyez Szalay Balázs és Benik Balázs: a jövő héten esedékes nagyszabású olaszországi terepralis viadalon, az Italian Baján az Opel Dakar Team pilótája lesz a korábbi ralibajnok Benik.

Előzetes letartóztatásban a BKV HR igazgatója
Különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Szalai Ádám gólt szerzett a Real Madrid ellen
A Real Madrid a csütörtöki edzőmérkőzésén 6-1-re nyert fiókcsapata ellen, amelynek becsületgólját a Castilla magyar csatára, Szalai Ádám szerezte.

Kocsis István: titkolták előlem Szalainé végkielégítési ügyét
A BKV vezérigazgatója szerint eltitkolták előle a csaknem 100 millió forintos végkielégítés után továbbfoglalkoztatott volt humánpolitikai igazgató végkielégítési ügyét; Kocsis István a 168 órának adott, csütörtökön megjelent interjúban a történtekért elődeire hárította a felelősséget.

Szalai Ádám menedzsere cáfol
Laczkó Mihály, Szalai Ádám menedzsere cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint spanyol és olasz futballklubok hivatalosan bejelentkeztek volna védencéért.

Szalaiért vetélkedik Európa
A legnagyobb példányszámú spanyol sportnapilap internetes kiadásában méltatja a magyar tehetséget. Szalaiért vetélkedik Európa címmel írt méltató cikket a Real Madrid fiókcsapatában, a Castillában futballozó magyar tehetségről a Marca.

Magyarország-San Marino Eb-selejtező: Szalai Ádám bekerült a kezdőcsapatba
Szalai Ádám pályafutása során először kezd a magyar labdarúgó-válogatottban: a Mainz fiatal támadója péntek este a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn lesz a kezdő tizenegy tagja.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier