Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: Tokaj Találatok száma: 17

Tart a szüret Tokaj-hegyalján
Javában tart a korai érésű szőlők szedésével szeptember 7-én megkezdett szüret Tokaj-hegyalján, a történelmi borvidéken az idén a becslések szerint 300 ezer mázsánál is több lehet a termés, a minőség pedig jobb a tavalyinál.

Tokaj a cél
Szerdán Nagymarosról rajtol el az első Trans Hungária Maraton terepkerékpáros verseny, amelynek résztvevői négy nap alatt 377 km-t teljesítenek, és augusztus 20-án érkeznek meg a tokaji célba.

Szerdán kezdődik a Tokaji Írótábor
Az anyanyelvi kultúrára, benne a klasszikus és kortárs magyar irodalomra fókuszál a szerdán kezdődő 39. Tokaji Írótábor, amelynek rendezvényeire mintegy kétszáz hazai és határon túli írót, költőt, esszéírót, esztétáz, irodalomtörténészt várnak a szervezők.

A vízi turizmust fejleszti a kormány
A vidék, a turizmus, elsősorban a vízi turizmus erősítését szolgálja az a csaknem 23 millió forint keretösszegű pályázat, amelyet augusztus elsején írt ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet - jelentette be Soltész Miklós, a tárca államtitkára Tokajban, a Tisza partján kedden tartott sajtótájékoztatóján.

Magyar borok és a Forma 1
A Tokaj Kereskedőház és a Hungaroring együttműködésének köszönhetően a Forma-1-es Magyar Nagydíjon bemutatkozik a cég két nemzetközi szinten elismert bora.

A Magyarországgal folyó tárgyalások megszakítását követelik a szlovák tokajiak
A kelet-szlovákiai Tokaj-borvidék hét községének képviselői felszólították a pozsonyi kormányt, hogy azonnal zárja le a Magyarországgal folyó tárgyalásokat és véglegesen jelölje ki a régió határait.

Tokaji pénzszállítórablás: helybenhagyta az Ítélőtábla az életfogytiglant
Helybenhagyta az életfogytiglani fegyházbüntetést a 2007. márciusi tokaji pénzszállítórablás és gyilkosság ügyében a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön.

A Szerencsre tervezett erőmű miatt vizsgálódik az UNESCO
Szeptember 20. és 24. között az UNESCO és az ICOMOS (az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete) szakértői missziója látogat Magyarországra, hogy a Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszín védőzónájába, Szerencs közelébe tervezett 49,9 MW-os szalmatüzelésű erőmű problémáját megvizsgálja.

Tokaji aszút forgalmaz egy amerikai áruházlánc
Tokaji aszút fog forgalmazni az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc, tájékoztatott Kiss István, a pincészet igazgatója szerdán Washingtonban.

Trafó tolvajokat értek tetten
Tetten érték azokat a tolvajokat, akik egy villanyoszlopról fém alkatrészeket próbáltak lefűrészelni és elvinni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal külterületén, tájékoztatta a rendőrség hétfőn a NapiászOnline-t.

Brüsszelben vizsgálják a Tokaj névhasználati ügyet
Magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága annak kiderítésére, hogy jogszerűen jegyezte-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerbe, az úgynevezett e-bacchusba

Országjáró bevásárlólistás tolvajok
A kabai tolvajok listával a kezükben betértek egy tokaji élelmiszerboltba, majd a szükséges termékekkel fizetés nélkül kitértek. Nem jutottak sokáig csak az áruház parkolójáig, ahol a rendőrök elfogták őket.

Jótékonysági borárverés rendőrárvákért
Az ORFK Nemzetbiztonságáért Közhasznú Alapítvány a Honvéd Páncélos Alapítvánnyal karöltve karitatív árverést szervez március 6-án 18 órától, a helyszínt a III. kerületi Rozmaring Kertvendéglő biztosítja. A befolyt összeget a szolgálatban elhunyt rendőrök gyermekei, az özvegyek illetve a munkatársak sérült gyerekei megsegítésére fordítják. A pártfogoltaknak nem pénzösszeget, hanem a nyereségéből vásárolt tárgyi adományokat nyújtanak át.

Hőerőmű épülhet a történelmi borvidéken
Továbbra sem indokolja semmi, hogy a történelmi borvidék kapujában, Szerencsen szalmatüzelésű erőmű épüljön, reagált a Tokaj Reneszánsz-Tokaji Nagy Borok Egyesülete és a Tokaji Bormívelők Társasága a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság múlt héten hozott ítéletére, amely jogszerűnek tartja a létesítmény környezetvédelmi engedélyének kiadását.

Az Idősbarát Önkormányzati Mozgalomban Tokaj városa a 3. díjat szerezte meg
Az Idősbarát Önkormányzati cím elnyerésére pályázatot írt ki a Szociális és Családügyi Minisztérium, a 120 nevező önkormányzat közül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tokaj a pályázatával a harmadik helyen végzett - adta hírül a tokaji polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján az MTI Önkormányzati Sajtószolgálata.

Állami tulajdonban tartanák a Tokaj Kereskedőházat a tokajiak
A Tokaj Kereskedőház tartós állami tulajdona mellett foglaltak állást tokaji szőlőtermelők, akik Bajnai Gordon miniszterelnöknek címzett levelükben azt kérik: a társaság kerüljön le a privatizálásra szánt állami tulajdont tartalmazó listáról.

Jáksónak elfogyott a tokája
Zsíros kenyérről álmodozik. Szigorú diétán van.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier