Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: Vagyon Találatok száma: 38

Nyomoz az NNI a Fradi-pálya miatt
Az NNI munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi négy vezetőjét. Feltehetőleg áron alul adták el a Fradi-pályát.

Egyre több a feketemunkás
A munkaügyi felügyelők minden második munkáltatónál találtak valamilyen jogsértést. Közülük ötezerre szabtak ki munkaügyi bírságot, melynek összege egymilliárd forint.

Híznak a leggazdagabb magyarok
Több mint tizedével nőtt tavaly a privátbanki ügyfelek kezelt vagyona Magyarországon - írja a Világgazdaság.

Csányi Sándor a 100 leggazdagabb élén
A Napi Gazdaság gondozásában tizedik alkalommal megjelenő, a 100 leggazdagabb magyar 2011-es listáját az idén Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vezeti 155 milliárd forintos vagyonnal.

Schmitt Pálnak Harley-Davidsona, Vona Gábornak 540 ezer diákhitel-tartozása van
Január 31-i határidővel minden képviselőnek sikerült leadnia a 2010-es vagyonnyilatkozatát, melyekből szemezgettünk, és néha érdekes dolgokra bukkantunk.

Hűtlen kezeléssel vádolják a Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját
Vádat emelt Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Mezei László, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetője ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség - közölte az MTI-vel kedden a főügyészség szóvivője

Bilincsben vitték el a Vagyonkezelő igazgatóját
A Magyar Nemzet Online értesülése szerint reggel őrizetbe vették Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi igazgatóját a sukorói földcserével kapcsolatban. Az MNO értesülését Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője semmilyen formában nem kívánta kommentálni.

Elosztogatta vagyonát az osztrák milliomos
Egymilliárdnyi vagyonát osztotta ki sorsjegyekért cserébe a 49 éves Karl Rabeder.

Justin Bieber egy vagyont gyűjtött össze az árvízkárosultaknak
Végre nem valami nevetséges vagy nagyotnézős hír kapcsán hallhatjuk a gombahajú kis sztár nevét. A gyerekbe némi szociális érzék is szorult.

Lemondanak vagyonuk feléről a milliárdosok
A világtörténelem legnagyobb jótékonysági akciója: eddig 40 amerikai szupergazdag vállalta, hogy jótékonysági célokra felajánlja vagyona felét.

Chelsea Clinton esküvője vagyonokba kerül
Öt nap múlva eljön Chelsea Clintonnak, Bill Clinton kislányának nagy napja, beköszönt rettentően drága esküvőjének hajnala.

Hozzáférhetők a képviselői vagyonnyilatkozatok
Rubovszky György, a Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló bizottság elnöke hétfőn közleményben tudatta, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvánosak, keddtől megtekinthetők az Országgyűlés honlapján

Nyomozás indult az Kopaszi-gát ügyében
A rendőrség büntetőeljárást indít mind a 11 döntésben részt vevő kincstári vezető ellen.

Nincs fennakadás a kormányzati döntési moratórium miatt
A tárcák tevékenységében nem okoz fennakadást a csütörtökön életbe lépett pénzügyi kötelezettségvállalásokról szóló döntési moratórium.

Hagyó: Budapesten fogom tisztázni az igazamat
Hagyó Miklós a tevékenységével, a vagyonával és az ingatlanvásárlásával kapcsolatban is áll a vizsgálatok elé. A volt főpolgármester-helyettes szerdán elmondta: nem készül külföldre, Budapesten fogja tisztázni az igazát.

Tízezer magyar üzletembernek van offshore cége
Több mint tízezer hazai üzletembernek lehet offshore vállalkozása, közli a Magyar Nemzet, amely szakemberekre hivatkozva azt állítja, hogy az adóparadicsomokba és offshore cégekbe menekített magyar vagyonok összértéke meghaladja a kétezer milliárd forintot.

Eltörölték az ingatlanadót
Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat adóztató törvényből az Alkotmánybíróság kedden törölte az ingatlanok adóját, viszont megmaradt a vízi-, és a légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személyautók adója, az előbbi kettő akkor is adózik, ha külföldön regisztrálták, de a tulajdonosa magyar magánszemély, vagy cég.

A kormány szerint alkotmányos a vagyonadó
Hosszú időre lekerül a napirendről az értékalapú adó elméleti lehetősége is, ha az Alkotmánybíróság kifogást emel ellene, de a kormány azzal számol, hogy a vagyonadó kiállja az alkotmányossági próbát, kidolgozásakor ugyanis figyelembe vették a testület korábbi döntéseit, ismertette Szollár Domokos kormányszóvivő pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

30 milliós adóhiány Zuschlag vagyonvizsgálatánál
Zuschlag János vagyonvizsgálatánál 30 millió forintos adóhiányt állapított meg a 2001-től 2005-ig tartó időszakra vonatkozó APEH ellenőrzés, ezért további 15 millió forintos büntetést szabott ki az adóhatóság, közölte a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per szerdai tárgyalási napján Fodor Endre tanácsvezető bíró.

Ricky Gervaisnek bűntudata van vagyona miatt
Valahogy soha sem nyeri el a szimpátiánkat amikor egy gazdag ember arról panaszkodik, hogy mekkora teher tulajdonképpen számára a jómód. Ezúttal a humorista, Ricky Gervais sírta el bánatát a a 60 Minutes című műsorban. Azt mondja, nagyon büszke volt az Office című nagysikerű sorozatban való szereplésére, de amikor megkapta az első fizetését, az elrontott mindent.

Beindult a bűnbakkeresés a vagyonkezelőnél
Sorra indulnak a kirúgások és felelősségre vonások a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél.

Fidesz: 'kicsempészték' a Rác fürdő nagy részét a fővárosi vagyonból
A fővárosi Fidesz szerint 75 százalékban "kicsempészték" a Rác fürdőt Budapest vagyonából.

Páva Zsolt azonnali válságkezelést sürget a pécsi vagyonkezelőnél!
Azonnali válságkezelésre és a biztonságos működés megteremtésére van szükség a Pécs vagyonát kezelő Pécs Holding Zrt.-nél Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely polgármestere szerint, aki ezt a cég átvilágításának eredményével indokolta hétfőn Pécsett, sajtótájékoztatón.

Kozsó végrendeletet írt
Bár nem szívesen beszélünk erről, mindannyian tudjuk, hogy egyszer sajnos el kell mennünk. A vég elkerülhetetlen, de a hátrahagyott vagyon felett kirobbanó családi viszály viszont egy jól megírt végrendelettel igenis elkerülhető.

KDNP: állítsák le az állami vagyon eladását
Az állami vagyon eladásának azonnali leállítására szólított fel Medgyasszay László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján. Nincs semmi erkölcsi alapja ennek a kormánynak, s a korrupció gyanújával terhelt Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) az eladások folytatására - mondta. Az ellenzéki politikus a miniszterelnök-kereséshez hasonlította azt a "kutyakomédiát", ami mostanában a vagyonkezelő vezérigazgatójának menesztése kapcsán "az MSZP-SZDSZ-MDF-kormány háza táján" történik. Medgyasszay László szerint az MSZP-n belüli klánok harca csúcsosodik ki, amely nem öncélú folyamat, hanem a még meglévő kevés állami vagyon megszerzéséről szól, s az egyéni felelősséget szeretnék "elkerülni, elkenni".

A héten meneszthetik a Nemzeti Vagyonkezelő vezetőjét
A Népszabadság szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t érintő személyi döntéseket hoz a héten Oszkó Péter pénzügyminiszter: az sem elképzelhetetlen, hogy mennie kell Tátrai Miklós vezérigazgatónak. A napilap hétfői száma azt írta: a hét első felében találkozik majd Oszkó Péter és Tátrai Miklós, még azt megelőzően, hogy a miniszter nyilvánosságra hozná a vezérigazgató munkájának szakmai értékelését. A Népszabadság cikke szerint Tátrai Miklós leváltásához kapóra jöhet, hogy Budai Gyula Magosz-titkár feljelentése nyomán az ügyészség megbízta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának közép-magyarországi regionális nyomozó hivatalát, hogy az MNV-nél tapasztalható számviteli szabálytalanságok ügyében folytassa le a nyomozást.

Oszkó: igazságosabb lesz a vagyonadóztatás
Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része. Oszkó Péter az M1 Napkelte című műsorában szerdán kifejtette: bár a Fidesz kijelentette, hogy megszünteti a vagyonadót, ha módja lesz rá, ezt a miniszter ésszerűtlen lépésnek tartaná.

PM: Nincs kézi vezérlés a vagyonkezelőnél
Nincs kézi vezérlés a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél, a pénzügyminiszter nem avatkozhat be első fokon, erre a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak van joga - mondta szombaton a Független Hírügynökségnek Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője. Annak kapcsán beszélt erről, hogy belső vizsgálat elrendelését kérte az MNV-nél Oszkó Pétertől Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója, mert az MNV-nek nem volt 2008-ra elfogadott üzleti terve. A Pénzügyminisztériumból érkezett válaszban azt írták, hogy Oszkó Péternek erre nincs hatásköre. Budai Gyula szerint ez nem igaz, most a Központi Nyomozó Ügyészséghez fordul.

Fodor: 15-17 milliárd jöhet a vagyonadóból
A vagyonadó bevezetésétől 15-17 milliárd forintnyi bevétel várható jövőre - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Nap-keltében. Bajnai Gordon kormányfő nemrégiben - időpont megjelölése nélkül - úgy nyilatkozott, hogy becslése szerint a vagyonadó bevezetéséből 40-50 milliárd forint bevétele lesz a költségvetésnek, amelynek "minden fillérét" a személyi jövedelemadó csökkentésére fordítják. Fodor Gábor a két összeg közötti nagyságrendi eltérésre utalva hangsúlyozta, hogy ő a jövő évi bevételről beszélt, ami az új adó bevezetésének időpontjától számítva csak egy féléves bevétel lesz. A vagyonadótól várt teljes bevétel csak 2011-ben várható - tette hozzá.

Nem a vagyonadótól fél az ingatlanpiac
A kormány által becsült 5%-nál várhatóan szélesebb, országos szinten a lakásállomány 10%-át jelentő kört fog érinteni a múlt héten véglegesített vagyonadó 2010-es bevezetése. A 30 millió Ft feletti ingatlanokra kivetett teher azonban önmagában nem fogja átrajzolni a piac mostani képét - vélik az Otthon Centrum szakértői.

Vagyonról érdeklődnek a felvételin
A szülők vagyoni helyzetéről is érdeklődött az egyik gimnázium a jelentkező diákoktól, miközben a felvételin csupán a korábbi jegyeket, illetve a központi írásbeli eredményét szabad figyelembe venni.

Gyurcsány és Orbán is közzétette felesége vagyonnyilatkozatát
Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára tulajdonában egy II. kerületi ingatlan és egy gépkocsi van, Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak pedig - férjével közös társasházi lakásuk mellett - 104 hektár földje és egy 91 négyzetméteres lakása van. A pártvezetők feleségeinek vagyonnyilatkozatai keddtől olvashatók Gyurcsány és Orbán honlapjain. A képviselők jogállásáról szóló törvény szerint a parlamenti képviselő köteles saját nyilatkozatához csatolni a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, valamint gyermekének nyilatkozatát. Bár nincs jogszabályi kötelezettség a csatolt nyilatkozat nyilvánosságra hozatalára, a két politikus felesége már évek óta a nyilvánosság elé tárja vagyonnyilatkozatát.

Valamennyi képviselő időben leadta vagyonnyilatkozatát
A parlament valamennyi képviselője és a törvény által meghatározott tisztségviselők is időben, vagyis hétfő este 8 óráig leadták vagyonnyilatkozataikat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az Országgyűlés mentelmi bizottságának munkatársa. A nyilatkozatoknak a képviselők 2008. december 31-i vagyoni helyzetet kell tükröznie. A 2008-as vagyonnyilatkozatok február 3-án délelőtt lesznek elérhetők a parlament honlapján.

Az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetése büntetőeljárásokat és kártérítési pereket indít
Büntetőeljárásokat és kártérítési pereket indít az UD Zrt. vezetése - közölte a cég jogi képviselője, Futó Barnabás vasárnap az MTI-vel.

Az állami vagyon megmentéséért, a privatizáció ellen demonstráltak Budapesten
A nemzeti vagyon megmentéséért, a privatizáció leállításáért tartottak úgynevezett tulajdonosi gyűlést civil szervezetek a magyar állampolgárok nevében szombaton Budapesten, a Képviselői Irodaház melletti Olimpiai parkban.

A Hitelintézeti Felszámoló Kht. a MÁV ÁBE vagyonelszámolója
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete kötelezte a MÁV biztosító egyesületet, hogy legkésőbb augusztus 15-ig bízza meg a Hitelintézeti Felszámoló Közhasznú Társaságot a MÁV ÁBE vagyonelszámolási eljárásának lefolytatásával - közölte a PSZÁF az MTI-vel szerdán. A biztosítótól átszerződött ügyfelek száma már elérte a 100 ezret.

Kulcsár-ügy: börtön és vagyonelkobzás
Az öt éve, 2003 nyarán kirobbant brókerbotrány után az ügyészség három éve emelt vádat, 1998 és 2003 között elkövetett többmilliárdos sikkasztás, pénzmosás, okirat-hamisítás, bűnpártolás és más bűncselekmények miatt. A büntetőper még 2005-ben kezdődött el, a héten a vád- majd a védőbeszédek hangzanak el.

Győzike vagyona szemet szúrt az adóhivatalnak
Minden szabadidejét az adóhatóság hivatalaiban tölti Győzike. Az APEH ugyanis rászállt: vagyonosodási vizsgálatot indított, amelyben szakemberei ellenörzik, hogy a tarjáni showman törvényesen szerezte-e tekintélyes vagyonát.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier