| Cimke: Vettel |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Vettel nem kell a Ferrarinak |
| A Ferrari elnöke szerint Alonso a legjobb pilóta az egész mezőnyben, így Vettel hiába célozgatott, egyelőre nem veszik be a csapatba. |
|
| F1: Vettel még keményebben nyomná |
| Baby Schumi, vagyis Sebastian Vettel már ifjú kora ellenére jóval előrébb jár, mint példaképe. A 2011-es szezon üstököse immáron kétszeres világbajnok és még mindig ki van éhezve a sikerre. |
|
| Így lett kétszeres világbajnok Vettel |
| Sebastian Vettel, a Formula-1-es Red Bull istálló német versenyzője csak a harmadik helyen futott be Szuzukában, de így is megvédte egyéni címét, és egyben a legfiatalabb kétszeres világbajnokká lépett elő. A német pilóta (és a Red Bull istálló) már az idény elejétől kiemelkedett a mezőnyből, ebben az évben ráadásul Vettel sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, mint első vb-címe alkalmával (csak hazai pályán szorult le a dobogóról), így a győzelme teljes mértékben megérdemelt volt. Alábbi cikkünkben áttekintjük, hogyan alakult Vettel címvédése 2011-ben. |
|
| Button mindkét pénteki edzést az élen zárta |
| Jenson Button kezdett a legjobban a Formula-1-es Japán Nagydíjon, a McLarennel a héten szerződést hosszabbító angol pilóta mindkét pénteki szabadedzést az élen zárta Szuzukában. Az angol mögött délután Fernando Alonso lett a második, a délelőtt kicsúszó Sebastian Vettel pedig a harmadik. A német ugyanakkor - Lewis Hamiltonhoz hasonlóan - nem tudta kihasználni új lágy gumijait, több lassú kör után futott éleset, amely már nem volt olyan gyors, mintha elsőre sikerült volna élesben száguldani. |
|
| Vettel egy pontra a címvédéstől |
| A címvédő Sebastian Vettel nyerte a Formula-1-es Szingapúri Nagydíjat. A 24 éves német pilótának, aki rajt-cél győzelmet aratott és idei kilencedik futamát nyerte meg, 124 pont az előnye Buttonnal szemben és öt versennyel a zárás előtt csupán egyetlen pont választja el attól, hogy megszerezze sorrendben második vb-címét. A Red Bull versenyzője mögött Jenson Button lett a második, Mark Webber a harmadik, Fernando Alonso pedig a negyedik. |
|
| Vettel még mindig az élen |
| A címvédő 259 ponttal áll az élen jelenleg, mögötte csapattársa Webber, a dobogó harmadik fokán pedig Alonso áll. |
|
| Magyar Nagydíj: A Red Bullnál nincs pánik |
| Vasárnap a Hungaroringen rendezik meg a 62. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 11. futamát, a XXVI. ENI Magyar Nagydíjat, amelyen az a legnagyobb kérdés, hogy két gyengébb futam után a Mogyoród melletti pályán ismét diadalmaskodik-e a pilóták és a csapatok között is vb-címvédő Red Bull-istálló. |
|
| Webberé a pole, Vettel az idén először nincs az első sorban |
| Bár a szabadedzések alapján Fernando Alonsótól lehetett várni, hogy megszakítja a Red Bull pole-sorozatát, végül Lewis Hamilton vált a vb-éllovas istálló fő riválisává. Mark Webbert neki sem sikerült megvernie, de Sebastian Vettelt kiszorította az első rajtsorból. A vb-éllovassal az idén először történt meg ez - ráadásul éppen a hazai versenyén, bizonyítva, hogy az F1-ben az utóbbi időben inkább hátrány a hazai pálya. Alonso a 4. lett, Michael Schumacher a 10. rajthelyről kezdheti meg hazája nagydíját vasárnap 14 órakor. |
|
| Webber folytatja a Red Bull-lal? |
| Mark Webbel a Brit Nagydíjon, furcsa csapatutasításokat kapott. Mindezek ellenére nem gondolja, hogy távozna a Red Bull-tól 2012-re. A tárgyalások viszont továbbra is folytatódnak. |
|
| Vettel nyert Monte-Carlóban |
| Sebastian Vettel Monte-Carlóban újabb győzelemmel folytatta idei sikersorozatát, a világbajnoki címvédő a pole pozícióból rajtolva cseppet sem könnyedén nyerte meg a 78 körös viadalt. |
|
| Alonso és Hamilton az első két helyen |
| Fernando Alonso azt mondta a Monacói Nagydíj előtt a hét végi versenyről, hogy jó előérzete van, mert a hercegségbeli pályán nem fognak kijönni a Ferrari aerodinamikai hiányosságai, és akár a győzelmet is megcélozhatja. |
|
| Schumacher falnak ment, Vettel ismét az élen |
| A Monacói Nagydíjon szokás szerint csütörtökön elkezdődött a körözés, a korábbi versenyhétvégékhez képest roppant szoros volt az edzés, Sebastian Vettel csak az utolsó pillanatokban előzte meg Fernando Alonsót. |
|
| Vettel kétszer hatékonyabb, mint tavaly |
| Véget ért Sebastian Vettel pole-sorozata, de az első rajtsoros indulások tekintetében feljött minden idők legjobb öt versenyzője közé. Bár Mark Webber meg tudta törni társa szériáját, a német az idén az élen töltött körök tekintetében 223-0-ra vezet vele szemben. |
|
| Vettel hazánkba látogat |
| A Formula-1-es Magyar Nagydíj előtt másfél hónappal nálunk száguld a világbajnok. Sebastian Vettel ezúttal nem a világ leggyorsabb F1-es pilótáival méri össze a gyorsaságát, hanem Budapesten, a belváros szívében a Red Bull-istálló egyik versenygépével népszerűsíti a sorozatot, a Hungaroringet és az országot - műrepülő show-val és légi bemutatóval kísérve. |
|
| Papírforma szerint Vettel győzött a Török Nagydíjon |
| Kettős Red Bull-sikerrel fejeződött be vasárnap a 62. Forma-1-es autós gyorsasági vb negyedik futama, a Török Nagydíj: Sebastian Vettel győzött, az ausztrál Mark Webber lett a második, a harmadik helyen pedig a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) végzett. |
|
| Hamilton megszakította Vettel diadalsorozatát |
| Lewis Hamilton kiváló rajtjának és három boxkiállásos taktikájának köszönhetően legyőzte Sebastian Vettelt a Kínai Nagydíjon, négy és fél körrel a leintés előtt megelőzve a működőképes KERS nélkül védekező, a verseny nagy részét rossz rádióval teljesítő vb-éllovast. |
|
| Malajziai Nagydíj: Vettel győzött |
| Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat. A világbajnoki címvédő német pilóta mögött a brit Jenson Button (McLaren) lett a második és a német Nick Heidfeld (Renault) a harmadik az 56 körös versenyben. |
|
| Vettel a Ferrarinál szeretne versenyezni |
| A Forma-1-es világbajnoki címvédő Sebastian Vettel kinyilvánította, hogy feltett szándéka valamikor a Ferrari csapatában versenyezni. A Red Bull német pilótája a La Gazzetta dello Sportnak árulta el érzéseit a maranellói istálló iránt. |
|
| Vettel nem lesz Schumi csapattársa |
| Vettel egyelőre biztosan nem lesz Schumacher csapattársa, ugyanis a Mercedes cáfolja azokat a híreket, melyek szerint Sebastian Vettelre fájna a foguk. |
|
| F1: Sebastian Vettel lett a világbajnok |
| Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte az idei Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokságot, miután az első helyen végzett a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon. |
|
| Vettel nyerte a Brazil Nagydíjat |
| Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat. Vettel mögött csapattársa, az ausztrál Mark Webber lett a második, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik. |
|
| Vettel nem segít Webbernek |
| A fiatal német pilóta még lát esélyt a világbajnoki címre, ezért a Forma-1-es vb utolsó két versenyén nem támogatja csapattársát |
|
| Magabiztosak a Red Bull pilótái |
| Vettelnek egy korai defekt írta át (helyi idő szerint) délutáni programját, ám Webber tempójából ő is erőt merít magának a hétvége folytatására |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |