| Cimke: adat |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Mobilok milliót fertőzték meg |
| Mobilok millióit fertőzhették meg azok az internetes bűnözők, akik egy játéknak álcázott programmal adatokat loptak el. |
|
| Vádat emeltek Fásy Ádám és 9 társa ellen |
| Nem az embrionális őssejtekkel való visszaélés, hanem csalás a vád. Fásy nem érti, miért vádolják-mondta el a Frizbi forgatásán Hajdú Péter műsorvezetőnek. A Fővárosi Főügyészség a vadonatúj tényállás szerint, jelenleg megtévesztéssel vádolja a népszerű énekes-előadót és társait. |
|
| Kováts Vera búcsúzott az X-Faktor színpadától |
| Már csak öten voltak versenyben az RTL Klub népszerű tehetségkutató showműsorának szombati adásában. Az X-Faktor színpadától azonban valakinek most is el kellett búcsúzni, aki ezúttal a bájos fiatal tehetség, Kováts Vera volt. |
|
| Vádat emeltek a pofozkodó igazgató ellen |
| Vádat emeltek egy kaposvári iskolaigazgató ellen, mert hétszer pofon ütött egy diáklányt, amikor az visszabeszélt.A diák nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. |
|
| Bank nevében telefonálgattak a csalók |
| Telefonos csalókat keres a Sárospataki Rendőrkapitányság, mert több bejelentés is érkezett hozzájuk. Az egyik esetben egy bank nevében telefonált a csaló, aki nyereményutazást kínált a hívott fél banki adataiért cserébe. |
|
| Lassan elfogy a magyar |
| Az év első öt hónapjában csaknem 10 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző esztendő hasonló időszakában, a halálozások száma pedig mintegy három százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel, hozzáfűzve: az ország becsült lélekszáma május végén 9 millió 969 ezer volt. |
|
| Szeptemberben folytatódik a visszaélés miatti büntetőper |
| Jóri András adatvédelmi biztost a telefonlehallgatási anyagok kezelésének jogszerűségéről is kérdezték a személyes adattal visszaélés vádjával két-két volt szocialista és MDF-es politikus ellen az UD Zrt.-vel összefüggésben zajló büntetőper szerdai tárgyalásán, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A büntetőper szeptemberben folytatódik. |
|
| Vigyázz a Facebook-kal! |
| Az egyik leghíresebb közösségi oldalon olyan spam-ek jelennek meg, melyekre kattintva bizalmas adatainkra fény derülhet. |
|
| Sousa a kezdőcsapat harmadát tervezi kicserélni |
| Paulo Sousa, a labdarúgó NB I küzdelmeit megnyerő Videoton új vezetőedzőjének keddi székesfehérvári bemutatkozó sajtóértekezletén - a fehérvári klub hivatalos honlapjának közvetítése szerint - elhangzott: a Videotonnak a portugál tréner harmadik idényében mindenképpen be kell jutnia a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ehhez azonban jelentősen frissíteni kell a keretet. |
|
| Vádat emeltek Damu Roland ellen |
| Vádat emelt szerdán, a Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség Damu Roland ellen, erőszakos közösülés bűntette és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. |
|
| Ügyészségi vizsgálat indul Rohác DNS-e miatt |
| A Népszabadság információja szerint a Fővárosi Főügyészség vizsgálatot indított a rendőrségen és a szakértői intézetben annak tisztázása érdekében, kit terhel a felelősség azért, hogy csak hónapokkal Jozef Rohác 2010. októberi szabadlábra helyezése után derült ki, hogy Fenyő János gyilkosának sapkájában az ő DNS-ét találták meg. |
|
| Rohác két hét múlva Magyarországon lehet |
| Várhatóan április 12-én adja ki Magyarországnak Szlovákia a Fenyő-gyilkossággal gyanúsított Jozef Rohácot. A magyar rendőrség gyanúsítottként hallgatná ki Rohácot. |
|
| Assange fellebez a kiadatás ellen |
| Fellebbezést nyújtott be csütörtökön Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója az ügyében eljáró londoni bíróságon a kiadatásáról hozott elsőfokú döntés ellen. |
|
| A nyugdíjrendszer működtetése állami feladat |
| A nyugdíjrendszer működtetése az állam feladata, amit nem háríthat át az üzleti szférára - jelentette ki Orbán Viktor Facebook-bejegyzésében, amelyben ezúttal a nyugdíj témakörében válaszol a neki feltett kérdésekre. |
|
| Kötelező győri feladat a fejlődő lipcseiek ellen |
| A szombati fergeteges Ferencváros-Viborg KEK-csata után vasárnap sem maradnak színvonalas mérkőzés nélkül a női kézilabda szerelmesei, hiszen a Győri ETO a második mérkőzését vívja a Bajnokok Ligája középdöntőjében. Az ellenfél a német HC Leipzig, a cél pedig egyértelműen a két pont megszerzése. |
|
| Kiadható a leányfalui ír gázoló Magyarországnak |
| Első fokon elvesztette a magyarországi kiadatás ellen indított jogi harcát Francis Ciarán Tobin, a két kisgyermek halálát okozó, több mint egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelőse, aki azonban fellebbez a dublini felsőbíróság pénteki, nem jogerős végzése ellen. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |