| Cimke: albert |
Találatok száma: 29 |
|
|
| Fradi-stadion: mikor lesz döntés? |
| Még mindig nem tudni, mi lesz a sorsa az Alber Flórián Stadionnak. Folyik a kalkulálás a teljes újításról és a régi restaurálásáról. |
|
| 12 milliárd az Albert Stadionra |
| Legkorábban 2013 őszén vagy 2014 tavaszán játszhatja hazai mérkőzéseit az FTC labdarúgó-csapata az új Albert-stadionban, ha az építkezés jövőre elkezdődhet, vagyis a csapatnak egy-másfél évre kell kiköltöznie az Üllői úti létesítményből. |
|
| Wass Albert szerelmei, Rékasi Károly előadásában |
| Rékasi Károly mély átéléssel mutatja be Wass Albert emigrálása utáni, megkapaszkodásával járó gyötrelmeit, és az íróban dúló érzéseket a Szerelmem, Erdély című önálló estjében. A darabot december 17-én, a Thália Színház – Új stúdiójában mutatják be először a budapesti közönségnek |
|
| Rékasi Károly és Détár Enikő Kolozsvárott romantikázott |
| Rékasi Károlyéknál ritkaságszámba megy, ha feleségével, Détár Enikővel közösen el tudnak utazni a gyerekek nélkül. Nemrégiben azonban a két elfoglalt színész addig-addig nézegette határidőnaplóját, mígnem sikerült időpontot találniuk arra, hogy együtt utazzanak el Wass Albert életében meghatározó szerepet betöltő városba, Kolozsvárra, ahonnan a színész rengeteg szép emléket őriz, s ahonnan Koltay Gábor rendezővel együtt ihletett meríthetett a készülő Wass Albert estjeihez |
|
| Hajdú Péter belegázolt Galsai lelkébe |
| Galsai Dániel, az elhunyt Albert Györgyi volt szerelme Hajdú Péter Esti Frizbi című műsorának felvétele után azt állította, hogy a műsorvezető durván megalázta őt, az interjú egy vizsgálati fogság volt. |
|
| Miniszterelnöki megbízott lett Alföldi Albert |
| Bajnai Gordon miniszterelnök október 1-jével miniszterelnöki megbízottá nevezte ki Alföldi Albert szocialista országgyűlési képviselőt, aki - ebben a tisztségében- a Kalocsára tervezett Tata Consultancy Service által megvalósuló beruházással kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációjáért felel. |
|
| BZ: Albert Flórián szégyellte volna magát |
| "Albert Flórián, az 1967-es esztendő legjobb európai labdarúgója minden bizonnyal szégyellte volna magát, ha ott lett volna a róla elnevezett budapesti stadionban. Ahogy magyar honfitársa, a Hertha BSC színeiben játszó Dárdai Pál szégyellte magát kedden, átélve a Ferencváros elleni találkozó eseményeit - írta a Berliner Zeitung csütörtöki cikkében, amelynek a "Ketrecben" címet adta. |
|
| Hajdú Péter is hízott a terhesség alatt |
| Külföldi kutatások kimutatták, hogy a várandósság alatt a kispapák is meghíznak.
A Mokkában a magyar sztárférjeket faggatták arról, hogy ez a feltevés mennyire igaz is rájuk.
|
|
| Galsai közéleti politikai terrorcselekmény áldozata |
| Galsai Dániel véleménye szerint közéleti politikai terrorcselekmény volt, az, amit Albert Györgyi barátai elkövettek szerelmük ellen. A publicista szerint egy halott és egy félhalott a végeredménye az ellenük irányuló "hadjáratnak". |
|
| Dübörög Albert Györgyi hullabiznisze |
| Egy halott, két könyv sok-sok legutolsó interjú és olyan barátok, akik konkrétumok nélkül szépen csendben emlékeznek Albert Györgyire. Egyedül Sándor Juli töri meg a csendet: Györgyinek nem volt méhen kívüli terhessége. - Minden szó amit Galsai állít hazugság- mondja. |
|
| Végső búcsú Albert Györgyitől |
| Albert Györgyi több száz tisztelője tett virágot az újságíró ravatala elé csütörtök délután a Fiumei úti sírkertben Budapesten. A nyilvános ravatalnál a családtagok nem voltak ott, és búcsúbeszéd sem hangzott el. |
|
| Elhunyt Albert Györgyi - Élete utolsó interjúja itt hallható |
| Albert Györgyi tegnap távozott az élők sorából. Élete utolsó exkluzív két órás interjúját a Taburádiónak adta múlt hét csütörtökön. Már akkor lehetett érezni, hogy nincs valami rendben. Alexa Diamond a Taburádió műsorvezetője vitte Albert Györgyit adás után egy barátjához, akit közel egy órás keresgélés után is csak nehezen sikerült megtalálni. A neves médiaszemélyiség nem tudta hova akar menni ... |
|
| Albert Györgyi: Hajdú egy kamuember, Friderikusz a példa |
| Úgy gondolom, hogy Hajdú Péter egy kamuember. Egy szava sem igaz, az sem igaz, amit kérdez. Ő ki van találva - mondta a TabuRádióban Albert Györgyi, aki élő adásban alkoholizált, beszólt a várandós Jakupcsek Gabriellának és közölte, hogy külföldre akar menni karitatív munkát végezni. Hajdú Péter jobbulást kívánt. |
|
| Megrongálták Wass Albert mellszobrát |
| Vörös festékkel öntötték le Wass Albert erdélyi író mellszobrát az V. kerületi Hazatérés templomának bejáratánál - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel vasárnap délelőtt. |
|
| Albert Györgyi megint beszólt! |
| Albert Györgyi egy beszélgetés folyamán naivnak és prűdnek nevezte Dombovári Vandát, aki cseppet sem sértődött meg a kijelentésen. Mindössze ennyit válaszolt: dehogy vagyok prűd! |
|
| Albert Györgyi lelőné Michael Douglas nejét |
| Albert Györgyi szívesen eltöltene egy hétvégét George Clooney-val. – Nem ismerek olyan lányt vagy nőt, aki nem vállalná be. Először is nagyon jó színész, ráadásul iszonyatosan jó agya van. |
|
| Hétszázötvenezres minimálbért akarnak a szocialisták |
| Bruttó 750 ezer forint lenne hozzávetőleg a legalacsonyabb képviselői fizetés 2008. január 1-jétől - legalábbis a Világgazdaság értesülései szerint ezt javasolják a szocialisták az ötpárti tárgyaláson a többi frakciónak. |
|
| Albert Györgyi Larry King showja |
| Albert Györgyi szívesen lenne a magyar Larry King. Az, hogy nő, nem zavarja. Úgy gondolja ez a kis probléma elhanyagolható, lenne.
|
|
| Albert Györgyi retteg az estéktől |
| Csak a macskám vár haza, az is csak azért, mert éhes. Negyedszerre sem zárkózna el a házasság elől Albert Györgyi. A riporternő még nem kötelezte el magát újra, de azt mondja: semmi sincs kizárva. Ám egyelőre a válásával van elfoglalva. |
|
| Albert Györgyi tiltott szerrel fogyókúrázik |
| A nyár közeledtével Albert Györgyi megpróbál megszabadulni az elmúlt évek alatt rárakódott zsírpárnáktól. A fogyókúra sikerességét egy Bécsből rendelt gyógyszerrel kívánja hatásosabbá tenni, amelyet több országban már betiltottak. |
|
| Albert Györgyi harmadszor válik |
| Pár nappal könyve megjelenése előtt Albert Györgyinek komoly magánéleti válsággal kell szembenéznie: harmadik férje, Győrffy András borász beadta a válókeresetet.
A pár 1999 óta van együtt, bár évek óta külön élnek... |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |