| Cimke: allami |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Kevesebb helyen lehet majd cigit venni |
| Állami monopólium lehet 2013-tól a dohánytermékek árusítása. Ez újabb csapás a dohányosokra, hiszen jóval kevesebb helyen lehet majd a cigarettához hozzájutni. |
|
| Kórházak állami átvétele |
| Visszavonta a tizenkét fővárosi önkormányzati fenntartású és egy alapítványi működtetésű egészségügyi intézmény állami tulajdonba adásáról szóló előterjesztést Tarlós István főpolgármester, így erről várhatóan egy későbbi ülésen tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. |
|
| A felvett diákok 75 százaléka államilag támogatott képzésben tanulhat |
| A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők kétharmadát felvették az idén, az egyetemre, főiskolára bekerült csaknem 98 ezer diák 75 százaléka államilag támogatott, míg 25 százaléka költségtérítéses képzésben tanulhat majd - közölték a jelentkezéseket értékelő pénteki, budapesti sajtótájékoztatón. |
|
| iPad-eket kaptak állami vezetők |
| Százötven iPad 2-t bocsátott állami vezetők rendelkezésére a kormányzat, amelynek számításai szerint havi 1,5-2 millió forint megtakarítást eredményez a táblagép révén megvalósítható papír nélküli és hatékonyabb munkavégzés. |
|
| Magyarország az állami bérekben elmarad Csehországtól, de megelőzi Szlovákiát |
| Az állami szerveknél dolgozók átlagosan bruttó 232 ezer forintot keresnek Magyarországon, ez magasabb a 216 ezer forintos szlovák, de alacsonyabb a 257 ezres cseh bruttó átlagfizetésnél - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit pénteken juttatták el az MTI-nek. |
|
| A nyugdíjrendszer működtetése állami feladat |
| A nyugdíjrendszer működtetése az állam feladata, amit nem háríthat át az üzleti szférára - jelentette ki Orbán Viktor Facebook-bejegyzésében, amelyben ezúttal a nyugdíj témakörében válaszol a neki feltett kérdésekre. |
|
| Csak az állami nyugdíj biztos |
| Matolcsy György bejelentette, hogy nem tudja garantálni a magánynyugdíjpénztár tagok nyugdíját, ellenben aki visszatér az állami nyugdíjhoz, annak nem kell aggódnia |
|
| Olcsóbban ünnepeljük október 23-át |
| Idén 95,5 millió forintba kerül az október 23-tól november 4-ig tartó ünnepségsorozat - jelentette be a kormányszóvivő. A Combino villamoson tartott kedd délelőtti sajtótájékoztatón Nagy Anna kiemelte: a kormány úgy gondolja, hogy egy állami ünnepet állami cégnek illik szerveznie |
|
| Már nyomtatják a szavazólapokat az Állami Nyomdában |
| Már nyomtatják az áprilisi országgyűlési választás szavazólapjait az Állami Nyomdában. A szavazólapokat és egyéb kellékeket keddtől szállítják ki, közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetőjének szervezési helyettese, Zubor András csütörtökön. |
|
| Önként fedjék fel pártállami múltjukat a képviselők |
| Ügynökbotrányok helyett szemléletváltást az ügynökügyekben jelmondattal tartott szerdán sajtótájékoztatót Kaderják Dániel az újkorcsoport elnöke. A csoport tagjai levélben fordulnak a képviselőjelöltekhez és arra kérik őket, hogy fedjék fel esetleges pártállami múltjukat és önkéntesen nyilatkozzanak arról, hogy együttműködnek-e a diktatúra Belügyminisztériumának III-as Főcsoportfőnökségével. |
|
| Ismét állami tulajdonban a Malév |
| A tárgyalások a Malév újbóli állami tulajdonba kerüléséről nyomban azután megkezdődtek, hogy az orosz Külkereskedelmi Bank ellenőrzést szerzett a társaság felett, az előzetes megállapodás a magyar állammal már novemberben megszületett, de a felek sokáig nem tudtak kiegyezni az átadandó csomag nagyságáról, értékeléséről és a Malév adósságainak átütemezéséről. |
|
| Ismét haverokat akar zsíros állami megrendeléshez juttatni az MSZP |
| Sajtóhírek szerint 3 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárást írt ki fénymásolók beszerzésére és üzemeltetésére a Miniszterelnöki Hivatal. A keret-megállapodás négy évre szól, és az állami, önkormányzati szervek részére új fénymásolók beszerzését, illetve a régebbiek karbantartását, cseréjét és javítását tartalmazza. Az elmúlt két évben hírek szerint már másfél milliárd forintot költött el hasonló célra a kormány. |
|
| Állami részesedés a Malévben |
| Többségi tulajdont szerezhet a Malév-ben a magyar állam - jelentette be a pénzügyminiszter.Többségi tulajdonrészt szerezhet a Malévben a magyar állam azáltal, hogy követeléseit, a cég 19 milliárd forintos adó és egyéb köztartozását tulajdoni részesedésbe konvertálja át - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter a Duna Televízió Közbeszéd című politikai hír-háttér műsorában csütörtök este. |
|
| Szili: konszenzus és állami példamutatás kell a klímatörvényhez |
| Teljes politikai konszenzusnak, és kormányzati példamutatásnak kell megelőznie az éghajlatvédelmi törvény elfogadását - állapította meg Szili Katalin (MSZP), az Országgyűlés volt elnöke, illetve Nagy Andor (KDNP), a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke csütörtökön, egy, a jogszabálytervezetről szóló konferencián Budapesten. |
|
| A MÁV a jövőben már nevében sem viselné az állami jelzőt |
| A készülő átalakítási koncepció szerint a jövőben már nevében sem viselné az állami jelzőt a Magyar Államvasutak (MÁV); a jelenlegi MÁV Zrt.-ből leválasztanák a működéshez szükséges egységeket, a meglévő 247 milliárdos hitelállomány mellé 88 milliárd forintnyi új kölcsönnel terhelt, "kiüresített" társaságot pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) felügyelete alá helyeznék - írta hétfői számában a Népszava. |
|
| MDF: Az állami vállalatok ne legyenek kifizetőhelyek! |
| Az MDF felszólítja a közfeladatokat ellátó állami vállalatokat, hogy hozzák nyilvánosságra a felügyelőbizottsági ülések jelenléti íveit, mert ki kell derülnie, kik azok, akik felveszik az adófizetők pénzét, majd szemet hunynak a százmilliós végkielégítések felett - közölte Csapody Miklós, a párt országgyűlési képviselője pénteken az MTI-vel. |
|
| Nem vonatkozik a vezetőkre az államigazgatási létszámstop |
| A Népszava értesülése szerint nem teljes a közigazgatásban elrendelt létszámstop, a vezetőkre ugyanis nem vonatkozik. Szollár Domokos kormányszóvivő a hét elején jelentette be, hogy a kormány teljes létszámstopot rendelt el, a központi közigazgatásban egyetlen álláshelyre sem lehet új köztisztviselőt felvenni, ha valaki távozik állásából. A tiltás a rendőrség utcán dolgozó járőreire, nyomozóira, valamint a Magyarország 2011-es EU soros elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakemberekre és az uniós foglalkoztatási projektekben dolgozókra nem vonatkozik - mondta Szollár. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |