Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: alma Találatok száma: 40

Véget ért a kis csapat nagy álma
Hat-kettőre kikapott a Mirandés a Bilbao elleni visszavágón, ezzel kiesett spanyol Király-Kupa elődöntőjéből.

Boltot rabolt és bántalmazta tulajdonosnőt
A fehérvári Palotavárosból a boltost kórházba vitték, sérülései nyolc napon belül gyógyulnak.

Elfogták a kesznyéteni néni bántalmazóit
Január 27-én négy maszkos férfi betört egy kesznyéteni idős nénihez, brutálisan bántalmazták, és az értékeit követelték. Üres kézzel menekültek el a helyszínről, azóta elfogták őket.

Kálmán Olga ragaszkodik az Egyenes beszédhez! + video
Nem csak az ATV-hez, de az Egyenes beszéd műsorvezetői székéhez is ragaszkodik Kálmán Olga.

Bevarrta cellatársa száját egy fiatalkorú elítélt
Brutálisan bántalmazta cellatársát egy fiatalkorú elítélt Kaposváron. A sértett száját összevarrta, testét pengével összekarcolta, vagdosta.

Világbajnokokkal nyitott a budai rúdtánc paradicsom
Világbajnokok közreműködésével nyitott meg a rúdtánc legújabb szentélye, így mostantól az érdeklődő hölgyek Budán is könnyen megtalálják a számukra legmegfelelőbb testedzést a Dollhouse kínálatából. A megnyitón nem csak a rúdtánc koronázatlan királynője, Pirner Alma mutatta be tudását és nőiességét, hanem a sportág magyar világbajnokai, Bardóczy Ilka és Pálmaffy Barbara is.

Hatalmas küzdelemben győzött Djokovic
A címvédő Novak Djokovic a Grand Slam-tornák történetének leghosszabb döntőjében győzte le Rafal Nadalt és ezzel megvédte bajnoki címét.

Anyja verte halálra a 62 éves nőt
Halálra verte 62 éves lányát egy 84 éves nő Gerendáson.

Talmácsi rallyra vált!
Talmácsi Gábor abbahagyta a versenyszerű motorozást, és átnyergelt egy másik technikai sportágra, rallyra váltott. A szilveszteri verseny hozta meg a kedvét, ahol 140 indulóból az előkelő 5. helyen végzett.

Házassági tanácsadó helyett a csábítás ereje
Pirner Alma, a hazai rúdtánc nagyasszonya mindig is a nőiesség hirdetője volt, tanfolyamain abban segített a lányoknak, hogyan legyenek magabiztosak és szexik. Most a házasság előtt álló nőket célozta meg: szeretné megmutatni nekik, hogyan találhatják meg önmagukat a mindennapokban és a házaséletben is.

Hatalmas kábítószerfogás Röszkén
Rekord mennyiségű kábítószert foglaltak le Röszkén. Egy bolgár-makedón kettős állampolgárságú férfi akart az országba becsempészni 353 kg marihuána gyanús anyagot.

Rendőrkézen az idős asszony gyilkosai
Elfogta a rendőrség azt a két embert, akik feltehetőleg brutális módon meggyilkoltak egy bakonycsernyei asszonyt.

Hatalmas drogfogás a röszkei határnál
Elkaptak három montenegrói kábítószercsempészt a röszkei határőrök. A férfiak egy Renault-val akartak belépni Magyarországra.

Debreczeni Zitáék lányok álmait váltották valóra
Nagyszabású versenyt hirdetett a Sugarbird, amelynek eredményeképpen Dukai Regina, Horváth Éva, Zimány Linda, Debreczeni Zita és Bódi Sylvi tizenkét fiatal lánynak adott lehetőséget arra, belekóstoljon a divatszakmába. A City of Covergirls győztesei három hónapon keresztül lehetnek a hét vidéki, illetve a budapesti márkabolt arcai. Az újdonsült cukormadárkák nemrég egy fotózáson vettek részt, ahol Debreczeni Zita kamerája előtt bontogatták szárnyaikat.

Családok estek egymásnak Nagyecseden
Három nagyecsedi férfi egy szóváltást követően felfegyverkezve támadt rá szintén helyi lakosokra.

Tíz forintért rabolt
Súlyosan megvert egy 56 éves férfit a támadója Ózdon, akitől mindössze egy csomag dohányt és 10 forintot rabolt el.

Hatalmas drogfogás Tompánál
Lebukott a tompai határátkelőnél egy 40 éves férfi, akinek autója alvázában 63 kilónyi marihuána volt elrejtve.

Idős asszony halt meg a csúszós úton
Halálos közlekedési baleset történt Tóalmáson. Egy idős nő életét vesztette.

Kökény Attila felesége tűri az éjszakázást + video
Kökény Attila felesége tolerálja a férje éjszakai kimaradásait, hiszen az aranytorkú énekes húsz éve énekel bárokban. A Megasztár egykori sztárjával Buga Kálmán születésnapján beszélgettünk.

Irgalmas szamaritánus adta vissza Lindsay mobilját
Nem sok hiányzott, hozzá, hogy Lindsay is csatlakozzon az újonnan pucéran szereplő kolléganők sorához.

Brutális módon megverték a nevelőt
Leütötték, többször megrúgták, majd kirabolták az egyik gyermekotthon nevelőjét Bócsán. A tettesek az intézmény lakói.

Howard Webb hatalmasat hibázott
A világbajnoki döntőt is vezető bíró, Howard Webb ismét nagyot hibázott.

Börtönbe megy az asszonyverő bokszbajnok
Börtönbe megy a profi boksz egyik csillaga, Mayweather, miután csúnyán megverte ex-párját.

Pirner Alma Kanadában is hódít
Pirner Alma, a rúdtánc nagyasszonya nem csak hazánkban arat elsöprő sikereket. Az elmúlt hetekben ugyanis Kanadában mutatta meg tehetségét, és természetesen az ottani közönséget is elvarázsolta. Kanada azonban nem az egyetlen külföldi állomása Alma turnéjának, hiszen az egész világ kíváncsi show műsoraira.

Megszületett Iványi Dalma kisfia
Iványi Dalma egészséges kisfiúnak adott életet vasárnap. A pécsi női kosárlabda sztárja az őszi szezonban már nem lépett pályára.

Igazi bolt nyílt az alkalmazásoknak
Igazi, téglából épült boltot nyitottak az alkalmazásoknak. Talán azoknak való, akik nem szeretik az online vásárlást és letöltést.

Százmilliós jutalmazások a Debreceni Egyetemen
350 millió forint jutalmat osztottak szét a Debreceni Egyetem csaknem ötszáz dolgozója között.

Sodrófával ütötte a férj az asszonyt
Sodrófával vágta fejbe feleségét egy ráckeresztúri férfi. A bántalmazó erősen ittas volt.

Hatalmas bukás a bankoknak a végtörlesztés
Naponta mintegy kétmilliárd forintot buknak a bankok a végtörlesztések miatt.

Elfogta a rendőrség az oroszláni férfi gyilkosait
Elkapta a rendőrség azokat a támadókat, akik július 22-én este eszméletlenre vertek egy idős oroszláni bácsit. Az áldozat később a sérülések szövődményeibe belehalt.

Anne Hathaway: hálisten, hogy unalmas a pasim
Amerika egyik legnagyobb jövő előtt álló színésznője egy interjúban elmondta, örül, hogy ezúttal kiszámítható pasit kapott a jósorsától.

Kisiklott az 1-es villamos
Kisiklott hétfő este az 1-es villamos a Könyves Kálmán körúton, keresztbe állt a pályáján.

Rendőrre támadt a Hatvannégy vármegye makói elnöke
Két év börtönt kapott öt évre felfüggesztve a Hatvannégy vármegye makói elnöke, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

Hatalmas karambol Galgahévízen
Egy ember életveszélyes, egy súlyos, kettő másik pedig könnyebben sérült meg vasárnap kora este a Galgahévízen történt hármas karambolban.

Teljesen kiégett a hatalmas, új lakóház
Teljesen kiégett csütörtök éjjel egy kétszintes lakóház Sopronban. A tűz során személyi sérülés nem történt, hiszen még nem költöztek be a lakók a frissen felépült házba.

Gigi keményen fellép a rágalmazók ellen + video
Gigitől megtudhattuk, ezentúl mindig kiáll majd az igazáért, és fellép az őt rágalmazók ellen. A Való Világ üdvöskéje arról is beszámolt, hogy tölti majd az ünnepeket.

Elkapták a pálhalmai szökött rabot
Elkapták azt a férfit, aki nemrég megszökött egy pálhalmai BV intézet tehenészetéből. A 38 éves rab volt élettársának portáján bujkált.

Dükinek nincsenek igaz barátai + video
Düki elég bizalmatlan, ha barátságról van szó. Bár sok haverja van,mégsem találja azt az embert, akivel minden titkát megoszthatja.

Gyermekotthonokban több a szexuális bántalmazás
Európában a 18 éven aluliak 10-20 százaléka szenved el valamilyen szexuális bántalmazást. A gyermekotthonokban még ennél is rosszabb is a helyzet.

Összeverték a Fidesz-iroda munkatársait
Ismeretlen férfi ment be a XI. kerületi Fidesz-irodába, ahol bántalmazta az ott dolgozó idős munkatársakat. A sértett feleket kórházba szállították, a tettest keresi a rendőrség.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier