| Cimke: atom |
Találatok száma: 39 |
|
|
| Ingyen vízum a fukusimai bámészkodóknak |
| Nem kell a vízumért fizetniük azoknak, akik Japánba utaznak, és felkeresik a márciusi földrengés és szökőár sújtotta területeket is, például a fukusimai atomerőművet. A turistáknak azonban valamilyen dokumentummal bizonyítaniuk kell, hogy valóban jártak az adott területeken. |
|
| Gyurcsány: Bajnai a barátom, nem titkos szövetségesem |
| Bajnai Gordon 25 éve a barátom, nem titkos szövetségesem. - így reagált Gyurcsány Ferenc az által vezetett Táncsics Alapítvány csütörtöki rendezvénye előtt újságírói kérdésre válaszolva arra, hogy a Heti Válasz szerint olyan politikai szervezet kialakításán dolgozik, amely az olaszországi Olajfa szövetség mintájára működne, és amelyet Bajnai Gordon vezetne. |
|
| Magyar győzelem a paksi Atom-kupán |
| A 26. OTP Bank-Atom-kupa junior Európa-kupa viadalon Tóth Krisztián révén magyar győzelem született a 81 kilogrammosok versenyében, a mieink egy ezüst- és öt bronzérmet is begyűjtöttek. |
|
| Nem lehet megkerülni az atomenergiát |
| A 2011-es évben az atomenergiával kapcsolatos kérdés, nagyon konfliktusban gazdag volt, de a miniszter szerint, ez az elkövetkezendő időben változni fog, bár mindezek mellett a klímapolitika kérdése tartogathat még komoly vitákat, tudtuk meg a Nézőpont Intézet EU-s elnökség kulisszatitkai című rendezvényen. |
|
| Mészáros Zalán visszavonul a profi kosárlabdától |
| Mészáros Zalán a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE hivatalos honlapján jelentette be, hogy befejezi profi pályafutását. A 110-szeres válogatott kosaras elmondta, a jövőben sem szeretne eltávolodni a sporttól. |
|
| Leállítják a japán Hamaoka atomerőművet |
| Elkezdték leállítani a japán Hamaoka atomerőmű két működő reaktorának egyikét - közölte pénteken a létesítményt üzemeltető Chubu Electric Power vállalat. A kéreglemez-törésvonal közelében fekvő erőműben az üzemeltető szerint eddig a terveknek megfelelően, problémák nélkül halad a munka.
|
|
| Kártérítést fizet a fukusimai erőmű üzemeltetője |
| A március 11-i szökőár által megrongált fukusimai atomerőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO elnöke pénteken bejelentette, hogy cége kezdeti kártérítésként mintegy 12 ezer dollárt fizet a veszélyeztetett körzetből kitelepített családoknak. |
|
| Magyarországon is mérhető a radioaktív jód |
| A japán fukusimai atomerőmű balesetéből származó radioaktív jód rendkívül kis mértében ugyan, de kimutathatóvá vált Európában és Magyarországon is, ám ennek sugárvédelmi, egészségügyi következménye egyáltalán nincsen. |
|
| A Paksi Atomerőmű teljesen biztonságos |
| 2011. március 23-án Fellegi Tamás energiaügyekért felelős nemzeti fejlesztési miniszter a helyszínen tájékozódott a Paksi Atomerőmű természeti katasztrófák elleni védettségéről. |
|
| Újrakezdték a reaktorok hűtését |
| A japán hatóságok pénteken folytatták az egy hete történt földrengésben és cunamiban megsérült fuikusimai atomerőmű hűtését vízzel. Közben sikerült lefektetniük egy elektromos kábelt, már csak össze kell kapcsolniuk az erőmű rendszerével. |
|
| Újabb robbanás a Fukusima-1 atomerőműben |
| Az egyes és a hármas reaktor után ezúttal a kettes reaktorblokkban következett be detonáció helyi idő szerint reggel hat óra után. A detonáció következtében radioaktív anyag kerülhetett a levegőbe. |
|
| Robbanás történt egy tokiói atomerőműben |
| Gázrobbanás történt a japán fővárost árammal ellátó egyik fukusimai atomerőműben. Az erőművet üzemeltető Tokiói Villamosművek szerint négy dolgozó megsebesült. |
|
| Beperli a Paksi Atomerőművet az Energia Klub |
| Bepereli a Paksi Atomerőművet az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület, mert a társaság nem adta ki az atomerőmű bővítésével foglalkozó, úgynevezett Teller-projekt adatait - közölte az Energia Klub. |
|
| Terjedt a tűz a szarovi atomkutatónál |
| Kiterjedtebb lett az Oroszország legfontosabb atomkutató központjának helyt adó Szarov városa körüli erdőtűz, közölte a helyi katasztrófa-elhárítás. |
|
| Leállt a Leningrádi Atomerőmű egyik tömbje |
| A Leningrádi Atomerőműben (LAESZ) szombaton az 1. tömböt egy javítás utáni újraindítás során leállította az automata biztonsági berendezés - jelentette az Interfax hírügynökség a Leningrádi terület belügyi szerveinek forrásaira hivatkozva. |
|
| Irán egy év alatt atombombához elegendő uránt dúsíthat |
| Irán egy éven belül annyi uránt képes dúsítani, amennyi egy atombomba előállításához kell, de a nukleáris fegyver gyártáshoz szükséges technológiának még 3-5 évig nem lesz a birtokában, jelentette ki szerdán egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő. |
|
| Jelentősen csökkentené Obama az U.S.A. atomarzenálját |
| Barack Obama jelentősen csökkenteni akarja Egyesült Államok atomarzenálját - közölte hétfőn az AFP-val egy név nélkül nyilatkozó kormány tisztségviselő. Hétfőn a New York Times írta, hogy több ezerrel akarja csökkenteni az atomfegyverek számát az elnök, de arra állítólag nem hajlandó, hogy kijelentse: az Egyesült Államok nem fog elsőként bevetni atomfegyvert. Az AFP-nak nyilatkozó kormányzati tisztségviselő szerint a csökkentés mellett az elnök célja az is, hogy fenntartsa a nukleáris kapacitás erős és megbízható elrettentő hatását költségvetési befektetéseken keresztül. |
|
| Bagi Iván: Vegyétek meg a kéziratom! + video |
| Kiadók, figyelem! A humorista egy pálinkaház megnyitóján mesélt készülő könyvéről, ami már csak a nyomdára, és egy busás összegre vár. Bagi Iván ugyanis elárulta, hogy a megjelenés ideje már csak azon múlik, hogy mikor talál egy kiadót, aki megveszi tőle a kéziratot. Bagi a Tabu Tv kameráin keresztül is kéri a befektetőket, hogy vegyék meg az írását! Hát... vegyék, vigyék! |
|
| A barátomnak nagyon bejön a mocskos beszéd! |
| Nagyon izgalmas a szexuális életünk. A múltkor viszont azt mondta, hogy szeretné, ha többet beszélnék szex közben, és szeretne csúnya szavakat is hallani. De én nem tudok ilyeneket! Nem olyan ez, mint egy rossz pornó? |
|
| Judy Nero: Magamtól nem osztogatom az orgazmusokat senkinek! + video |
| Az augusztus 28-29-én megrendezésre kerülő Őszi Erotika Parádé rendhagyó produkcióval készül a pikáns erotika kedvelőinek. Judy Nero és Lévai Adrienn rendezésében egy különleges erotikus film forgatására készül a stáb, amelyet a rendezvény teljes ideje alatt rögzítenek. A Tabu Tv riporterének a két rendező mesélt a válogatás folyamatáról, és arról, hogy hogy mi is fog történni a hétvégi erotikus rendezvényen.
|
|
| Ünnepel az Atomerőmű SE |
| Éjszakába nyúló ünnepséggel köszöntötték a paksi szurkolók kedden a Pécsről hazatérő Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapatát, amely 3-0-s összesítéssel nyerte meg a bajnoki döntőt.
|
|
| Béres Alexandra: A gyermekemet nem mutogatom! |
| Béres Alexandra arról nyilatkozott az RTL Klub tévéstábjának, hogy mit érez a terhesség korai szakaszában, nevelné-e gyermekét a nyilvánosság előtt, s hogy miért nem érdemes felhagyni a babázás reményével.
|
|
| Washington atomcsapástól tart |
| Washington már jobban fél a piszkos táskabombáktól, mint a rakétatámadástól. Az 51-es számú nemzetbiztonsági direktíva szerint a vészkormányzást is a Fehér Ház koordinálja. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |