Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: bakacs Találatok száma: 17

Bakács Tibor a létminimum szintjén él + video
Nem szerepel a médiában Bakács Tibor az ominózus szalámi-ügy óta. Azóta szegényesen él, amiről őszintén vallott is.

Bakács Tibor 50 ezer forint pénzbírságot kapott
Bakács Tibor Settenkedő még februárban próbált meg elemelni egy rúd szalámit és néhány élelmiszert egy bevásárlóközpontból, a keddi tárgyaláson pedig ötvenezer forint pénzbírságot kapott ezért.

Torgyán József szerint bűnhődnie kell Bakácsnak
Torgyán József és Paudits Béla szerint is bűnhődnie kell Bakácsnak, ám a két úriember más módszereket választana. Torgyán börtönbe küldené, Paudits csak közmunkára fogná a kritikust.

Bakács Tibor több mindent is lopott
Bakács Tibor ugyan töredelmesen bevallotta, valóban ellopott egy szalámit, egy napilap birtokába jutott felvétel azonban arról tanúskodik, hogy más élelmiszert is lopott a Settenkedő.

Nem állnak szóba gyerekei Bakács Tiborral
Settenkedő vagy inkább Lopakodó? Bakács Tibor már megbánta tettét, két gyermeke mégsem áll szóba a kritikussal. A nehéz anyagi helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy a Klubrádió egy hónapra felfüggesztette őt.

Verebes István nem érzi felelősnek magát Bakács helyzete miatt
Bakács Tibor egykori Kabaré 24-es igazgatója, Verebes István a történtek ellenére is felnéz a kritikusra, és nem érzi magát felelősnek amiatt, hogy a Settenkedő ilyen szorult helyzetbe került.

Para-Kovács Imre: Alkalmi összegekből tartjuk fent magunkat
Para-Kovács Imre, Bakács Tibor egyik legjobb barátja állítja, nincsenek könnyű helyzetben a mai értelmiségi, liberális újságírók, hiszen szinte az összes műhelyük megszűnt.

Bakács Tibort egy hónapra eltiltotta a Klubrádió
Az egykori ítészt még péntek éjszaka kapták lopáson, amit Bakács Tibor nem is tagadott. Az őt foglalkoztató rádió azonban mégis egy hónapra eltiltotta a műsorvezetéstől a kritikust.

Bakács Tibor szalámit lopott
Bakács Tibor Settenkedő péntek este egy rúd szalámit próbált meg eltulajdonítani az egyik multiból. Az őrök rajtakapták, ő pedig férfiasan viseli tettének következményeit.

Bakács Tibor és Pély Barnáék összefogtak a hajléktalanokért
Bakács Tibor megfogadta, ha kell, az utolsó leheletéig harcol azért, hogy a hajléktalanokat ne küldjék el Budapest közterületeiről

Bakáts rémálma, hogy megnémul! + video
Bakáts Tibor Settenkedő kicsit több, mint egy hónapja űzi újra a színész mesterséget, de mégis csak a hirtelen agystoptól tart.

Bakáts Tibor: Pusztuljon el minden celeb!
Az újságíró újabb markáns kritikát fogalmazott meg, ezúttal a celebekről! Bakáts Tibor Settenkedő nyíltan vállalja, hogy a celebek pusztulását akarja!

Bakács Tibor megunta a romlott producerek pofázását + video
Bakács Tibor Settenkedő az internetes sztártévé videójában a Megasztár kapcsán tett meghökkentő megjegyzését taglalja, miszerint a műsor egy "Elektronikus holokauszt, profi stylisstal". Az ex-zsűritag nagy szívfájdalma, hogy méltatlanul bánnak a talentumokkal és arcátlanul kihasználják őket, majd egyszerűen elhajítanak olyan rátermett előadókat is, akiknek ott lenne a helyük a hírességek között.

Tornóczky csemetéjének Bakács lett az apja!
Senki nem gondolta volna, hogy a gyönyörű műsorvezető egy idősebb úrra cseréli párját. De mielőtt mindenki azt hinné, hogy Bakács Tibor Settenkedő bevetette férfiasságát, csupán csak egy közös facsemetével örvendeztette meg Tornóczky Anitát.

Bakács Tibor: Már öreg vagyok és tubustestű
Szeretjük és védjük a természetet, ezért bort kóstoltunk és őzikét simogattunk Bakács Tibor Settenkedővel. Az újságíró-kritikus elmondta, hogy 40 éves koráig csak kólát ivott, de azóta teljesen áttért a borra. Megtudhattuk hogy hogyan kajakozott az ex-feleségével, és azt is hogy öregnek és tubustestűnek tartja magát.

Hatalmas balhé Fiala János és Bakács Tibor között
Tegnap reggel egy kereskedelmi rádió, élő adásában esett egymásnak Bakács Tibor és Fiala János. Az érintettek egy hajléktalan-valóságshow kapcsán akaszkodtak össze.

Bakács Tibor - a politikusok hazudnak
- Túl öregnek tartottak ahhoz, hogy saját műsorom legyen. Már elkezdtük készíteni az új műsort, aztán azt mondták, hogy nem kell. A szókimondó kritikus Bakács Tibor újabb feladatot kapott. A Megasztár után a Humorbajnokság című műsorban is zsűritagként tűnik fel, de most az ATV képernyőjén. Munkáról, családról és televíziós terveiről kérdeztük.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier