| Cimke: banda |
Találatok száma: 39 |
|
|
| Francia autókra utazott a bűnbanda |
| Péntek hajnalban próbált ellopni egy értékes francia autót két férfi, de a fővárosi nyomozók alig pár óra leforgása alatt két kerülettel arrébb elfogták őket egy töltőállomáson. |
|
| Elfogták a pénzhamisító bandát |
| Elfogták azt a héttagú bandát, akik novemberben Szécsény és Balassagyarmat térségében fizettek az általuk gyártott hamis pénzekkel. A tízezreseket azonos sorszámmal, hologrammal látták el. |
|
| Utazó betörőbandát fogtak el Szabolcsban |
| Úgynevezett utazó betörőbandát fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a négytagú csoport a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lácacsékéről hónapokon keresztül járt át lopni a Nyírségbe - közölte a térségi főkapitányság helyettes sajtószóvivője pénteken az MTI-vel. |
|
| Taktabáji uzsorások ellen indult eljárás |
| Négy taktabáji uzsorás ellen indított eljárást a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel. |
|
| Érettségi vizsgáról fogdába |
| Érettségi után rendőrök vártak egy soproni fiatalemberre, kiderült ugyanis, hogy tagja egy a környéken autókat feltörő bűnbandának. Egy éjszaka alatt hat autót is feltörtek, de ékszereket is elloptak. Egy törött kerékkulcs buktatta el őket.
|
|
| Rendőrkézen egy tizenkét fős gyerekbanda |
| A többi közt rablással, zsarolással és csalással is gyanúsítják annak a tizenkét fős, balatonfüredi bandának a tagjait, akiket néhány nappal ezelőtt kaptak el a rendőrök. |
|
| Polgárdi tolvajbanda rendőrkézen |
| Polgárdi, volt laktanya területén épülő söröző tetőszerkezetét bontották meg ismeretlenek a hétvégén. A bűncselekményről az ingatlan tulajdonosa tette a bejelentést a Polgárdi Rendőrőrsön. |
|
| Fiatalok fej nélküli hullái lógtak a hídról |
| Négy lefejezett és megcsonkított fiatal holttestét lógatták ki lábuknál fogva a Mexikóvárost és Acapulcót összekötő autópálya egyik hídjára Cuernavaca városban vasárnap hajnalban - közölte Morelos szövetségi állam főügyészsége. |
|
| Bandaháború Budapesten! |
| A Független Hírügynökség úgy tudja, egy ismert fővárosi banda korábban börtönben lévő tagjai, és a piacot azóta uraló új csoport között alakult ki üzleti vita. |
|
| Sátorfosztogató bandákat füleltek le a Szigeten |
| Két sátorfosztogató bandát füleltek le a Sziget fesztiválon eddig. A rendezvény biztonsági főnöke szerint elsősorban a tolvajok jelentik problémát a fesztiválon, a kábítószer és a garázdaság már kevesebb gondot okoz. |
|
| Rezes bandát fogtak Tiszaújvárosban |
| Állampolgári bejelentés alapján, figyelőszolgálatot szervezve a Tiszaújvárosi rendőrök három férfit fogtak el, akik a napokban egy helyi ipartelepről csaknem fél tonna rézkábelt loptak el. Az eltulajdonított vezeték értéke megközelíti az egymillió forintot. |
|
| Börtönbüntetés a nyugdíjas emberrabló bandának |
| Több éves börtönbüntetésre ítélt egy német bíróság kedden négy nyugdíjast azzal a váddal, hogy összefogva elrabolták, megverték és négy napon át fogva tartották pénzügyi tanácsadójukat. A 61 és 80 év közötti nyugdíjasok tavaly nyáron ejtették túszul a tanácsdót, mert szerintük ő volt a felelős azért, hogy összesen két és fél millió eurót vesztettek az amerikai inagtlanpiaci befektetésekkel. |
|
| Betörőbandát csíptek meg |
| A budapesti és a Pest megyei rendőrség együttműködésével fogták el annak a csoportnak a tagjait, amely több mint 30 lakásbetörést követett el a fővárosban és a megyében, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság észak-budai bűnügyi régiójának vezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. |
|
| Rendőrkézen a graffitis banda |
| Hajnali fél 1-kor a hármas metró Árpád híd megállójánál grafittizőket fogtak a BKV Zrt. biztonsági szolgálatának járőrei. Feltartóztatásuk közben dulakodás alakult ki, a XIII. kerületi rendőrkapitányság vizsgálja az ügyet. Az okozott kár hozzávetőlegesen egymillió forint. A tetten ért személyek, vagy ismeretlenek ellen természetesen minden esetben feljelentést tesz a Társaság. |
|
| Elfogták a közös képviselő támadóit |
| Csaknem hatszázezer forintot rabolt el két férfi a szombathelyi Oladi lakótelep egyik közös képviselőjétől még tavaly szeptemberben. A napokban fogta el őket a rendőrség, gyakorlatilag véletlenül, miközben másik ügyben nyomoztak. Egy kábítószert fogyasztó fiatalemberről kaptak bejelentést, végül addig göngyölítették a szálakat, míg felderítettek 14 bűncselekményt és összesen 7 gyanúsítottjuk lett. A nyomozás részleteiről csütörtökön tájékoztatták a sajtót. |
|
| ATM-ekre utazó bűnbandát fogtak Zalában |
| Elfogta a rendőrség azt a négy embert, akik a gyanú szerint három ATM-et próbáltak ellopni az elmúlt négy hónap alatt Zala megyében - értesült a HavariaPress. |
|
| Kardok, viperák, könnygáz-palackok |
| Egy délután esett sérelmet akartak megbosszulni azok a viperákkal, kardokkal felszerelkezett férfiak, akik egy kispesti edzőteremre támadtak - értesült a HavariaPress. |
|
| Kiskőrösi tolvajbandát fogtak |
| Kiskőrösi tolvajbandát vettek őrizetbe kedden Székesfehérváron; a két férfi és két nő szinte mindent lopott, ami a kezük ügyébe került - közölte az MTI-vel a rendőrség. |
|
| Elfogott bűnbanda |
| Másfél év alatt az ország 35 településén 121 lakásba tört be egy fővárosi bűnözői csoport, az elkövetők csaknem 45 millió forintos kárt okoztak - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) osztályvezetője kedden Szolnokon. |
|
| Megint gyerekbanda |
| Mindannyian emlékszünk arra a román gyerekre, aki a fővárosi járókelőket terrorizálta. Követője akadt: Békéscsabán verbuvált bandát egy 13 éves fiú, aki még a nála idősebbeknek is parancsolt és rablási terveket eszelt ki. Életkora miatt nem büntethető.
|
|
| Magyar betörőbanda sógoréknál |
| Csaknem 800 ezer eurós kárt okozott az a magyar betörő banda, amelynek 9 tagját a napokban csípték el Ausztriában. Az eddigi adatok szerint legalább 86 betörés írható a számlájukra. |
|
| Kábítószert árusító bandát fogtak el |
| Elfogtak három embert, akik a gyanú szerint értékesíteni akarták a náluk talált nagy mennyiségű kábítószert – közölték Miskolcon sajtótájékoztatón hétfőn. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az elkövetőket.
|
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |