Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: bank Találatok száma: 40

Megerősítették a móri bankrablás nyomravezetőjének személyét
25 millió forintot kell egymást között szétosztva fizetnie, több intézménynek is a móri bankrablás nyomravezetőjének.

Bankár a Pecsában: interjú Dr. Erdélyi Ferenccel
Új marketing- és programigazgatót neveztek ki a Petőfi Csarnok élére. Dr. Erdélyi Ferenc nagy lelkesedéssel vág bele a munkába.

Őrizetbe vették a banki rablót
A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei őrizetbe vették azt a középkorú férfit, aki már többször követett el fegyveres rablást különböző bankfiókokban.

Móri mészárlás: járadékot kérnek az árváknak
A móri mészárlás során egy házaspárt is megöltek, gyermekeit a nagymama neveli. Most visszamenőleg is járadékot követelnek nekik.

Újpest FC - Budapest Honvéd: 2-0
2-0-ra verte az Újpest a Honvédot az OTP Bank Liga 24. fordulójában.

Amerikában csapolták meg a magyarok bankszámláját
Hat magyar bankszámlájáról emeltek le pénzt a húsvéti szünet alatt. A dolog pikantériája, hogy a csalásokat Amerikából hajtották végre.

Videoton FC - Budapest Honvéd: 1-0
A Videoton hazai pályán 1-0-ás győzelmet aratott.

Haladás - Fradi: 2-1
A hajrában kapott ki 2-1-re a Ferencváros a Haladás együttesétől.

Gól nélkül zárult a Fradi-Honvéd mérkőzés
Nem született gól a Fradi-Honvéd találkozón vasárnap. A Ferencváros egy pontot szerzett ellenfele ellen.

Újpest FC - Kaposvári Rákóczi: 3-1
3-1-re verte az Újpest a kaposváriakat az OTP Bank Liga 20. fordulójában.

Magyar Telekom: pluszköltség a sárga csekkeseknek!
Májustól külön díjat kell fizetnie annak, aki hagyományos módon, sárga csekken szeretné kifizetni a Magyar Telekom részére a számláját. A fogyasztóvédelem vizsgálatot indít.

Életfogytiglant kapott a hétszeres rabló
Életfogytiglanra ítélte a bíróság azt a sümegi férfit, aki hét pénzintézetet próbált meg fegyverrel kirabolni.

Kissé gyengült a forint kedd reggelre
Kissé gyengült kedd reggelre a forint az euróhoz képest, a tegnap esti 291 forint helyett 292 forint felett jegyezték.

Hamis pénzzel fizetett az iskolai büfében
Hamis 500 forintossal fizetett egy demecseri diák az iskolai büfében. A pénzt egyik társától kapta, aki az otthoni számítógépén "gyártotta" a hamis bankjegyet.

Adatlopás: mindenki megkapja az új plasztikját
A decemberben történt adatlopási ügy után új plasztikkártyát kapnak a hazai bankok érintett ügyfelei.

Fidesz: a tartalékaink megduplázódtak + video
Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára szerint erős a bankrendszer, felesleges a pánikkeltés.

Hamis euró az OTP-nél?
Hamis 200 euróst kapott az OTP-től, ezt állítja egy oroszlányi férfi. A pénzét kötegben vette fel, ebben találták a hamis bankjegyet.

Bankkártyákról történt adatlopás
Ez a bankkártyákkal kapcsolatos visszaélésekre adhat lehetőséget - közölte a Magyar Bankszövetség csütörtökön.

Drágábban juthatunk majd hitelhez
Van olyan pénzintézet, amelyik a kamatot emelte meg, és van olyan, amelyik a kedvezményeket törölte el.

Elfogták a fehérvári bankrablót
Két óra alatt elkapták a fehérvári rendőrök azt a férfit, aki hétfőn kirabolta a helyi takarékszövetkezetet. Mint kiderült, az intézetet októberben is rabolták, az elkövető szintén a most elfogott férfi.

Bombával fenyegetőzött a miskolci bankrabló
Fegyverrel rabolt ki egy férfi egy miskolci bankot kedd délelőtt. Azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kap pénzt, felrobbantja a pénzintézetet.

Veszteséges a Raiffeisen, de marad a magyar piacon
Habár eddig csaknem 300 millió eurós veszteséget halmozott fel hazánkban a Raiffeisen Bank International, továbbra is elkötelezettek a magyar piac iránt.

Hatalmas bukás a bankoknak a végtörlesztés
Naponta mintegy kétmilliárd forintot buknak a bankok a végtörlesztések miatt.

Továbbra is 300 forint az euró
Nem történt jelentős változás a nemzetközi bankközi piacon hétfő estéhez képest. Az euró 300 forint, a svájci frank 243.

Rippel Ferenc Fábry helyére hajt
Az V. OTP Lovas Világkupa előtt néhány nappal Fábry Sándor visszalépett a fogathajtók versenyétől. A hír hallatára Rippel Ferenc sűrű elfoglaltságai ellenére igent mondott a Lázár testvérek felkérésre, így idén sem marad ki az indulók névsorából.

Megkezdődött a Flórián téri túszejtő pere
Megkezdődött kedden a Flórián téri túszejtő és bankrabló, valamint társa büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A vádlottak tagadnak és nem tesznek vallomást sem.

Gól nélkül ért véget a Vasas-Loki mérkőzés
0-0-val zárult az OTP Bank Liga 16. fordulójában a Vasas-Loki mérkőzés. A Debrecen továbbra is a tabella élén.

Ismét gólnélküli döntetlen a Fradi pályáján
0-0-val záródott a Ferencváros-Kaposvár rangadó az OTP Bank Liga 16. fordulójában.

Bank nevében telefonálgattak a csalók
Telefonos csalókat keres a Sárospataki Rendőrkapitányság, mert több bejelentés is érkezett hozzájuk. Az egyik esetben egy bank nevében telefonált a csaló, aki nyereményutazást kínált a hívott fél banki adataiért cserébe.

Százszázalékosan magyar csapat a Paks
A labdarúgó OTP Bank Liga őszi idényében egyedül a Paks mondhatja el magáról, hogy minden játékpercben magyar futballisták alkották a csapatot.

A frankkal szemben erősödött a forint
A svájci frankkal szemben erősödött hétfő reggelre a forint. A többi jelentősebb nemzetközi fizetőeszközzel szemben pedig stagnált a bankközi piacon.

A Pápa Győrből lopna fontos pontokat
A Győri ETO és a Lombard Pápa mérkőzésével kezdődik az OTP Bank Liga 15., utolsó őszi fordulója.

Bankkártyával is kifizethetők a helyszíni bírságok
Három hónapig bankkártyával is rendezhetik a közlekedési szabálysértők a helyszíni bírságokat

Földre szórt bankjegyeket gyűjtöttek
Nagy címletű, elszórt bankjegyeket gyűjtött össze két férfi, eljárás indult ellenük.

Magyar bankokat vett leminősítési felülvizsgálat alá a Moodys
Magyar bankok önálló pénzügyierő-osztályzatait, illetve adósi és betéti besorolásait vette leminősítési felülvizsgálat alá kedden a Moodys Investors Service a devizaalapú adósságok végtörlesztéséből eredő potenciális veszteségekre hivatkozva.

Özönlenek a hitelfelvevői panaszok
Számos hitelfelvevő tesz panaszt bankja ellen az ombudsmannál: az adósok főként a kamat és a törlesztőrészlet kiszámításának módját és a szerződések felmondásának mikéntjét sérelmezik - írja a Magyar Nemzet. Az ügyfelek az adósmentő intézkedések végrehajtásakor tapasztalt banki visszásságokat is jelenthetik az országgyűlési biztosnál.

Így kapunk hitelt ezentúl
Orbán Viktor mai beszédében elejtett néhány információt a devizahitelek végtörlesztésének feltételeiről. Mint ismert, még pénteken Lázár János fejtette ki a Fidesz devizahiteleseket segítő tervét, aminek értelmében lehetővé tennék a hitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztését. A beszéd tartalmazott még további részleteket a jelzáloghitelek esetleges változásairól, amiket nagyrészt már a bankok is rég vártak.

A Siófok folytatná a jó sorozatát a DVSC ellen
A labdarúgó NB I nyolcadik fordulójának nyitó mérkőzésén a DVSC a mumusához, a BFC Siófokhoz látogat. A Balaton-parti csapat az előző idényben oda-vissza legyőzte a Lokit, és idén is megráncigálná az oroszlán bajszát. A debreceniek nem foglalkoznak a rossz sorozattal, a három pont megszerzése a céljuk.

Megvan a győri bankrabló
Alig egy órával a támadás után elfogták azt a férfit, akit a reggeli győri bankrablás elkövetésével gyanúsítanak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Bánk Bán Los Angelesben is
Szerdán tárgyalnak Los Angelesben Erkel Ferenc Bánk bán című operájának lehetséges színreviteléről - a következő évadban vagy későbbi időpontban. A tárgyaláson a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízottja Igric György, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier