| Cimke: bekescsaba |
Találatok száma: 15 |
|
|
| Két nő rabolt ki egy 61 éves férfit |
| Órákon belül elfogták és előállították a rendőrök azt a két nőt, akik a gyanú szerint hétfőn kiraboltak egy férfit Békéscsabán. A bűncselekmény délelőtt történt, a sértett azonban csak délután jelentette be a rendőrségen, hogy az utcán lefogták és elvették 68 ezer forintját. A nyomozók ennek ellenére hamar megtalálták a 61 éves férfi támadóit. |
|
| Kigyulladt egy lakás Békéscsabában |
| Kigyulladt egy lakás Békéscsaba belvárosában pénteken kora délelőtt; egy embert füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak a mentők - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel. |
|
| Repceolaj rakományt foglaltak le Békéscsabán |
| Négy vasúti tartálykocsiban összesen kétszáz tonna repceolajat, biodízel-alapanyagot foglalt le a rendőrség Békéscsabán - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel. |
|
| Mátéfi lemondását nem fogadták el |
| A szombati RK Olimpija Ljubljana elleni kilencgólos vereséget, és az ezzel járó EHF-kupa kiesést követően hétfő reggel Mátéfi Eszter felajánlotta a lemondását a Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE klubvezetésének - közölte a klub hivatalos közleményében |
|
| Karambolozott a rendőrfőkapitány |
| A Csongrád megyei rendőrség vizsgálja az esetet, amely csütörtök délelőtt történt. Gyurosovics József rendőrfőkapitány autója ütközött egy személyautóval. |
|
| Lélekjelenléte mentette meg a szatírtól |
| Ne itt csináljuk, menjünk fel a lakásomra! – csak ezzel az átveréssel tudta leszerelni erőszakos támadóját egy nő a minap Békéscsabán. A huszonéves férfi az úton támadta meg és kezdte fogdosni áldozatát. |
|
| Vádat emeltek a volt élettársát meggyilkoló férfi ellen |
| Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség két testvér ellen, akik közül az egyik meggyilkolta volt élettársát Békéscsabán, közölte a megyei főügyészség sajtószóvivője szerdán. |
|
| Szlovák helységnévtáblákat fújtak le |
| Lefújták festékkel a szlovák nyelvű helységnévtáblákat Békéscsabán szerdára virradóra - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. A város polgármestere elítélte a rongálást. |
|
| Megkéseltek egy bolti eladót |
| Több késszúrással megsebesítettek egy bolti eladót csütörtökön Békéscsabán - közölte a város rendőrkapitánya sajtótájékoztatón. |
|
| Diákok hullát találtak |
| Egy férfi holttestét találták meg diákok az iskolájuk szomszédságában kedden Békéscsabán - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |