Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: biro Találatok száma: 40

Ma ítélet születhet Geréb Ágnes ügyében
Ma ítélet születhet Geréb Ágnes és társai ügyében. A szülésznő első fokon két év fogházat kapott.

A bíróság felmentette a Tottenham menedzserét
Harry Redknappet felmentette a bíróság. Adócsalással vádolták a Tottenham menedzserét.

Vádat emeltek Fásy Ádám és 9 társa ellen
Nem az embrionális őssejtekkel való visszaélés, hanem csalás a vád. Fásy nem érti, miért vádolják-mondta el a Frizbi forgatásán Hajdú Péter műsorvezetőnek. A Fővárosi Főügyészség a vadonatúj tényállás szerint, jelenleg megtévesztéssel vádolja a népszerű énekes-előadót és társait.

Strapabíró táblagép az Orchardtól
Intelligens kijelzővel és strapabíró kivitelben érkezik hamarosan a boltok polcaira az Orchard Toughlet táblagép.

Kassai is vezetőbíró lesz az Eb-n
Nyilvánosságra hozta az UEFA annak a 12 játékvezetőnek a nevét, akik a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon közreműködnek majd.

Házi őrizetben egy szegedi bíró
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy szegedi bírót még december végén. Többek között vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel vádolják.

Börtönbe mehet a Forma-1-es Sutil
Január végén kell bíróság elé állnia a Forma-1-es pilótának, Adrian Sutil-nek. A vád testi sértés.

Nem hibáztak a verekedő mentősök
Felmentették azokat a mentősöket, akik 2008-ban verekedésbe keveredtek az autópályán. Egy férfi levillogta őket, majd hirtelen fékezett előttük. A mentősök kérdőre vonták, a férfi a bíróságon azt állította: megverték.

Hűtlen kezeléssel vádolják Hagyóékat
Bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt kell bíróság elé állnia Hagyó Miklóséknak.

Eclipse-ügy: milliárdos adócsalás
Adócsalás és okirat-hamisítás miatt emeltek vádat az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. ügyében.

Korrupció: előzetesben egy szegedi bíró
Előzetesben letartóztatásba helyeztek egy szegedi bírót. A vád többek között vesztegetés, hivatali visszaélés.

Részegen okozott balesetet egy bíró Pécsett
Ittasan ült volán mögé és okozott közlekedési balesetet egy Mohácson dolgozó bíró. A szondát azonban mentelmi jogára hivatkozva nem fújta meg - írta a bama.hu

Rihannát az edzője húzza bíróság elé
Rihanna sem ússza meg a sztárvilágban szinte mindennaposnak mondható polgári pereket, ezúttal a személyi edzőjével került összetűzésbe.

Pert indít az egyetemista, aki 22 embert akart megölni
Pert indít a bíróság ellen az a joghallgató, akit 22 rendbeli emberölés előkészületével vádoltak meg. Szerinte a bíró elfogult, neki pedig oda a jóhíre.

A Red Bull mindent visz! + video
Nem csak energiaitalokat forgalmaz, hanem utánpótlást nevel és kialakítja a médiabirodalmát is. A Red Bull folyamatosan ível felfelé, pedig 24 éve még nem sok esélye volt a sikerre.

Megint bombariadó a nyíregyházi bíróságon
Ma délelőtt ismeretlen hívó telefonált a Lenti Rendőrkapitányságra, hogy bomba van a nyíregyházi bíróságon.

A következő szezontól jöhet az elektronikus gólbíró
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke szerint akár már a következő szezontól is bevezethetik az elektronikus gólbírót.

Bombariadó a Pest Megyei Bíróságon is
A Pyro-Technic ügyben eredetileg délelőtt 9 órakor hirdettek volna ítéletet, ám valaki kora reggel azzal hívta fel a 107-et, hogy bombát helyezett el az épületben. A bíróságot már kiürítették.

Újabb bombariadó a debreceni táblabíróságon
Ismét fenyegető telefonhívást kapott a Debreceni Ítélőtábla épülete. A bombariadót követően kiürítették az épületet, az átvizsgálása még jelenleg is tart.

Strapabíró laptop egészen kicsiknek
A legkisebb gyerekeknek készített laptopot a Toshiba. A termék természetesen úgy lett kivitelezve, hogy ellenálljon a "környezeti csapásoknak".

Bíróság előtt a barátnőjét kivégző férfi
Bíróság előtt az a gyáli férfi, aki tavaly decemberben megölte tizenhat éves barátnőjét, mert az szakított vele. A fiatalember egy replika fegyverrel végzett a lánnyal.

Bombariadó Nyíregyházán is
Ismeretlen férfi telefonált a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra ma reggel, miszerint bombát helyezett el a bíróság épületében. A rendőrség megkezdte az épület átvizsgálását bombakereső kutyák bevonásával.

West Balkán: csak négyen állnak bíróság elé
Négy férfit állítanak bíróság elé a januárban történt West Balkán-tragédia miatt. A Noise Night Life szervezői számos szabályt felrúgtak, az eset három halálos áldozatot követelt.

Nyereségvágyból akart ölni a hajléktalan
Beismerő vallomást tett az a mátészalkai hajléktalan, akit emberölési kísérlettel vádoltak. Perbe fogták, bírósági tárgyalása megkezdődött.

Hat év börtönre ítéltek egy vérfertőzéssel vádolt férfit
Hat év börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Városi Bíróság pénteken, nem jogerősen egy 48 éves férfit, aki a vád szerint meg akarta erőszakolni az édesanyját.

Bíróság előtt a szombathelyi zsákos emberölés vádlottja
Megkezdődött a Vas Megyei Bíróságon kedden annak a 24 éves férfinak a pere, aki a vád szerint márciusban megölt egy 17 éves lányt, és a holttestét zsákba burkolva hetekig egy társasház padlásán tartotta felakasztva.

Másodszor is elmarasztaló ítéletet adott Damunak
Dr. Szabó Noémi Anna egy hónappal ezelőtt végelegesen letette a talárt, de ennek - állítása szerint - semmi köze Damu ügyéhez, aki másodszor állt bíróság elé súlyos testi sértés és személyes szabadság megsértése miatt.

Kótai Misit és Majkát ma szembesítik
Ma áll újra bíróság elé Majoros Péter, alias Majka műsorvezető és Kótai Mihály ökölvívó az ellenük indított büntetőper tárgyalásán, fenyegetés, zsarolás és önbíráskodás vádjával.

Vesztegetés miatt áll bíróság előtt a HM egy korábbi főosztályvezetője
Költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntettével vádolják a Honvédelmi Minisztérium (HM) személyzeti főosztályának korábbi vezetőjét; a férfi pere kedden kezdődött el a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa előtt.

Csepeli kettős gyilkosság: Közvetlen közelről végeztek az áldozatokkal
Közvetlen közelről, néhány centiméterről a fejre célzott pisztolylövésekkel végezte ki áldozatait a csepeli kettős gyilkosság elkövetője - derült ki a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.

Elrendelte a kisteleki gyilkossággal gyanúsított fiú letartóztatását a bíróság
Egy hónapra elrendelte annak a 15 esztendős fiúnak az előzetes letartóztatását kedden a Szegedi Városi Bíróság, akit egy asszony meggyilkolásával gyanúsítanak - tájékoztatta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese az MTI-t. A döntés nem jogerős.

Kiskorú szurkáló pere kezdődött meg Győrben
Megkezdődött annak a fiatalembernek a pere kedden Győrben, aki 16 évesen életveszélyesen megszúrta az édesanyját verő nevelőapját; a per másik vádlottja a késsel életveszélyesen megsebesített férfi.

A vád szerint a cég vezetői tudták, hogy csak hónapokig képesek fizetni
November 7-én tartják az első tárgyalási napot a Fővárosi Bíróságon az Il Ferro-ügyben - közölte Bense László Erik, a sértettek ügyvédje szerdán.

Családon belül erőszak miatt kezdődött per Kecskeméten
Súlyos testi sértés, szemérem elleni erőszak- és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádol az ügyészség egy 37 éves kecskeméti férfit, akinek büntetőpere szerdán kezdődött a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Két év két hónapra ítélték az adócsaló szegedi vállalkozót
Kétszáznegyvenegy fiktív számla felhasználásával több mint 50 millió forintnyi áfa befizetését kerülte el egy vállalkozó. Kedden jogerősen két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla.

Négy év börtönt kapott a volt barátnőjét megszurkáló fiatalember
Jogerősen négy év börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla kedden azt a most 20 éves fiatalembert, aki 2009 decemberében Oroszlányban ittasan összeszurkálta az őt csaknem másfél éves kapcsolat után elhagyó barátnőjét.

Heather Mills már megint a bíróságon
Nem kellemes Paul McCartney volt feleségének bőrében lenni. Fél Anglia utálja, a másik fele pedig perben áll vele.

Biros Péterék nagyon megverték a kazahokat
Montenegró 11-10-es legyűrése után második csoportmeccsét könnyed játékkal és KO-értékű eredménnyel 16-5-re nyerte meg a kazahokkal szemben a magyar férfi vízilabda-válogatott szerdán a sanghaji vizes világbajnokságon.

Letartóztatta a bíróság a vásárhelyi szatírt
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a köznyelv által csak vásárhelyi szatírként emlegetett férfit. A 27 éves helybeli lakost akkor fogták el a rendőrök, amikor pénteken délután ismét megtámadott egy nőt a 47-es melletti kerékpárúton.

Elutasították egy BKV-s szakszervezet sztrájkkal kapcsolatos kérelmét
A Fővárosi Bíróság elutasította a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) azon kérvényét, amelyben a sztrájk idején még elégséges szolgáltatás megállapítását kérték.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier