Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: brazil Találatok száma: 40

Börtönbe megy a sztárfocista, Mancini
Két évig és nyolc hónapig marad rács mögött a brazil sztárfocista, Mancini. A focista 2010 decemberében megerőszakolt egy ittas nőt.

Webber nyerte a Forma-1 idényzáróját
Mark Webber nyerte meg a Brazil Nagydíjat, mellette pedig még Sebastian Vettel és Jenson Button állhatott fel a dobogóra.

Rihanna pizsamában üdvözölte brazil rajongóit
Rihanna jelenleg Brazíliában a azon belül Rióban tartózkodik, aztán az egyik mókás reggelen, úgy gondolta meglepi szeretett rajongóit.

SeleK.O.: önmagukat ütötték ki a brazilok
A már a csoportkörben is találkozó Brazília és Paraguay vívta a Copa América harmadik negyeddöntőjét. A nagy esélyes házigazda Argentína után Brazília is elbúcsúzott a tornától, szintén tizenegyespárbajt követően.

Ronaldo három helyzettel búcsúzott a selecaótól
A brazil labdarúgó-válogatott 1-0-ra megverte Romániát felkészülési mérkőzésen Sao Paulóban. A találkozó a kétszeres aranylabdás Ronaldo búcsúmeccse is volt egyben, aki a 30. percben állt be, és negyedórát játszott, de nem tudott betalálni, pedig három helyzete is volt. A szurkolók ennek ellenére hatalmas tapsvihar keretében búcsúztatták a selecaótól a Fenomént.

Ronaldo a románok ellen búcsúzhat a brazil válogatottságtól
Június 7-én a románok ellen léphet pályára utoljára a válogatottban Ronaldo, a brazilok kétszeres világbajnok futballistája. A 34 éves csatár február 14-én jelentette be visszavonulását.

Magabiztos magyar siker a brazilok ellen
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos, 36-24-es győzelmet aratott a brazil csapat felett a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokság hétfői játéknapján.

Brazil bombát szerződtetett Siófok
A harminc éves, 178 centi magas átlövő a spanyol első osztályú Leon együtteséből érkezett, azt megelőzően pedig a szintén spanyol Itaxo játékosa volt, mely ebben a szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelt a DVSC együttesével egy csoportban.

Vettel nyerte a Brazil Nagydíjat
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat. Vettel mögött csapattársa, az ausztrál Mark Webber lett a második, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik.

Fegyveresek támadtak a Forma-1 címvédőjére, Jenson Buttonra
Fegyveresek ki akarták rabolni a Forma-1 címvédőjét, a brit Jenson Buttont az autós gyorsasági világbajnokság brazíliai állomásán

Vettel nyerte a második szabadedzést is
A vb-pontversenyben negyedik német Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a pénteki második szabadedzésen is.

Kubica: Brazília olyan lehet, mint a lottó
A lengyel idén is csapadékra számít Interlagosban, bár a meteorológusok egyelőre azt mondják, száraz lesz a vasárnap. Péntek-szombat szinte biztosan esik.

Visszatérését ígéretével kecsegtet a brazil Ronaldo
Az erőnléti gondjai miatt hónapok óta nem futballozó Ronaldo bejelentette, hogy hamarosan ismét bevethető lesz a Corinthians csapatában.

Rio de Janiero biztonságos lesz a foci vébére
Rio de Janeiróban, Brazília erőszakos bűncselekményektől leginkább fertőzött szövetségi államainak egyikében, idén júniusban 21 százalékkal kevesebb emberölést követtek el az egy évvel korábbihoz képest.

Vb 2014: a miniszter szerint jól haladnak az előkészületek
Orlando Silva brazil sportminiszter szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) meg fog lepődni azon, mennyire jól haladnak az előkészületek a 2014-es világbajnokság megrendezésére készülő dél-amerikai országban.

Vb-2010: Hollandia-Brazília 2-1
Elsőként Hollandia jutott a legjobb négy közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután a pénteki, első negyeddöntőben 2-1-re legyőzte az ötszörös győztes Brazíliát.

VB: Hollandia-Brazília
Vajon a két csapat közül melyik vállal majd több kockázatot? Lesz igazi foci, vagy csak a hatékonyság a cél?

Szeretkezés közben gázolt a kamion
Úttest szélén parkoló autóba rohant egy nyerges vontató egy ködös brazíliai országúton, megölve a kocsiban szeretkező párt - jelentette be a brazil rendőrség csütörtökön.

Teltház lesz a brazil-hollandon
Valósággal megrohamozták a szurkolók Port Elizabethben azt az árusítóhelyet, amely a dél-afrikai futball-vb pénteki brazil-holland negyeddöntős rangadójára kínált belépőket.

Kaká szerint most már a döntőig menetel Brazília
A Chile elleni nyolcaddöntőben győztes Brazília a döntőig menetel majd a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, legalábbis Kaká, az együttes aranylabdás középpályása szerint.

Vb-2010: Brazília-Chile 3-0
Az ötszörös világbajnok Brazília bejutott a legjobb nyolc közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután hétfőn a nyolcaddöntőben 3-0-ra győzött Chile ellen.

VB: Chile nem készül haza
Chile tizenkét év szünet után jutott ki a vb-re és őket tartják az eddigi legesélyesebbnek.

Foci Vb: Brazília-Portugália: 0-0
A brazil és a portugál válogatott jutott a nyolcaddöntőbe a G csoportból a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután a két gárda pénteken gól nélküli döntetlent játszott egymással

Lúcio elismeri, hogy a brazilok követtek el hibákat
Lúcio elismeri, hogy több hibát is elkövettek az első két csoportmérkőzésen

Maradona: Brazília a nyerő!
Az Argentin szövetségi kapitány szerint a dél-amerikai csapatok a legjobbak.

Vb: Brazil parádé Elefántcsontpart ellen
Továbbra is százszázalékos a brazil labdarúgó-válogatott.Simán, 3–1-re legyőzte Elefántcsontpartot. A mérkőzés nagyon feszült légkörben ért véget, Lannoy játékvezető második sárga lappal a hajrában kiállította Kakát.Győzelmével Brazília a vb második továbbjutója, Hollandia után.

Foci Vb: Félidőig bírta a Koreai NDK csapata
A brazil válogatott 2-1-re győzött az észak-koreai csapat ellen a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának kedd esti mérkőzésén

Magyar játékvezető a vb-n
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság két esélyese, Brazília és Portugália is bemutatkozik a keddi játéknapon.

Spontán melegek a mai fiatalok
Egy brazil katolikus érsek azt állítja, hogy a serdülőkorúak spontán homoszexuálisok, míg a társadalom manapság pedofil.

Megvannak a tengerbe zuhant gép fekete dobozai
Öt kilométeres pontossággal azonosították az Air France tavaly nyáron tengerbe zuhant gépe fekete dobozainak helyét.

Hajtóvadászat egy kutyagyilkos után
Hajszát indított a rendőrség Brazíliában egy kutya-sorozatgyilkos kézre kerítésére. A hatóságok szerint a tettes eddig 25 kutyát mérgezett meg.

Videó leplezte le a pedofil papot
Egy rejtett kamerával felvett, videó jelent meg egy pedofil papról Brazíliában csütörtökön. A Bluetooth-szal mobiltelefonra letölthető videót, amelyen állítólag egy volt kórista fiú elégít ki orálisan egy katolikus papot, az eladó három és hat dollár közötti áron kínálja - közölte a brazil média.

Sárlavina pusztít Brazíliában
Túlélők után kutatnak a sár alatt a Rió melletti Niteroiban, ahol majdnem 200 embert temetett maga alá a túlzott esőzés hatására kialakult sárfolyam.A szakértők szerint az eső mennyisége már csökken. Brazília történetében még nem volt példa ennyi esőre egyszerre.

Eső és árvíz pusztít Brazíliában
Eddig több mint nyolcvan halálos áldozatot követelt Rio de Janeiróban a 17 órán át szakadó eső és az azt követő áradások, illetve földcsuszamlások. Az özönvízszerű esőzés okozta áradások már mintegy több, mint nyolcvan halálos áldozatot szedtek Brazília, Rio de Janeiro szövetségi államában - közölték kedden a hatóságok, és kihirdették, hogy válsághelyzet alakult ki. A 17 órán át egyfolytában tartó égszakadás óriási káoszt okozott Brazília második legnagyobb városában, Rio de Janeiróban, ahol 81-an fulladtak vízbe, sárba vagy váltak földcsuszamlás áldozatává.

A Mágus szerint a portugálok bárkit lenyomnak
Deco szerint a portugál labdarúgó-válogatott bármelyik riválisát képes legyőzni, és akár a csúcsra is eljuthat a nyári világbajnokságon, Dél-Afrikában.

Pelé szerint ötesélyes a világbajnokság
Minden idők egyik legjobb labdarúgója, Pelé szerint öt ország válogatottjának van valós esélye arra, hogy döntőbe jusson a június 11.én kezdődő világbajnokságon.

Pénzbüntetéssel sújtották a Google-t Braziliában
Pénzbüntetésre ítélte a Google-t kedden egy brazil bíróság, amely helytelennek tartotta, hogy az internetes kereső nem blokkolt, illetve törölt az Orkut nevű közösségi oldalon megjelenő megalázó tréfákat.

Michelisz pontszerző a túraautó világbajnokságon
Első magyarként három pontot szerzett Michelisz Norbert a 2010-es túraautó-világbajnokság brazíliai idénynyitóján.

114 év alatt először női elnök a Flamengónál
Patricia Amorim személyében 114 év során először nő lett a legnépszerűbb brazil futballklub, a Flamengo elnöke.

Kikaptak a magyar futsalosok Brazíliában
A jövő januári, hazai rendezésű Európa bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 6-0-s vereséget szenvedett a világbajnok és immár negyedik meccsét kapott gól nélkül befejező brazil nemzeti együttes vendégeként.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier