Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: brazilia Találatok száma: 31

SeleK.O.: önmagukat ütötték ki a brazilok
A már a csoportkörben is találkozó Brazília és Paraguay vívta a Copa América harmadik negyeddöntőjét. A nagy esélyes házigazda Argentína után Brazília is elbúcsúzott a tornától, szintén tizenegyespárbajt követően.

Kubica: Brazília olyan lehet, mint a lottó
A lengyel idén is csapadékra számít Interlagosban, bár a meteorológusok egyelőre azt mondják, száraz lesz a vasárnap. Péntek-szombat szinte biztosan esik.

Rio de Janiero biztonságos lesz a foci vébére
Rio de Janeiróban, Brazília erőszakos bűncselekményektől leginkább fertőzött szövetségi államainak egyikében, idén júniusban 21 százalékkal kevesebb emberölést követtek el az egy évvel korábbihoz képest.

Vb 2014: a miniszter szerint jól haladnak az előkészületek
Orlando Silva brazil sportminiszter szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) meg fog lepődni azon, mennyire jól haladnak az előkészületek a 2014-es világbajnokság megrendezésére készülő dél-amerikai országban.

Vb-2010: Hollandia-Brazília 2-1
Elsőként Hollandia jutott a legjobb négy közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután a pénteki, első negyeddöntőben 2-1-re legyőzte az ötszörös győztes Brazíliát.

VB: Hollandia-Brazília
Vajon a két csapat közül melyik vállal majd több kockázatot? Lesz igazi foci, vagy csak a hatékonyság a cél?

Szeretkezés közben gázolt a kamion
Úttest szélén parkoló autóba rohant egy nyerges vontató egy ködös brazíliai országúton, megölve a kocsiban szeretkező párt - jelentette be a brazil rendőrség csütörtökön.

Kaká szerint most már a döntőig menetel Brazília
A Chile elleni nyolcaddöntőben győztes Brazília a döntőig menetel majd a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, legalábbis Kaká, az együttes aranylabdás középpályása szerint.

Vb-2010: Brazília-Chile 3-0
Az ötszörös világbajnok Brazília bejutott a legjobb nyolc közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután hétfőn a nyolcaddöntőben 3-0-ra győzött Chile ellen.

Foci Vb: Brazília-Portugália: 0-0
A brazil és a portugál válogatott jutott a nyolcaddöntőbe a G csoportból a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután a két gárda pénteken gól nélküli döntetlent játszott egymással

Lúcio elismeri, hogy a brazilok követtek el hibákat
Lúcio elismeri, hogy több hibát is elkövettek az első két csoportmérkőzésen

Maradona: Brazília a nyerő!
Az Argentin szövetségi kapitány szerint a dél-amerikai csapatok a legjobbak.

Vb: Brazil parádé Elefántcsontpart ellen
Továbbra is százszázalékos a brazil labdarúgó-válogatott.Simán, 3–1-re legyőzte Elefántcsontpartot. A mérkőzés nagyon feszült légkörben ért véget, Lannoy játékvezető második sárga lappal a hajrában kiállította Kakát.Győzelmével Brazília a vb második továbbjutója, Hollandia után.

Foci Vb: Félidőig bírta a Koreai NDK csapata
A brazil válogatott 2-1-re győzött az észak-koreai csapat ellen a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának kedd esti mérkőzésén

Magyar játékvezető a vb-n
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság két esélyese, Brazília és Portugália is bemutatkozik a keddi játéknapon.

Hajtóvadászat egy kutyagyilkos után
Hajszát indított a rendőrség Brazíliában egy kutya-sorozatgyilkos kézre kerítésére. A hatóságok szerint a tettes eddig 25 kutyát mérgezett meg.

Videó leplezte le a pedofil papot
Egy rejtett kamerával felvett, videó jelent meg egy pedofil papról Brazíliában csütörtökön. A Bluetooth-szal mobiltelefonra letölthető videót, amelyen állítólag egy volt kórista fiú elégít ki orálisan egy katolikus papot, az eladó három és hat dollár közötti áron kínálja - közölte a brazil média.

Sárlavina pusztít Brazíliában
Túlélők után kutatnak a sár alatt a Rió melletti Niteroiban, ahol majdnem 200 embert temetett maga alá a túlzott esőzés hatására kialakult sárfolyam.A szakértők szerint az eső mennyisége már csökken. Brazília történetében még nem volt példa ennyi esőre egyszerre.

Eső és árvíz pusztít Brazíliában
Eddig több mint nyolcvan halálos áldozatot követelt Rio de Janeiróban a 17 órán át szakadó eső és az azt követő áradások, illetve földcsuszamlások. Az özönvízszerű esőzés okozta áradások már mintegy több, mint nyolcvan halálos áldozatot szedtek Brazília, Rio de Janeiro szövetségi államában - közölték kedden a hatóságok, és kihirdették, hogy válsághelyzet alakult ki. A 17 órán át egyfolytában tartó égszakadás óriási káoszt okozott Brazília második legnagyobb városában, Rio de Janeiróban, ahol 81-an fulladtak vízbe, sárba vagy váltak földcsuszamlás áldozatává.

Pénzbüntetéssel sújtották a Google-t Braziliában
Pénzbüntetésre ítélte a Google-t kedden egy brazil bíróság, amely helytelennek tartotta, hogy az internetes kereső nem blokkolt, illetve törölt az Orkut nevű közösségi oldalon megjelenő megalázó tréfákat.

Kikaptak a magyar futsalosok Brazíliában
A jövő januári, hazai rendezésű Európa bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 6-0-s vereséget szenvedett a világbajnok és immár negyedik meccsét kapott gól nélkül befejező brazil nemzeti együttes vendégeként.

Argentínai sikerével Brazília már kijutott
A brazil labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn nyert szombaton Argentínában, ezzel már biztosan kijutott a jövő évi vb-re.

Massa elhagyhatta a brazíliai kórházat
Egy nap után elhagyhatta a Sao Pauló-i Albert Einstein kórházat Felipe Massa, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén sérült meg súlyosan.

Brazília nyerte a Konföderációs Kupát
A címvédő Brazília nyerte meg a Dél-afrikai Köztársaságban rendezett, nyolcadik labdarúgó Konföderációs Kupát, miután a vasárnapi döntőben 0-2-ről fordítva 3-2-re legyőzte az Egyesült Államok együttesét.

A brazilok is kikaptak az amerikaiaktól
Már a Konföderációs Kupa fináléjára - leginkább a brazilok ellen - készülnek az Egyesült Államok labdarúgói, miután szerda este az elődöntőben 2-0-ra legyőzték az addig 35 mérkőzésen át veretlen, Európa-bajnok spanyol csapatot.

Ronaldo gólja
Az olasz AC Milan futballcsapatából tavaly Brazíliába hazatért Ronaldo közel két hónap után talált be ismét a kapuba, de a lehető legjobbkor tette, hiszen együttese, a Corinthians az ő segítségével nyerte meg 2-0-ra a brazil kupadöntő szerda esti, első felvonását az Internacional ellen.

Feldarabolt holttestet kerestek a magyar búvárok Brazíliában
Egy helyi rendőr szerelemféltésből gyilkolta meg szeretőjét néhány hónapja a brazil partoknál, Ponto de Pedrasban. A 8 hónapos terhes nő kétségbeesésében összeveszett a férfival, miután az közölte vele, hogy így, várandósan sem veszi feleségül. A veszekedést vita követte, melynek során a férfi a terhes nőt agyonlőtte, majd utána még a hasára is leadott egy lövést.

Olimpia: pontmentés Brazília ellen
Az utolsó másodpercben dobott góllal mentett pontot a magyar női kézilabda-válogatott Brazília ellen a pekingi olimpia csoportmeccseinek második fordulójában.

Brazíliában lesz a 20. labdarúgó világbajnokság
Brazília rendezi meg a 2014-ben esedékes 20. labdarúgó világbajnokságot. Erről hétfőn döntött a Dél-Amerikai Labdarúgó Szövetség.

Copa America - büntetőkkel döntős Brazília
A brazil labdarúgó-válogatott bejutott a Copa America döntőjébe, miután 2-2-es döntetlent követően tizenegyesekkel legyőzte Uruguay együttesét. Brazília ellenfele Mexikó vagy Argentína lesz a vasárnapi fináléban, az uruk pedig a bronzéremért játszhatnak szombaton.

Három év után újra elődöntőt vív egymással Uruguay és Brazília
Magyar idő szerint szerda hajnalban elkezdődik a 2007-es labdarúgó Copa America első elődöntője, amelyen Uruguay és Brazília válogatottja csap össze. A két csapat hosszú ideje vetélkedik egymással, most mindketten rosszul kezdték a kontinenstornát, de a negyeddöntőben már kiszolgálták szurkolóikat. A hatgólos Robinho tovább üldözheti a Copa történetében kilenc gólig jutó Maschiót, Jairt és Ambroist.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier