| Cimke: cigany |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Roma konzultációt tartottak Pápán |
| A Pápai Rendőrkapitányság munkamegbeszélésre hívta 2012. március 14-én, 10 órai kezdettel az illetékességi területén működő 14 roma nemzetiségi önkormányzat vezetőit. A kapitányság nagytermében tartott rendezvényt hat önkormányzati vezető tisztelte meg jelenlétével. |
|
| Több mint ezer roma kapott munkát |
| Szeptembertől hét megyében több mint ezer, főként roma álláskereső kapott munkát a vízi társulatoknál - mondta Nagy Linda, a Belügyminisztérium szóvivője pénteken az MTI-nek. |
|
| 90 ezer roma vallotta magyarnak magát |
| A székelyek és a csángók is vallják magukat magyarnak - ezt a javaslatot fogalmazta meg Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke is. |
|
| Üssétek a büdös magyarokat! - kiabálták |
| Csoportosan felfegyverkezve, a magyar nemzethez való tartozás miatt, közösség tagjai ellen elkövetett erőszak bűntette, valamint a közlekedés biztonságának megsértése és rongálás miatt a miskolci városi bíróság tegnap meghozott, elsőfokú, nem jogerős ítéletében bűnösnek mondta ki a tizenegy roma vádlottat |
|
| Durva kijelentések! Székelyföldre telepítené a romákat a teniszcsillag |
| Romániai magyar körökben felháborodást váltottak ki Ilie Nastase volt román teniszcsillag múlt heti kijelentései, amelyek szerint ha ő lenne az államfő, a magyarok által többségben lakott Hargita megyébe költöztetné a cigányokat, hogy megváltoztassa a térség etnikai arányait - derül ki a hétfői romániai magyar sajtóból |
|
| Elkülönítve oktatták a cigány gyerekeket az iskolában |
| Az egyik győri általános iskolában nem hátrányos helyzetű társaiktól elkülönítve oktatták a cigány gyerekeket - mondta ki a Győr-Moson-Sopron megyei bíróság abban az ügyben, amelyet egy alapítvány indított szegregáció miatt |
|
| Német és holland romaszervezetek segítik a magyar cigányságot |
| Folytatódik a roma gyilkosságok áldozataiért indított nemzetközi szolidalitási akció. A legnagyobb németországi roma szervezet, a Zentralrat Deutscher Sinti und Roma, egy ötven éve aktív holland nemzetközi segélyszervezet, az Építő Barátok (Bauorden), és a magyarországi Phralipe szervezésében indított akció először a tatárszentgyörgyi kettősgyilkosság áldozata szüleinek házát újította fel. Most Kislétán segítenek |
|
| Családi leszámolás az arlói cigánysoron |
| Rendőrök vigyázzák a rendet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlón, ahol hétfő déltájban két család viszályát követően egy 57 éves ember leszúrtak, aki a helyszínen meghalt, többen pedig sérüléseik miatt kórházba kerültek, a rendőrség emberölés büntette miatt nyomoz, jelentette a helyszínről a tudósító. |
|
| Összefogást kezdeményeznek a roma civil szervezetek |
| 2010-es országgyűlési választásra a legnagyobb összefogást kezdeményezi a magyarországi cigányság történelmében a roma civil szervezetek és roma pártok 2007-ben megalakult szövetsége. Egy új önszerveződési mozgalmat kell hogy indítunk el a cigányság társadalmi szerepének elfogadottságáért. |
|
| Fehér port küldtek az OCÖ-nak |
| Fehér port és egy üzenetet tartalmazó boríték érkezett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) központi irodájába a szerdai postával. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indított, a szakértők vizsgálják a boríték tartalmát. |
|
| Fel kell lépni a tomboló cigányterrorral szemben |
| A Sajóbábonyban bekövetkezett sajnálatos és tragikus cigányterror bebizonyította, hogy a parlamenti pártok olyan mértékben leépítették a rendőrséget és a rendvédelmi szerveket, hogy azok képtelenek megvédeni a magyar lakosságot a cigánybűnözéssel szemben. |
|
| A cigánybűnözés felszámolására szólítja fel a rendőrséget a Jobbik |
| A Jobbik elítéli a rendőrség fellépését az új Magyar Gárda tagjaival szemben. A karhatalom vezetői az augusztus 19-ei, egri gárdisták elleni agresszív támadásaikkal ismét bebizonyították, hogy a Gyurcsány-Bajnai hazaáruló kormány feltétel nélküli pribékjei. És mint a 18 előállított gárdista hírére órákon belül felvonuló 250 egyenruhás bajtársuk esete mutatja (ekkora létszámmal már nem tudott mit kezdeni a hatalom, el se kezdték vegzálni őket ugyanazért a "szabálysértésért"): a diktatúra végnapja közel van. |
|
| Elmarasztalta az ORTT Havas műsorát |
| Az Országos Rádió és Televízió Testülethez bejelentés érkezett a Story Tv 2009. január 26-i Havas című műsorszáma kapcsán. A videó a romák helyzetéről és médiaképviseletéről szólt, s ez háborította fel egy néző érzéseit. |
|
| Bódi Guszti: A roma emberek alázatosak! |
| Bangó Margit és Bódi Guszti a Sztárportéban beszélt a roma kultúráról, őseikről és az összetartásról. Ma Bódi Guszti mesél arról, miért gondolja, hogy a romák alázatos emberek, és hogy mivel hívta fel magára felesége a külföldiek figyelmét. |
|
| Bangó Margit mellett álltak húgai mellrákja idején |
| Bangó Margit és Bódi Guszti a Sztárportréban beszélt a roma kultúráról, őseikről és az összetartásról. Elsőképp a Bangó Margittal készült interjúból közlünk részleteket. Az énekesnőtől megtudhattuk, hogyan fogadták rokonai a változásokat, amiket kemoterápiája idején tapasztaltak nála.
|
|
| Cigány diákok válhatnak rendőrré Borsodban |
| Újabb, kiváló tanulmányi eredményeket elérő roma fiatalok előtt nyílt lehetőség, hogy tanulmányaik befejezése után rendőri szolgálatba állhassanak, pénteken három tanulóval kötött tanulmányi szerződést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság - tájékoztatta Gaskó Bertalan rendőrségi szóvivő az MTI-t. |
|
| Cigányságot fenyegető rakamazi plakátok |
| A januárban Rakamazon kiragasztott, a cigányságot fenyegető plakátok ügyében hallgatott ki a rendőrség gyanúsítottként egy férfit - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szombaton. |
|
| Növekszik a romák elleni támadások száma |
| Eddig 120 állampolgári bejelentés érkezett a rendőrséghez a romák sérelmére elkövetett bűncselekmények ügyében, a rendőrség mintegy száz bejelentést már ellenőrzött, de egyelőre nem jutott olyan információhoz, amely a közvélemény bevonásával közelebb vinne az elkövetők személyéhez - közölte a nyomozást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken az MTI-vel.
|
|
| Megkárosították a nagykanizsai cigány kisebbségi önkormányzatot |
| Több mint 800 ezer forinttal károsította meg egy volt alkalmazottja a nagykanizsai cigány kisebbségi önkormányzatot (CKÖ); az ügyészség csalás miatt emelt vádat a nő ellen - közölte csütörtökön az MTI-vel a Zala Megyei Főügyészség szóvivője. A nagykanizsai CKÖ elnöke, Teleki László szocialista politikus az MTI megkeresésére elmondta: a csalás gyanúját ő jelezte először.
|
|
| Nem kellenek a cigány kisebbségi önkormányzatok? |
| A közelmúltban alakult Magyarországi Magyar-Roma Érdekképviselet szerint nincs szükség a cigány kisebbségi önkormányzatokra, mert ahol működnek, ott sem látszik érdemi változás a romák életében - írta szerdai számában az Új Néplap. |
|
| Felvonult a Magyar Gárda Devecserben |
| A Magyar Gárda mintegy ötven tagja vonult fel a Veszprém megyei Devecserben szombaton; a település roma lakosai közül körülbelül nyolcvanan kiabálással, füttyel fejezték ki nemtetszésüket. A Magyar Gárda tagjai a Jobbik Magyarországért Mozgalom kettős keresztes zászlóit és árpádsávos lobogókat vittek, civil ruhások pedig transzparenseket tartottak, rajtuk ilyen feliratokkal: "Anyagi és erkölcsi felelősségrevonást követelünk", "Elszámoltatni a kommunistákat", "Emlékezzünk a kommunisták áldozataira és a tönkretett családokra". |
|
| Rálőttek egy cigányok lakta házra |
| Ismeretlenek rálőttek egy cigányok lakta házra a Somogy megyei Táska nevű településen; a cigánysor utolsó házát négy lövés érte, senki sem sérült meg. A keddre virradóra történt támadás során két lövedék az ablakon át hatolt az épületbe, míg a másik két lövedék a falba fúródott - mondta el kedden késő este Horváth Gyula, a szomszédos, Lengyeltóti település roma civil szervezeti vezetője. |
|
| Erősen negatív a viszony a cigánysághoz |
| A társadalom továbbra is erősen negatívan viszonyul a cigánysághoz; a cigányok és nem cigányok viszonyának javítását elsősorban a cigányságtól, illetve a kormánytól várják - olvasható a Progresszív Intézet által a Publicus Intézettől megrendelt közvélemény-kutatásban. |
|
| Farkas Flórián nem adja könnyen a cigány szavazókat |
| Megkezdődött a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség európai parlamenti választási kampánya. Ha a szocialisták és a szabad demokraták valamilyen machinációval, például a szavazatok megvásárlásával próbálkoznának, nem járhatnak sikerrel, mert a Lungo Drom (LD) le fogja leplezni őket - figyelmeztetett a szövetség elnöke. |
|
| Turistaparadicsom épülhet a cigánysor mentén |
| Ha újra fásítják a környezetet és felszámolják az embertelen állapotokat a folyó partján, akár turista paradicsommá is válhatnának a Sajó menti települések - írja az eszakhirnok.hu hírportál |
|
| Batiz autentikus cigánytáncot is tud |
| A Hal a tortán húsvéti hetének keddi napján az egykori kormányszóvivő, Batiz András látta vendégül a csapatot. Almatorta, kacsa és francia lecsó került az asztalra. A finom ételek mellett autentikus cigányzene és Batiz András tánca szórakoztatta Gombos Edinát, Balázs Klárit, Korda Györgyöt és Puskás Petit.
|
|
| Sólyom a cigányság beilleszkedéséről |
| A cigányság beilleszkedése az ország jövőjének egyik legfontosabb kérdése - közölte Sólyom László köztársasági elnök a Népszabadság szombati számának adott interjújában. Az államfő szerint a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság alapvető kérdése, hogy az ország felhasználja-e a válságot az önkritikus elemzésre. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |