Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: class Találatok száma: 17

Sebestyén Balázsék 12 milliót gyűjtöttek egy gyermekklinikának
Új év, újabb nagyszabású jótékonykodások: Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani 2012-ben sem áll meg. A Class FM ébresztő show-jának műsorvezetői még novemberben indítottak el hirtelen ötlettől vezérelve egy gyűjtést, amelynek lényege az volt, hogy a rádióhallgatók biztosításainak átkötéséből származó összeg felét egy alkuszcég a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinikájának ajánlja fel. A közös akcióban végül 12 millió forint gyűlt össze.

Coldplay premier csak a Class FM-en!
A Class FM-en debütál a Coldplay a Charlie Brown című dallal, amely sorban már a harmadik kislemez a zenekar aktuális, Mylo Xyloto című albumáról. A szerzemény hivatalos megjelenése január 10., azonban a Class-on, Csiszár Jenő műsorában hetek óta rendszeresen hallható.

Több százezer új hallgató és elsöprő Class FM győzelem
Több mint kétszázezer új hallgató és 11:0 arányú győzelem: ez a Class FM, Magyarország első számú kereskedelmi rádiójának éves mérlege. A GfK Ipsos adatai alapján a kereskedelmileg fontos célcsoportban (15-49) ismét a Class FM és Sebestyén Balázsék reggeli műsora bizonyult a rádiós piac éllovasának, így idén eddig minden hónapban felülmúlta a konkurens adókat.

Sebestyén Balázséknál a változás napja után sincs megállás
2011. 11.11. a változás napjaként írta be magát nemcsak a Morning Show, hanem annak a Class FM hallgatónak a naptárába is, aki új életet kezdhet az álomnyereményből. A reggeli trió úgy döntött, a nagy nap után sem állnak meg, és jótékony gyűjtést indítottak útjára, amely a SOTE 1. sz. Gyermekklinika kis betegeinek nyújt segítséget.

Garami Gábor őstehetségekre bukkant a ValóVilágban!
Garami Gábor beköltözött a ValóVilág Villájába. A Class FM népszerű műsorvezetője ugyan csak egy napra lett Villalakó, de ennyi idő alatt is teljesítette küldetését, rádiózni tanította a versenyzőket. A játékosok kellemes meglepetést okoztak Gábornak, hiszen néhány igazi tehetséget is talált közöttük.

2011.11.11. - A VÁLTOZÁS NAPJA
Viktor élete most már egészen biztosan nem lesz olyan, mint pár órával ezelőtt. Hála a Morning Show-nak az egész élete megváltozott.

Vágó Piros last minute nyaralása
A forróságot és a tömeget szerette volna elkerülni Vágó Piros, ezért döntött úgy, utószezonban indul nyaralni családjával. A Class Fm műsorvezetője 15 év után immáron kisfiával és férjével tért vissza Korfura. Zalán annyira élvezte a tengert, hogy pancsolás közben három úszógumit is szétszaggatott.

Vadon Jani legyőzte a mélységet
Megígérték és megcsinálták! Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani médiatörténelmet írt. A rádiózás magyar nagymesterei olyat vittek véghez, amit eddig még soha senki: 50 méterre felhúzott stúdiójukból közvetítették reggeli műsorukat az 56-osok tere fölött. Az extrém Morning Show végére Vadon Jani ugrása tette fel a koronát. A rádiós halált megvető bátorsággal vetette magát a mélybe.

Kasza Tibi szerethető csajt keres magának + video
A megmondó nem vágyik görcsösen kapcsolatra, de ha mégis párkapcsolatba kezdene, akkor csak a belső értékeket nézné: szőke hosszúcombú helyett alacsony és görbe lánnyal is összejönne.

Lezárult Balázsék turnéja, meglett az autó gazdája
Két hét után, ma véget ért a Class FM Morning Show országjáró körútja, melyen Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri, a három szószátyár, végigjárta hazánkat.

Fantasztikus magyar szereplés az Austrian Classicon
Tizenegy egyéni aranyérmet szereztek a csepeli kick-bokszosok az Austrian Classic elnevezésű viadalon, Innsbruckban.

Rákóczi Feri behúzott Majkának
Csupán egy baráti bokszmeccsnek indult, mégis komoly sérülés lett annak a mérkőzésnek a vége, amit az Ezek megőrültek! című műsor két házigazdája vívott egymással.

Rákóczi Ferinek disznók körül forog az élete + video
A nagyszájú rádiós Újkígyóson nevelkedett, így nem csoda, hogy a csirkék és a disznók körül forgott az élete.

Rákóczi Feri kiváló férfiembert gyártott + video
A Class FM műsorvezetőjének nemrég született meg második gyermeke, aki most még csak eszik, alszik és kakkant.

Garami Gábor teljesen alkalmatlan a párkapcsolatra? + video
A Class FM műsorvezetője még előző kenyéradójának pólójában beszélt az internetes sztártévének arról, hogy miért gondolja úgy, hogy alkalmatlan a párkapcsolatban történő együttélésre. Garami Gábor neve minden nőnek ismerős lehet a határon belül és azon túl is, hiszen híres csajozó géppel állunk szemben. A rádiós fenegyerek ennek ellenére nem túl sok tartós párkapcsolattal büszkélkedhet: jelenleg is szingliként tengeti a napjait.

Class Fm: Jáksó László kikéri magának a szarozást! + video
A Danubius Rádiótól már könnyes búcsút vettek az ottani műsorvezetők és dolgozók, de a legtöbben már továbbléptek. Jáksó László is közéjük tartozik, hiszen már a Class FM hallgatóit szórakoztatja az agymenéseivel, de ez közel sem tetszik mindenkinek. Jáksót saját bevallásai szerint internetes blogokon és fórumokon, de még a saját műsorában is támadják. A műsorvezető szerint nagy hiba a régi rádiósokat "szarozni" akkor, amikor mindenki őket hallgatja, és őket hallgatja szívesen.

Szünet után jöhet a Winter Classic
Három hét szünet után, a december 27-i Ferencváros-Újpest nyitottpályás mérkőzéssel folytatódik a magyar-román közös jégkorong-bajnokság, a MOL Liga, amelynek alapszakaszát a hátralévő fordulóktól függetlenül már megnyerte a Dunaújváros.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier