Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: csak Találatok száma: 40

Ledobták ruháikat a VIVA Comet jelöltjei
Közösen lazítottak a VIVA Comet Legjobb Női Előadójának jelöltjei. Már csak három hét és megrendezésre kerül a magyar könnyűzene legnagyobb szabású rendezvénye a VIVA Comet, Tóth Gabi, Janicsák Veca, Hien és Tolvai Reni azonban néhány órára búcsút intettek a zenének és átadták magukat a nyugalomnak.

Csak húsz lánnyal startol a Szépségkirálynő
A lány a felkészítőtábor előtt megsérült, ami miatt nem lehet jelen a versenyen.

Janicsák Vecának az autója is zsír!
A X-Faktor első női győztese nemrégiben életmódváltó programba kezdett, s ma már – szó szerint – úton, útfélen arra buzdít, hogy éljünk és étkezzünk egészségesebben. Még az autóján lévő felirattal is arra ösztökél, tegyük le voksunk a sportos életvitel mellett.

Sztárok edzése kicsit másképp
Az idei Fitbalance Aréna rekordot döntött, hiszen több mint 4000 látogató és 110 kiállító vett részt a rendezvényen. Sztárokban sem volt hiány. Eljött Barabás Éva, Fodor Zsóka, Vastag Csaba, Nagy Adri, Nagy Kristóf Bozont, Bálint Antónia, Szunai Linda, Mádai Vivien, Szabó Zsófi, Janicsák Veca, Erdőhegyi Brigitta és Fehér Balázs is. A hazai fitness világ legismertebb képviselői is jelen voltak, Katus Attila, Czanik Balázs, Miló Viki valamint Rubint Réka és Schobert Norbi, akik gyerekeikkel együtt érkeztek. Az esemény háziasszonya Iszak Eszter volt.

Még csak hét klubnak van licensze
Először csütörtökön tárgyaltak a 2012-13-as szezonra vonatkozó az NB I.-es és NB II.-es licenckérelemről.

Feleségét megkéselte, majd öngyilkos lett
Az eset Csákváron történt. A szurkálás után a bántalmazott nő anyja szaladt segítségért.

Szávay csak később tér vissza
Nem kockáztat Szávay Ágnes, ezért csak a Roland Garrosra térne vissza.

Zac Efron csak a Nobuban eszik
Londonban tartózkodik az egykori tinisztár.

Lindsay Lohan autóját csak ő tankolhatja!
Újabb allűr a világsztártól.

Janicsák Veca: nekem a ló a mindenem! + video
Janicsák Veca imádja a lovakat, sajátjához hetente többször is kijár. Az énekesnővel egy jótékonysági pingpong gálán találkoztunk.

Janicsák Veca és Buday Péter: Ez zsír!
Nincs megállás Janicsák Veca életében. Egymást érő koncertek, napokig tartó klipforgatás és fokozott koncentrációt igénylő stúdiómunkák. Nem kétség, strapabíró szervezet kell ahhoz, hogy mindezt mosolyogva végig lehessen csinálni. A gyönyörű énekesnő úgy döntött, életmódváltó programba kezd, és erre ösztönzi embertársait is. Az Ez zsír! kampányban a Magyar Televízió séfjével, Buday Péterrel igyekszik az országot 1 millió kilótól megszabadítani.

Csak dagad, és dagad a bundabotrány...
Tovább dagad a bundabotrány, a REAC egy jelenlegi és három korábbi játékosát állították elő.

Pokorny Lia és Janicsák Veca is Glamour díjas
A Glamour női magazin idén is több kategóriában osztotta ki a Women of the year díjat. 2012-ben Pokorny Lia, a Csillag Születik zsűritagja, színésznő és Janicsák Veca, a 2010-es X-Faktor döntőse is kapott egy-egy díjat.

Szétverték Tétényi Éva sajtósának a kocsiját
Csákánnyal ütötték az esztergomi polgármester, Tétényi Éva sajtósának a kocsiját.

Sztrájkolni csak legvégső esetben fog a BKV
Demonstrációt rendez három BKV-szakszervezet február 7-én a cég Akácfa utcai központjánál. Arra kérik az utasokat is: minél többen menjenek el, és álljanak ki mellettük. Sztrájkot viszont csak a legvégső esetben szerveznek.

Az új diákhitel csak növeli az államdósságot
A diákhitel 2. tovább növeli az államadósságot és több tízmilliárd forintos terheket ró az állami költségvetésre – jelentette ki Osztolykán Ágnes.

Peter André csak óvatosan randizik
Szerelemben igen könnyű pofára esni, és még inkább körül kell nézni a jelöltek között, ha történetesen híres az ember.

Budapesten már csak az adózó cégek taxizhatnak
A főváros emeli a drosztok használati díját, a BKK pedig adóigazolást kér a cégektől.

Coldplay premier csak a Class FM-en!
A Class FM-en debütál a Coldplay a Charlie Brown című dallal, amely sorban már a harmadik kislemez a zenekar aktuális, Mylo Xyloto című albumáról. A szerzemény hivatalos megjelenése január 10., azonban a Class-on, Csiszár Jenő műsorában hetek óta rendszeresen hallható.

Márciustól csak egyhavi gyógyszeradagot írhatnak fel az orvosok
Az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget rendelhet el. A rendelet márciustól kerül bevezetésre.

Gyurcsány gyerekei csak egy ajándékot kapnak + video
Gyurcsány Ferenc is beállt idén a MikulásGyárba, ahová tartós élelmiszert, játékokat vitt. Az ex-kormányfő az idei karácsonyukról, a családi ünneplésről is beszélt.

Demcsák Zsuzsa gyerekkönyvet írt! + video
Demcsák Zsuzsa műsorvezető, elárulta a Tabu Tv riporterének, mi kell ahhoz, hogy átlagban hét percnél is többet foglalkozzunk gyermekeinkkel, sőt a tudást mindenkivel megosztja, könyv formájában.

Pénzszállító: csak hatvan millió került elő?
A pénzszállító sofőrje és bűntársa múlt héten több mint egymilliárd forintot raboltak el. A tetteseket elfogták, a pénznek azonban csak töredéke került elő.

A Showtime-nak csak Erdei Zsolt kell
Erdei Zsolt a sérülését követően lemondta a Cloud elleni meccset, azért annak menedzsere megpróbált új ellenfelet keríteni. Gabriel Campillo azonban nem kell a Showtime-nak.

Cassano csak jövőre kezdhet futni
Cassano, az AC Milan labdarúgója legközelebb csak jövő év elején kezdheti el a futóedzéseket. A játékos november 4-én szívműtéten esett át.

Csak kölcsönbe kéne a Milánnak Tévez
Nem akar feleslegesen költekezni az AC Milan, és csak pár hónapig pótolnák a szívműtéten átesett Antonio Cassanót. Így nem veszik meg Tévezt sem.

Christina Hendricks: igazi a mellem, fogd csak meg!
Szegény Christinát elkapta a világhír, meg a vele járó pletykák is, azóta se győz a mellei miatt magyarázkodni.

Csak munkát akart a magyar hacker
Egy éve tartják fogva egy amerikai börtönbe azt a magyar hackert, aki feltörte egy nagy nemzetközi szállodalánc informatikai rendszerét.

VV Shadi: csak Isten felé tartozom magyarázattal!
Alig hagyta el a villát VV Shadi, máris körülrajongják az emberek. A fiú igyekszik is kihasználni a hirtelen jött népszerűséget, hiszen hamarosan éneklésbe kezd, amihez kell a rajongótábor.

VV Éva: Gigi csak ne játssza Szűz Máriát!
Óriási port kavart a médiában az a videó, amin VV Gigi arról beszél, hogy akár egy amatőr pornófilmet is leforgatna. A lány később azt mondta, hogy féltette állását az Erotika Expón, ezért nem mondott egyből nemet.

Szabó Ádámnak csak futó kalandok kellenek
A Csillag Születik harmónikás ifjúja nem rejti véka alá: ő bizony kihasználja, hogy lányok ezrei rajonganak érte. Komoly kapcsolatra nincs ideje, maradnak a futó kalandok.

Taylor Swift: csak a szánalmas alakok nyüszögnek a lesifotósokon!
Rengeteg sztár képtelen kezelni a rászakadt hírnevet, hirtelen mindenki tudni akar még a kávéivási szokásairól is.

Biebs csak úgy felrúgta egy rajongója apját?
Justin Bieber tulajdonképpen már rég átlépte a sztárságnak azt a szintjét, ahonnan már bőven elszaladhat vele a pannoni ló.

Ricky Martin csak az engedélyre vár
Ricky Martin, a kilencvenes évek népszerű énekese ismét kapott a hírnévből, amikor kiderült: meleg. De vajon mikor veszi el választottját?

Lindsay Lohant csak úgy dobálják ajándékokkal
Még a végén kiderül, megéri szétdrogozott sztárnak lenni, aki éppen most fordult ki huszadszorra egy rehabintézetből.

Hétköznap reggel is jönnek majd Garfieldék
A napokban elbúcsúzó Reggeli helyét 2012 februárjától - a Csak Csajok és a Reflektor mellett - egy egyórás rajzfilm blokk veszi át.

Hétköznap reggel is jönnek majd Grafieldék
A napokban elbúcsúzó Reggeli helyét 2012 februárjától - a Csak Csajok és a Reflektor mellett - egy egyórás rajzfilm blokk veszi át.

Rihanna se marad csak énekesnő
A showbiznisz munkakörei meglehetősen átjárhatóak. Modellből könnyen lesz színésznő, énekesnőből modell és így tovább.

West Balkán: csak négyen állnak bíróság elé
Négy férfit állítanak bíróság elé a januárban történt West Balkán-tragédia miatt. A Noise Night Life szervezői számos szabályt felrúgtak, az eset három halálos áldozatot követelt.

VV Anett: Niko és Ricsi csak a nyeremény miatt szexel
VV Anettet kérdezte a Napiász Online a hatalmas botrányt kavart Összeesküvők-szexről. Kiderült, hogy a VV3 alatt volt olyan, akinek sikerült kikerülnie, hogy szex-jelenete nyilvánosságra kerüljön.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier