| Cimke: dinnye |
Találatok száma: 6 |
|
|
| Mintegy 7 ezer tonna magyar dinnyét vásárolt a Tesco |
| A Tesco-Global Áruházak Zrt. nemcsak a magyarországi üzletei számára vásárol magyar dinnyét, hanem a közép-európai piacaira is jelentős mennyiségben szállít a magyar görögdinnyéből - közölte a társaság szerdán az MTI-vel, hozzátéve: ezen a héten pedig elindult a magyar gyümölcs promóciója a vállalat lengyelországi áruházaiban. |
|
| Dúl a dinnyeárháború Békésben |
| Telefonon megfenyegették a Magyar Dinnyeszövetség elnökét, Simonka Györgyöt. A szövetség vezetője emiatt feljelentést tett. A dinnyeszövetség igyekszik 30 forint fölött tartani az exportra kerülő dinnye kilónkénti felvásárlási árát Békés megyében, ez azonban nem tetszik a határmentén megjelent román felvásárlóknak, illetve az engedély nélkül dolgozóknak, akik 25-26 forintot kínálnak a görögdinnye kilójáért. Mivel a dinnyeszövetség tagjai 32-34 forintért veszik a gazdáktól a gyümölcsöt, így a nepperek nem tudják letörni az árakat, Simonka szerint ezért fenyegették meg. |
|
| Újabb tiltakozó dinnyekereskedők |
| Tizennyolc dél-alföldi kereskedő cég képviselői szerint Karsai József nem a magyar termelők és gazdák piaci érdekeit képviseli, hanem egy bizonyos kereskedői csoportét. Az erről szóló közleményüket a vállalkozások közösen juttatták el az MTI-hez vasárnap a kora esti órákban, miután tanácskoztak egymással.
|
|
| Vége a dinnyeháborúnak? |
| Nem árusítanak akciós dinnyét az Auchan áruházlánc üzleteiben péntektől, miután a dinnyetermesztő gazdálkodók képviseletében Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő, a gazdák szószólója megállapodott csütörtökön az áruházlánc vezetésével Budaörsön, az Auchan Magyarország Kft. központjában.
|
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |