Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: elettars Találatok száma: 40

Halálra verte élettársát
Feltehetőleg agyonverte élettársát egy 22 éves férfi a szentendrei albérletükben.

Halálra késelte élettársát egy férfi
Élettársát halálra késelte, míg egy másik ismerősét súlyosan megsebesítette december 17-én egy férfi Budapesten. A rendőröknek beismerő vallomást tett.

Egy nő darabolhatta fel az élettársát
Azonosították azt az áldozatot, akinek levágott testrészeit egy kukában találták meg hétfőn a fővárosban. A rendőrség eljutott a férfi élettársához, feltehetőleg ő a gyilkos.

Élettársát hasba rúgta, apósát széklábbal verte
Hasba rúgta élettársát, annak apját pedig széklábbal verte meg egy kecskeméti férfi vasárnap este.

Napokig élt a halott élettársa mellett egy férfi
Napokig élt együtt egy férfi elhunyt élettársával a közös lakásukban. A 88 éves nő halálát kihűlés okozta. A rendőrséget a szomszédok értesítették, mert gyanús volt nekik, hogy nem látni az asszonyt.

Meggyanúsították a főügyész élettársát
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya gyanúsítottként hallgatta ki H.-né P. Mónikát különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Életfogytiglan visszakerült a börtönbe egy élettársát megkéselő férfi
Különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság hétfőn indítványozta egy életfogytiglani börtönbüntetéséből húsz év letöltése után próbaidővel szabadult miskolci férfi büntetésének folytatását; a bíró azzal a kitétellel hozta meg az elsőfokú ítéletet, hogy Szabó Lajos feltételes szabadlábra helyezését legközelebb húsz év múlva vizsgálják meg.

Élettársa és kisfia meggyilkolását idézte fel a tatárszentgyörgyi özvegy
"Mindjárt jövök értetek" - ezek voltak az utolsó szavai annak a 27 éves tatárszentgyörgyi férfinak, aki gyermekeit próbálta kimenteni lángoló házukból - idézte fel a két és fél éve történt támadás körülményeit a romagyilkosságok szerdai tárgyalásán, a Pest Megyei Bíróságon tanúként az a nő, akinek élettársa és kisfia halt meg a bűncselekményben.

Előzetes letartóztatásban egy soproni nő, aki az élettársa életére tört
Előzetes letartóztatásba került pénteken egy 41 éves soproni nő, aki konyhakéssel támadt élettársára italozást és veszekedést követően. Az asszonyt emberölés kísérlete miatt vette őrizetbe a rendőrség - mondta a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek.

Leszúrtak egy ászári asszonyt,élettársát gyanúsítják
Leszúrtak egy helyi asszonyt az utcán csütörtök hajnalban a Komárom-Esztergom megyei Ászáron, a 40 éves nő a kórházba szállítás közben meghalt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Megkezdődött az élettársát benzinnel felgyújtó penészleki férfi pere
Megkezdődött annak a penészleki férfinak a büntetőpere szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon, aki tavaly megverte, benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta élettársát.

Tíz évre ítélték jogerősen a korábbi élettársát meggyilkolni próbáló férfit
Egy borotvával próbálta meggyilkolni őt elhagyó korábbi élettársát egy orgoványi férfi, akit kedden jogerősen tíz év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.

Megölte volt élettársát egy férfi Kazincbarcikán
Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy kazincbarcikai férfival szemben, aki az elsődleges adatok szerint szerelemféltésből megölte volt élettársát.

Adózás: különbség van házas- és élettársi viszony között
Az adóhatóság szerint a 2011-től hatályba lépett családi adókedvezmény igénybevétele tekintetében különbség van a házas- és az élettársak között.

Halálra verte élettársát egy férfi
A gyanúsított hétfő este egy kocsmában talált rá élettársára, hangos szóváltást követően hazáig ütlegelte a nőt, majd a verést otthon is folytatta.

Megszólal a rendőrök által megvert férfi élettársa!
Egy pincehelyi férfit igazoltatás közben, egyenruhások kínoztak meg három gyermeke, és felesége szeme láttára

Italoztak, majd nyakon szúrta élettársát
Első fokon jogerős ítélet született szerdán a megyei bíróságon a dunaföldvári családi veszekedésből lett bűnügyben.

Több órán át verte, szekárlánccal megkötözte a nőt
A mezőn végzett 29 éves élettársával egy férfi Hargita megyében, írja az Agerpres hírügynökség

Az élettárs stresszesebb, mint a meló
A munkahelyen könnyebb kezelni a konfliktusokat, mint otthon

Felakasztotta magát, élettársa levágta a kötélről
Este nyolc órakor a mentők értesítették a Székesfehérvári Rendőrkapitányságot arról, hogy egy 34 éves zámolyi férfi élettársa jelenlétében, vitatkozás közben felakasztotta magát.

A liftajtó fogta fel a késszúrásokat
Aggódott 26 éves lányáért egy nyíregyházi anya, ezért kedden délután elhatározta, hogy hazaviszi élettársától. Megkérte másik lányát és egy férfi ismerősét, hogy kísérjék el. Az élettársnak ez nem tetszett, késsel támadt látogatóira.

Hátbaszúrta élettársát egy nő
Könnyű sérüléseket szenvedett egy 44 éves férfi, akit 50 éves élettársa hátbaszúrt hétfőn Kecskeméten, közölte a rendőrség kedd reggel.

Vádat emeltek a volt élettársát meggyilkoló férfi ellen
Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség két testvér ellen, akik közül az egyik meggyilkolta volt élettársát Békéscsabán, közölte a megyei főügyészség sajtószóvivője szerdán.

Hátba szúrta élettársát egy nő Kertán
Szóváltás közben hátba szúrta élettársát szerdán egy 33 éves nő a Veszprém megyei Kerta községben; a férfit életveszélyes állapotban szállították az ajkai kórházba, tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Ryan Phillippe fűvel fával csalja élettársát
Források szerint Ryan Phillippe képtelen a hűségre, állítólag fűvel-fával csalja élettársát, Abbie Cornisht. Az a hír járja, hogy Ryan megbízhatatlan nőcsábász és több nővel összejött amíg Abbie új filmjét népszerűsítette Cannesban. A forrás szerint, az egyik hölgy a Hősök filmsorozat sztárja,Hayden Panettiere.

Puszta kézzel verte agyon élettársát
Nem jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtotta szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a 41 éves tiszadobi férfit, aki tavaly novemberben közös otthonukban úgy megverte élettársát, hogy az nem sokkal később belehalt sérüléseibe, közölte a térségi bíróság elnökhelyettese.

Megfojtotta élettársát egy lajozsmizsei férfi
Őrizetbe vették kedden azt a férfit, aki Lajosmizsén megfojtotta élettársát, majd öngyilkosságot kísérelt meg; a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, közölte a rendőrség.

Elásták a német nő élettársát is
Az élettársát is holtan, a földben elásva találta meg a rendőrség szerdán annak a német nőnek, akinek a holttestére kedden bukkantak rá Mohácson.

Megfojtotta élettársát egy férfi Győrött
Emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett a rendőrség Győrött egy 51 éves férfit, aki előbb tagadta, később azonban részben beismerte, hogy megfojtotta élettársát - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.

Mellkason szúrta egy nő a volt élettársát Kelebián
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy 55 éves férfit, akit volt élettársa mellkason szúrt Kelebián.

Tegnap egybekelt az ország első meleg párja
Berki Viktor és Ács Gábor tegnap hivatalosan is összeköthette az életét, hiszen július elsejétől lehetővé vált, hogy azonos neműek is létesíthessenek egymással élettársi kapcsolatot.

Őrizetben az élettársát felgyújtó férfi
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanújával vette őrizetbe az élettársát felgyújtó férfit.

Agyonverte élettársát
Június 06-án, kora hajnalban tette bejelentését S. József hajléktalan, hogy egy 46 éves asszony Likócs térségében, az 1. számú főút mellett nem ad életjelet magáról. Az 51 éves férfi azt is kihangsúlyozta, hogy az ugyancsak hajléktalan asszony előző este erősen ittas állapotban volt, s kerékpárjával többször elesett. A helyszíni szemle során a bokor alatt, kerékpárja mellett fekvő nőn külsérelmi nyomokat a rendőrök nem találtak, bűncselekményre utaló körülményt egyértelműen megállapítani nem lehetett, hiszen azok esésre is utalhattak.

Élettársától vette el gépkocsiját
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága 2009. május 11-én 8 óra 50 perckor őrizetbe vett egy általa körözött 44 éves férfit, mert megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2008. december 18-án önkényesen eltulajdonította a volt élettársa személygépkocsiját, azt jogtalanul használta, majd 2009. március 14-én felhívta a sértettet, hogy a gépjárművet újpesten leparkolta annak forgalmi engedélyével és indítókulcsával.

Meggyilkolta élettársát az asszony
Őrizetbe vette a rendőrség azt az asszonyt, aki a gyanú szerint egy családi vita során halálra késelte élettársát Mezőszemerén - értesült a HavariaPress.

Élettársa végzett a holtan talált nővel
Az áldozaton talált nyomok erőszakra utaltak, a rendőrség ezért nyomozást indított az ügyben.

Fatárolóban tartotta fogva élettársát
Több napon át egy fatároló helyiségben tartotta fogva élettársát egy devecseri lakos; a 37 éves férfit pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a veszprémi bíróság - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Élettársára és annak unokájára gyújtotta a házat - tizenegy évre ítélték jogerősen
Egy veszekedést követően élettársára és annak tíz hónapos unokájára gyújtotta a házat az a lajosmizsei férfi, akit kedden jogerősen tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.

Gyilkosság miatt már ült az élettársát megszúró férfi
Korábbi felesége meggyilkolásáért nyolcéves börtönbüntetést töltött le az a salgótarjáni férfi, aki hétfő este hátba szúrta élettársát, ezzel életveszélyes sérülést okozva - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.

Csak a véletlen segített
Összesen tizenegy évet tölthet fegyházban az az 52 esztendős lajosmizse-benei férfi, aki tavaly nyáron rágyújtotta a családjára a házat, majd még egy PB-gázpalackot is bevetett, hogy biztosra menjen.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier