Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: eljaras Találatok száma: 40

Állatkínzás egy székkutasi tanyán
Cirka 50 hányatott sorsú kutyát találtak egy székkutasi tanyán. Az ebek mintegy fele fél méteres, vagy annál is rövidebb láncon, illetve madzagon volt megkötve.

Bérlethamisítókat fogtak a zalai zsaruk
Tavaly tizenhét, idén már három esetben indult eljárás a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon hamis bérletet felmutató utasok miatt.

Az MLSZ szigorít
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének döntése értelmében az idei évtől az NB II.-re is kiterjed a licenceljárás.

Milliárdos kiesés lehet az állatvédők miatt
8-10 milliárd forintos veszteség is érheti a magyar szarvasmarha-tenyésztőket, ha leállítják a törökországi exportokat. Három állatvédő szervezet ugyanis eljárást kezdeményez, az élőállat-szállítás miatt.

Nyomoznak a volt postai vezetők ellen
A Posta Zrt. több volt vezetője ellen indult eljárás, a vád hűtlen kezelés.

Amsterdam Shop egy miskolci lakásban is
Hiába zárják be sorra az úgynevezett Amsterdam Shop nevű boltokat, a kereslet nem csökken a bódító hatású szerek után. Egy miskolci férfi az albérletében árusította a szereket, ellene eljárás indult.

Nyomoznak a Zsidó Hitközösség után
A fővárosi nyomozók házkutatást tartottak a Zsidó Hitközösség irodáiban és temetőjében. Ismeretlen tettes ellen indult meg az eljárás, a sikkasztás és kettős könyvelés miatt.

Rasszista lenne Luis Suarez?
Fegyelmi eljárás indul Luis Suarez ellen, aki állítólag rasszista jelzőkkel sértette meg Patrice Evra-t egy októberi rangadót. Suarez szeretné tisztára mosni a nevét.

Fegyelmi eljárás indulhat a magamutogató Eszter ellen
Úgy tűnik, senkinek sem nyerte el a tetszését VV Eszter magamutogatása. Az ügyvédnőt legutóbb társai gúnyolták ki, amikor is a párbaja előtti búcsúbulin meztelenül fetrengett a jakuzziban.

Illegális pálinka: megpróbálta eladni, elkapták
Tavaly óta az a legelső eset Magyarországon, hogy a házi pálinkafőzésre vonatkozó törvényt valaki megszegte. Újságban hirdette, lebukott.

Földre szórt bankjegyeket gyűjtöttek
Nagy címletű, elszórt bankjegyeket gyűjtött össze két férfi, eljárás indult ellenük.

Rendőrségi eljárás a balatonszárszói krokodiltámadás miatt
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást a siófoki rendőrkapitányság amiatt, hogy vasárnap két embert is megsebesített egy krokodil a balatonszárszói hüllőházban - közölte Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse az MTI-vel hétfőn.

Balla Irma-gyilkosság: megismételt elsőfokú eljárás
Új összetételű büntetőtanács előtt iratismertetéssel kezdődött meg kedden a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon a Balla Irma-gyilkosság megismételt első fokú eljárása.

Rendőrségi eljárás indult a pécsi hőerőműben történt baleset ügyében
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a pécsi hőerőműben történt baleset ügyében - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

Orgazdasággal gyanúsítható férfit fogtak el Józsefvárosban
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága állampolgári bejelentés alapján eljárást indított orgazdaság bűntett elkötésének megalapozott gyanúja miatt akkor még ismeretlen tettes ellen.

Eladták a turkálóban a Vöröskereszt által gyűjtött ruhákat
Adócsalás miatt indult eljárás azzal a Fejér megyei céggel szemben, mely a Vöröskeresztre hivatkozva gyűjtött több helyen felállított konténerekben használt ruhát.

Más kontójára költekezett
A sértett iratait felhasználva vett fel hiteleket a csaló.

Lezárt ügy: Több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés Hangácson
Másfél évvel ezelőtt egy hangácsi pincesoron ünnepelt születésnap véres tragédiába torkollott. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást és több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldi meg az iratokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek.

Zsaroló üzletembereket fogtak a BRFK nyomozói
A BRFK munkatársai szervezett akció keretében 2011. július 26-án a VII. kerületi István utcában őrizetbe veszik a 44 éves S. Lászlót. A gyanúsított és társa, a 41 éves Sz. Sándor ellen súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Parkolóban bántalmazták a 16 éves fiút
Hétfőn éjjel egy fiatal afgán állampolgárságú fiú kért segítséget telefonon a rendőröktől mert hat fiatallal támadt konfliktusa. A fiút lökdösték, megütötték, majd amikor a sértett elszaladt segítséget kérni, az ismeretlen támadók elmenekültek. A járőrök nem sokkal a riasztásukat követően, személyleírás alapján fogtak el három bántalmazót.

Cucc, de nem árultam!: 23 éves férfi ellen indult eljárás
Kábítószerrel való visszaélés miatt indult büntetőeljárás a hétvégén a Gárdonyi Rendőrkapitányságon egy 23 éves fegyverneki férfivel szemben, akinél a rendőrök több, mint nyolcvan darab mefedron tablettát találtak. A fiatalember a beszedett kábítószer miatt olyan rosszul lett, hogy kórházba kellett szállítani.

Újabb eljárást indítottak nemi erőszak kísérlete miatt Straus Kahn ellen
Előzetes eljárást indított pénteken a párizsi ügyészség Dominique Strauss-Kahn ügyében, aki ellen nemi erőszak kísérlete miatt Tristane Banon francia írónő feljelentést tett - közölték igazságügyi források.

Taktabáji uzsorások ellen indult eljárás
Négy taktabáji uzsorás ellen indított eljárást a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Földesi-Szabó László ellen két eljárás is folyik egyszerre
Földesi-Szabó László ellen két eljárás is folyik egyszerre: az egyik ügy nyomozati szakaszban van, a másikban külföldön folyik eljárás. A videó üzenetet, amiben Földesi feladja magát vasárnap este levetíti a TV2.

Egy hét alatt 67 eljárás mozgáskorlátozottak kártyájával való visszaélés miatt
Egy hét alatt 67 olyan ember ellen indult eljárás közokirat-hamisítás miatt Budapesten, aki mozgáskorlátozottak részére kiállított parkolási engedéllyel élt vissza.

Garázdaság miatt eljárást indított a rendőrség Gyöngyöspatán
A Heves megyei Gyöngyöspatán ismeretlenek kővel bezúzták egy családi ház ablakát szombat éjszaka, a rendőrség az ügyben garázdaság miatt indított eljárást - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap az MTI-t.

Köpölyözés: az új sztárszépítő eljárás?
Időről időre felbukkan néhány új szépészeti eljárás, amelyet aztán nagy lelkesedéssel támogatnak a sztárok.

Az MLSZ fegyelmi eljárása büntetést hozott
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén a Ferencvárost 500 ezer, az Újpestet pedig 100 ezer forintra büntette meg a két csapat pénteki rangadója kapcsán.

Csecsemőbántalmazás ügyében nyomoznak Miskolcon
Csecsemőbántalmazás ügyében indított vizsgálatot a miskolci rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, a gyermek három hónapos, jelenleg kórházban kezelik.

Gyorsított eljárás egy agresszív nő ellen
A nő azért háborodott fel, mert iskolakerülő lánya után nem kapta meg a családi pótlékot. Gyorsított eljárással bíróság elé állították.

Megpofozta, majd ököllel verte diákja fejét egy tanár
Elbocsátottak egy pécsi pedagógust az erőszakos fellépése miatt néhány hete az egyik pécsi iskolából.

A Heim Pál, a Bajcsy és a János kórházban indulhat fegyelmi eljárás
Sajtóhírek szerint a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, valamint a János Kórházban indulhatnak fegyelmi eljárások.

Megkezdődött Londonban Assange kiadatási eljárása
Megkezdődött hétfőn Londonban Julian Assange-nak, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tízezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítójának várhatóan többnapos kiadatási meghallgatása.

Mutogatós férfi csuklóján kattant a bilincs
A férfi Makón a kora reggeli vagy a késő esti órákban az utcán, nőknek mutogatta nemi szervét. A rendőrség hamar elfogta a férfit, és szeméremsértés gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.

Az RTL Klub ellen is eljárást indított a médiahatóság
A Magyar RTL Televízió Zrt. ellen is eljárást indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) egy híradóban sugárzott, a hatóság által megrázónak vélt bűnügyi riport miatt.

Büntetőeljárás indult Weinek ellen
Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség Weinek Leonárdot, a XIV. kerület volt SZDSZ-es polgármesterét - közölte a Magyar Televízió hétfőn.

Eljárás indult a gyermekrabló apa ellen
Pénteken délelőtt visszakapta gyermekét az a komlói anya, aki már egy hónapja szinte semmit sem tudott két és fél éves kislányáról. Kovács Annamária azóta keresi kislányát, Dorkát, mióta az apja nem vitte haza egy láthatásról október 23-án.

Tiltott szerencsejáték miatt eljárás folyik a Korda Pókerklub ellen
Tiltott szerencsejáték szervezése vétség gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya annak a III. kerületi pókerklubnak a működése kapcsán, ahol még péntek este szervezett akció keretében helyszíni szemlét tartott a rendőrség - közölték hétfőn a police.hu honlapon.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor eljárást indítana ellene
A volt miniszterelnök a 180 percben azt mondta, tiszta a lelkiismerete a sukorói telekcsere miatt, ám ha Orbán Viktoron múlna, akkor biztos, hogy eljárás indul ellene.

Gaudi Nagy: Koncepciós eljárás folyik Budaházy ellen
Gaudi-Nagy Tamás szerint politikai koncepciós eljárás zajlik Budaházy Györgyékkel szemben

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier