| Cimke: eltunes |
Találatok száma: 17 |
|
|
| Az éhezést macskájával élte túl |
| Eltűnése után közel egy hónappal, macskája társaságában találtak rá arra a 41 éves nőre, akinek korábban egy Új-Mexikó állambeli erdőben veszett nyoma - jelentette az AP. A nő testsúlyának harmadát veszítette el eltűnése óta. |
|
| Nagy feltűnést keltett a Ferencváros Moszkvában |
| Az orosz újságírókat először Felipe Félix magassága, majd orosztudása lepte meg, aztán Prukner László szavain csodálkoztak el. A Lokomotivnak a magyar csapattól elszenvedett 1-0-s vereségére sem számítottak a zsurnaliszták, de az orosz együttes vezetőedzője nem szívesen nyert volna úgy, mint a zöld-fehérek. |
|
| Biciklilopástól a gyermekeltűnésig |
| Lopás, rongálás valamint kábítószeres bűncselekmény mellett egy gyermekeltűnés is adott munkát a Székesfehérvári Rendőrkapitányság illetékességi területén szolgálatot teljesítő járőröknek, nyomozóknak. |
|
| Az eltűnt férfit saját fia gyilkolta meg |
| Egy 59 éves gyulai férfi eltűnését a felesége jelentette be még csütörtök délelőtt. Délutánra kiderült, hogy a fia meggyilkolta, s megpróbálta a holttestet eltüntetni. A 31 éves férfit őrizetbe vették.
|
|
| Három hete fürdőszobájának foglya a francia nő |
| Kiabált, verte a csöveket és kétségbeesve várta a segítséget az a nő, aki fürdőszobájába rekedt három hétre Franciaországban. Az eset érdekessége mégis az, hogy senkinek nem tűnt fel a nő eltűnése. |
|
| Elsodorta a Fehér-Kőrös |
| Keresik azt a pilisvörösvári férfit, aki csak egy lányt akart megmenteni Gyulánál. A segélyakció tragédiával végződött, ugyanis a folyó elsodorta a férfit. Még mindig keresik. |
|
| Kutya talált rá az idős asszonyra |
| Bűnügyi nyomkövető kutya segítségével találták meg a rendőrök azt az idős nőt, aki hétfőn este tűnt el egy Kaposvár környéki szociális otthonból. Az erdőben megtalált asszonyt sértetlenül szállították vissza az otthonba. |
|
| Belefagyott az árokba egy férfi Szolnokon |
| Szolnokon, a kora délutáni órákban a Varjú és Thököly utak mentén húzódó vízelvezető árokban egy halott személyt találtak hétfőn. A férfi eltűnéséről a hétvégén tett bejelentést a helyi kapitányságra a család. |
|
| Holttest a Mátrában |
| Egy holttestet találtak polgárőrök a Mátrában vasárnap, tájékoztatott a rendőrség. |
|
| Bajnait tájékoztatták a francia gép eltűnéséről |
| Bajnai Gordon tájékoztatást kapott a külügyminisztériumtól az Air France légitársaság Rio de Janeiro és Párizs között hétfőn hajnalban eltűnt gépéről. A miniszterelnök azt kérte a külügyi tárca vezetőjétől, hogy járjon el körültekintően az ügyben - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel hétfőn. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |