Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: eltunt Találatok száma: 40

Etan Patz gyilkosa bevallotta tettét
Hiába kutattak a holtteste után egy New York - i bérház pincéjében. Etan 1979. májusában tűnt el, amikor először engedték el a szülei egyedül az iskolába.

Eltűnt gyerekekre bukkantak
Fiatalkorú gyerekek kerültek elő Hódmezővásárhelyen, akik korábban megszöktek szüleiktől.

Eltűnt Gyurcsány szakdolgozata?
Gyurcsány Ferenc szakdolgozatát nem találták meg a pécsi egyetemen.

Szórakozni indult, azóta is keresik
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a szolnoki fiút, aki szombat este indult szórakozni, ám azóta sem lehet róla tudni semmit.

Eltűnt a nyilvánosság elől a celeb
Bíró Andreát mostanában nem látni a nyilvánosság előtt, de ennek is megvan az oka.

Csellengők a Facebookon: egyre több az eltűnt személy
A közösségi oldalak egyik legtöbbet használt funkciója a megosztás, ez ugyanis lehetővé teszi, hogy egy információ rövid időn belül nagy tömeghez eljusson. Ezt használják egyre többen arra, hogy eltűnt rokonaikat keressék.

Hét halott az olasz óceánjárón
Kedd reggel újabb áldozatot találtak a felborult olasz óceánjáró alatt, ezzel hétre emelkedett a balesetben elhunytak száma.

Eltűnt férfi holttestét találták meg egy víztározóban
Egy abonyi víztározóban találták meg annak a 45 éves férfinek a holttestét, akit december óta kerestek.

Ötvenen keresték az eltűnt nénit
Egy napon keresztül keresték azt a 70 éves nénit, aki vasárnap este eltűnt.

Keresi a rendőrség az eltűnt intimbetéteket
Már elfogta a rendőrség azt a csalót, aki egy cég nevében átvette a 12 milliót érő intimbetét rakományt. Mivel a hat tonna egészségügyi cikk nem érkezett meg az ukrajnai telepre, a rendőrség nyomozni kezdett.

Észrevétlen halál a Buckingham-palota tőszomszédságában
Három évig feküdt holtan - és észrevétlenül - egy idős amerikai a brit uralkodó londoni rezidenciája, a Buckingham-palota közvetlen közelében.

Férje verte agyon az eltűnt drávagárdonyi asszonyt
A gyanú szerint a férje verte agyon eltűntként kerestetett 43 éves feleségét Drávagárdonyban - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.

Holtan találták meg a hétfőn eltűnt postásnőt Békéscsabán
Holtan találták meg azt a 24 éves békéscsabai postásnőt, aki hétfő reggel tűnt el munkahelyéről; idegenkezűség gyanúja nem merült fel - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel kedden.

Vízbefulladt az eltűnt sátoraljaújhelyi asszony
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságon szeptember 13-án tett bejelentést egy 63 éves helyi férfi, felesége eltűnéséről.

Tízezer eurós jutalom egy eltűnt kutyáért
Kész tízezer eurós jutalmat fizetni egy genovai szállodában eltűnt kutyájáért egy orosz család, nem csoda hát, hogy a liguriai város apraja-nagyja a vagyont érő ölebet keresi, egyelőre sikertelenül.

Csepel: Még életben van az eltűnt diósdi férfi?
Gyilkosságban nem vett részt, és tudomása szerint a rendőrség által elhunytként keresett, tavaly Diósdról eltűnt férfi is életben van - a Magyar Nemzet keddi cikke szerint ezt állítja Cs. János, a Csepelen elásott ismeretlen áldozatok miatt indított büntetőeljárás emberöléssel eddig egyedüliként meggyanúsított érintettje.

27 éves férfit keresnek a Tiszában
Eltűnt egy 27 éves lajosmizsei férfi fürdés közben csütörtök este a Tiszában; keresése eddig nem vezetett eredményre - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

Megkerült a Balatonban keresett nő
A 66 éves asszony csütörtök reggel a balatonkenesei Vak Bottyán strandról indult fürdeni, s mint kiderült, egy másik strandnál pihent meg, mielőtt visszaúszott volna.

Eltűnt egy nő Balatonkenesénél
A vízi rendészet és a vízi mentők is keresik azt a 60 év körüli nőt, aki csütörtök reggel úszni indult a tóba a balatonkenesei Vak Bottyán strandon, de eddig nem tért vissza.

Befejezték a Rábában elmerült fiú keresését
Kevéssel dél után befejezték a rendőrök és a tűzoltók a kedd délután a Rábában eltűnt fiú keresését

Egy nő tűnt el a Balatonban
A vízi rendészet és a vízi mentők is keresik azt a 60 év körüli nőt, aki csütörtök reggel úszni indult a tóba a balatonkenesei Vak Bottyán strandon, de eddig nem tért vissza.

Élve találták meg az olasz hegyekben eltűnt magyar nőt
Az MTI információi szerint élve találták meg azt a magyar nőt, aki a múlt hét végén Olaszországban, az Appenninekben tűnt el.

Eltűnt három fiatal az Óbudai-szigetnél
Eltűnt három magyar fiatal az Óbudai-szigetnél csütörtök este - közölte Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese pénteken a fővárosban, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

Sziget: Eltűnt fiatalt keresnek
Karszalag nélkül próbáltak bejutni a fesztivál területére, de miután ez nem sikerült, a Duna oldaláról próbálkoztak. A három fiatalból egyet a vízben is láttak szemtanúk.

Holtan találták rá az eltűnt sárkányrepülősökre
Ma reggel érkezett a bejelentés a rendőrség ügyeletére, hogy Ságvár és Siófok-Kiliti között, egy kukoricatáblában egy balesetet szenvedett sárkányrepülőt láttak.

Hajléktalanszállóról került elő a Balatonban keresett férfi
Egy fővárosi hajléktalanszállóról került elő az az 57 éves férfi, aki több mint két hete tűnt el Balatonszárszón, miután fürdőzni indult - tájékoztatta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője kedden az MTI-t.

Az utcán találtak rá egy kétéves zalaegerszegi kislányra
Az utcán találtak rá járókelők szombat este Zalaegerszegen egy kétéves kislányra, akinek csak másnap kerültek elő a szülei - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Már 98 holttestet találtak a Volgában
Kedd éjfélig a vasárnapi volgai hajóbaleset 98 áldozatát emelték ki a vízből. Még 31 eltűntet keresnek.

Hajóbalesetben halt meg öt- és tűnt el száz ember
Legalább öt halottja van a vasárnapi volgai hajóbalesetnek. Száz embert továbbra sem találnak. Már nem számítanak túlélőkre.

Eltűnt a Tiszában egy férfi Tiszakécskénél
A 33 éves férfi szerdán késő délután tűnt el a Tiszában, mert a barátainak meg akarta mutatni, meddig bírja a víz alatt levegővétel nélkül.

Radarral találták meg a megfulladt vízibiciklist
Szonár segítségével vízi-mentők találták meg annak a fiatalembernek a holttestét, aki még hétfőn tűnt el vízibiciklizés közben egy Csepreg melletti halastavon.

Megtalálták a gyulai pszichiátriáról eltűnt lányok egyikét
A Békéscsabai Rendőrkapitányság munkatársai pénteken éjjel háromnegyed 1 körül megtalálták a gyulai pszichiátriáról több mint egy héttel ezelőtt eltűnt két lány egyikét. Őt visszaszállították a kórházba.

Az eltűnt férfit saját fia gyilkolta meg
Egy 59 éves gyulai férfi eltűnését a felesége jelentette be még csütörtök délelőtt. Délutánra kiderült, hogy a fia meggyilkolta, s megpróbálta a holttestet eltüntetni. A 31 éves férfit őrizetbe vették.

Mexikói bányarobbanás áldozatokkal
Sújtólégrobbanásban meghalt három bányász, 11 eltűnt szerdára virradóra Mexikó északi részén - jelentette be Javier Lozano Alarcón munkaügyi miniszter.

Hét hónap után került elő az eltűnt amerikai
A 77 éves férfinak augusztusban veszett nyoma Regéc térségében, a napokban egy túrázó bukkant a holttestére, az eltűnésének helyétől mintegy 10 kilométerre.

Gyilkosság áldozata lett az eltűnt kunszentmártoni fiú
A 17 éves fiú tavaly tűnt el, a hvg.hu információi szerint a diákot elcsalták, megölték, majd feldarabolták és eltüntették a holttestét. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozik.

Felborult egy kénsavszállító hajó a Rajnán
Felborult egy kénsavat szállító tartályhajó a Rajnán, Sankt Goarnál, Koblenz és Mainz között, a hajó személyzetének két tagja eltűnt, ám az eddigi mérések szerint nem került sav a vízbe.

Egy 16 éves eltűnt lányt keresnek Veszprémben
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri a nyomozásban, hiszen még mindig nem sikerült Cintia nyomára akadniuk.

A Duna-parton találták meg egy lány holttestét
Nyolc éves fiú talált rá annak a lánynak a holttestére, aki feltételezhetően a nyáron tűnt el

Titokzatos holttest Dunaújvárosban
Még a nyáron tűnt el az a kamaszlány, akinek a holttestét november elején találták meg

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier