Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: emelte Találatok száma: 40

Vádat emeltek Szima Judit ellen
A TMRSZ főtitkárát többek között magánokirat-hamisítással, csalással, sikkasztással is vádolják.

Vádat emeltek Fásy Ádám és 9 társa ellen
Nem az embrionális őssejtekkel való visszaélés, hanem csalás a vád. Fásy nem érti, miért vádolják-mondta el a Frizbi forgatásán Hajdú Péter műsorvezetőnek. A Fővárosi Főügyészség a vadonatúj tényállás szerint, jelenleg megtévesztéssel vádolja a népszerű énekes-előadót és társait.

Vádat emeltek a volt titkosszolgálati vezetők ellen
Vádat emelt az ügyészség a volt titkossszolgálati vezetők ügyében, Galambos Lajos és Püski László előzetes letartóztatásban, míg a másik két vádlott szabadlábon várja a bírósági eljárást.

Vádat emeltek a pofozkodó igazgató ellen
Vádat emeltek egy kaposvári iskolaigazgató ellen, mert hétszer pofon ütött egy diáklányt, amikor az visszabeszélt.A diák nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Liptai Claudia ellen vádat emeltek
Jogosulatlanul használta a rokkant-igazolványt, hogy ne kelljen parkolási díjat fizetni. Az ügyészség pénzbüntetést indítványozott.

Fülöp Mártont kiszemelte a 2010-es török bajnok
Értesülések szerint az angol Ipswichben játszó Fülöp Mártont kiszemelte a 2010-es török bajnok Bursaspor. A hírt a játékos édesapja, Fülöp Ferenc is megerősítette.

Használt étolajjal üzemeltette autóját egy szakács
Használt étolajjal üzemeltette autóját egy szakács, a jármű csomagterében szűrők és szivattyúk segítették a "betárazott üzemanyag" adagolását; a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mályiban elfogott férfi ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövedéki törvénysértés miatt indított eljárást.

Vádat emeltek Gáspár Győző és felesége ellen adócsalás miatt
Vádat emelt adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt egy televíziós show-műsorban szereplő házaspár - Gáspár Győző és felesége - ellen a Salgótarjáni Városi Ügyészség.

Tarlós István felfüggeszti a Budaörsi úti buszsáv üzemeltetését
Tarlós István főpolgármester utasítására haladéktalanul felfüggesztik a Budaörsi úton május 30-án kialakított buszsáv üzemeltetését.

Vádat emeltek az M7-esen balesetet okozó politikus ellen
Vádat emeltek Radimir Cacic, a Horvát Néppárt elnöke ellen, aki tavaly január 8-án halálos balesetet okozott az M7-es autópályán.

Vádat emeltek Damu Roland ellen
Vádat emelt szerdán, a Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség Damu Roland ellen, erőszakos közösülés bűntette és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt.

Kártérítést fizet a fukusimai erőmű üzemeltetője
A március 11-i szökőár által megrongált fukusimai atomerőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO elnöke pénteken bejelentette, hogy cége kezdeti kártérítésként mintegy 12 ezer dollárt fizet a veszélyeztetett körzetből kitelepített családoknak.

Egymillióra emelték a nyomravezetői díjat a haláleset ügyében
Továbbra sincs meg az a tettes, aki január 26-án Kovácsvágáson olyan súlyosan bántalmazott egy 80 éves asszonyt, hogy a helyszínen életét vesztette.

Vádat emeltek a bankrabló rendőr ellen
A korábban rablások felderítésén nyomozóként is dolgozó rendőrtiszt ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt emeltek vádat.

Kiemelték a Dunába hajtott autót
Kiemelték a tűzoltók a Dunából azt a személyautót, amely szerda kora este hajtott a folyóba, sofőrjét kórházba szállították.

Hétfőtől a Parking Kft. üzemelteti a fővárosi parkolóhelyeket
A fővárosi tulajdonú cég frissen képzett parkolóőröket alkalmaz, akik már sárga zacskókban helyezik majd ki a fizetési felszólításokat a feledékeny autósok kocsijára.

Vádat emeltek Molnár Gyula volt szocialista képviselő ellen
Öt rendbeli becsületsértés miatt vádat emelt Molnár Gyula volt MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi XI. kerületi polgármester ellen az ügyészség - közölte az MTV híradója.

Vádat emeltek Stohl András ellen
Még az idén bíróság elé áll a májusban részegen balesetet okozó Stohl András. Bár találtak kábítószert a vizeletében, csak ittas vezetésért kell felelnie

Kiemelten kezelték Paris Hiltont a börtönben
Hiába no, bár Amerikában nem úszhatják úgy meg a sztárok a stiklijeiket, mint itthon, azért csak kijár nekik a kivételezés.

Vádat emeltek a pécsi ámokfutó ellen
Vádat emelt az ügyészség az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja ellen, az ügy iratai a napokban megérkeztek a Baranya Megyei Bíróságra.

Mel Gibson szerint Oksana megérdemelte a verést
Eddig csak Oksana Grigorieva vádja volt, de most kiderült, valóban igaz. Egy újabb nyilvánosságra hozott felvételen Gibson felpofozza Oksanát.

Dupla pénz az árvízvédelemre
Az eddigi 800 millióról több mint 1,5 milliárd forintra emelte a kormány az árvízvédelemre fordítható összeget

Vádat emeltek a New York-i merénylő ellen
Vádat emeltek kedden terrorizmus és tömegpusztításra alkalmas fegyver használata miatt az Egyesült Államokban.

Vádat emeltek a Cozma ügyben
Vádat emelt az ügyészség a Cozma ügyben: másodpercről másodpercre részletezték mi történt 2009. Magával Marian Cozma megölésével, illetve a sportoló barátainak megtámadásával kapcsolatban hét embert vádol az ügyészség, számolt be erről a Veszprém Megyei Főügyészség csütörtöki sajtótájékoztatóján. Három embert társtettesként elkövetett emberöléssel, a többieket, életveszélyt okozó testi sértéssel, illetve maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés kísérletével vádolják.

Vádat emeltek a volt élettársát meggyilkoló férfi ellen
Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség két testvér ellen, akik közül az egyik meggyilkolta volt élettársát Békéscsabán, közölte a megyei főügyészség sajtószóvivője szerdán.

Farzsebéből emelték el a tárcáját
Tavaly decemberben farzsebéből lopták ki egy nádudvari férfi pénztárcáját. - közölte a NapiászOnline-nal Dr. Juhászné Kiss Katalin rendőrőrnagy.

Neházbúvárok emeltek ki egy autót a Tiszából
Csütörtökön éjjel 23 óra után kiemelték a vezető holttestét és azt a személygépkocsit, amely csütörtök reggel hajtott nagy sebességgel a Tiszába Tiszakécskénél - tájékoztatta az MTI-t a Bács-Kiskun megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Megemelte 10 milliárd forinttal az MFB a panelprogram hitelkeretét
Megemelte 10 milliárd forinttal az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a panelprogram hitelkeretét, aminek révén újabb 30 ezer panellakás felújítása válik lehetővé.

Szilvi magasabb szintre emelte kapcsolatát
A Cool délutáni műsorában Freire Szilvia tökéletes szépsége és mérhetetlen boldogsága sugározta be a stúdiót. A tavalyi szépségkirálynő választás győztesének minden oka megvan a jókedvre, hiszen szerelmes és a kapcsolata a lehető legjobb úton halad. Nemrég tértek haza Barcelonából, mely immáron a harmadik közös nyaralásuk volt, Las Vegas és Róma után.

Hónig: a 8-as számú főút fejlesztése kiemelten fontos
A 2007-2013. közötti útfejlesztések kerete 60 milliárd forinttal csökkent ugyan, de ez nem érinti a 8-as számú főút építési munkáit, annak további fejlesztését fokozott figyelemmel kíséri a kormányzat - mondta Hónig Péter, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter kedden Veszprémben, a 8-as számú főút fejlesztéséről rendezett fórumon.

Vádat emeltek a volt izraeli kormányfő ellen
Vádat emeltek a volt izraeli kormányfő, Ehud Olmert ellen korrupció miatt. Az izraeli főügyész vasárnapi bejelentése szerint három vádpontban kerül bíróság elé Olmert. Ő az első volt kormányfő az ország történetében, aki ellen bűnvádi eljárás indul.

Vádat emeltek Kolompár Orbán ellen sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése miatt
Sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése miatt vádat emelt az ügyészség Kolompár Orbán ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel pénteken.

Ombudsman: meg kell vizsgálni, hogy a BKV-nak van-e joga kamerákat üzemeltetni
Érzékelhető, hogy nőtt a BKV járatain az atrocitások száma, de meg kell vizsgálni, hogy a BKV a jelenlegi jogi környezetben üzemeltethet-e térfigyelő kamerákat - mondta Jóri András adatvédelmi biztos csütörtök az MTI-nek.

Vádat emeltek Jelena Dokic apja ellen
Közveszélyokozással és illegális fegyvertartással vádolják Jelena Dokic egykori teniszsztár édesapját. Damir Dokicot még május elején vette őrizetbe a szerb rendőrség, majd 30 napos vizsgálati fogságba helyezték, mert halálosan megfenyegette a belgrádi ausztrál nagykövetet.

Vádat emeltek egy magasrangú Pentagon-alkalmazott ellen
Vádat emeltek az Egyesült Államokban egy "biztonsági átvilágításon" korábban átment alezredes ellen, mert a hatóságok szerint titkosított információkat adott át egy kínai ügynöknek. Ezt szerdán közölte a washingtoni igazságügyi minisztérium. A légierő nyugállományú alezredese, James Wilbur Fondren, aki a Csendes-óceáni Parancsnokság és a washingtoni Pentagon összekötő irodájának helyettes igazgatója, a vád szerint úgy adott át titkokat, hogy tudta: "amit tesz, az törvénytelen és konspiratív".

Ülést tartott a Városüzemeltetési Bizottság
A 2008. évi Paraméterkönyv változásainak értékelését, monitorozását követően, az utóvizsgálat alapján a BKV Zrt., a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályával közösen elkészítette a 2009. évi Paraméterkönyv-tervezetét is. Kiindulási alapként a tavalyi Paraméterkönyv szolgált. A változásokat, finomhangolásokat a tavalyi bevezetést követő tapasztalatok, észrevételek alapján javasolták és állították össze a szakemberek.

Dzsudzsákot emelte ki az izraeli kritika
A szerdai, 1-0-ás hazai sikerrel zárult Izrael - Magyarország barátságos mérkőzés után a Jerusalem Post mértéktartóan dicsérte a győztes együttest.

Az Inter nem érdemelte meg a három pontot
Az Inter szombat este 2-1-re legyőzte a Sienát idegenben a Serie A 17. fordulójában. A milánóiak mindkét gólját Maicon lőtte, ám a második találatot lesállás előzte meg, de a játékvezető megadta a gólt. Cristiano Del Grosso, a Siena védője szerint a milánóiak nem tettek semmit a sikerért. José Mourinho elismerte, hogy csapata nem érdemelte meg a három pontot.

Sikkasztás miatt vádat emeltek a kaposvári színház volt jegypénztárosa ellen
Sikkasztás miatt vádat emelt a kaposvári Csiky Gergely Színház volt jegypénztárosa ellen a Kaposvári Városi Ügyészség - közölte a Somogy Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Ferrari: Raikkönen érdemelte volna a győzelmet
A Ferrari szerint a címvédő Kimi Raikkönen érdemelte volna meg a győzelmet a vasárnapi, kaotikus "végjátékot" hozó Forma-1-es Belga Nagydíjon.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier