| Cimke: endre |
Találatok száma: 35 |
|
|
| Bezár a Coke Club |
| Este 9 után nem lehet zenét szolgáltatni a népszerű szórakozóhelyen, ezért inkább be is zárják azt. |
|
| Schmitt mentette meg a magyar színészt ! |
| Belezney Endrét Schmitt Pál segítette kia bajból a napokban. A színész ugyanis belebakizott a szövegébe és, hogy mentse a menthetőt és időt nyerjen, kijelentette: lemond. A közönség nagy tapssal fogadta a dolgot, Endre csak később gondolt bele, hogy miért reagáltak így a nézők. |
|
| Garázdálkodó és gyújtogató fiatalok |
| Kilenc fiatal ellen indított eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság garázdaság és más bűncselekmények gyanúja ügyében. A gyanúsítottak a HÉV sínek mellett verekedtek, törtek-zúztak, illetve felgyújtottak egy közeli nádast. |
|
| Tíznapos művésztelep kezdődik Szentendrén |
| Az aktuális művészeti, társadalmi és politikai helyzet megvitatása áll a szombaton Szentendrén kezdődő Ötödik Nemzetközi Új Média Kollektív Művésztelep és Konferencia középpontjában. |
|
| Enyhítik az erzsébetvárosi csendrendeletet |
| Módosítják az erzsébetvárosi csendrendeletet, mert azt jogszabálysértőnek találta a fővárosi kormányhivatal; az új szabályozás szerint korlátlanul nyitva tarthatnának a vendéglátóegységek abban a zónában, amelyben a VII. kerületi szórakozóhelyek nagy része összpontosul. |
|
| Előzetesben a szentendrei dílerek |
| Előzetes letartóztatásba helyezte a napokban a bíróság azt a két fiatalembert, akiket kábítószer terjesztésével gyanúsítanak. A két férfi fiatalkorúaknak is árult drogot. |
|
| Új bőrben a kutyatartás |
| Csak annak kell ebadót fizetnie, aki nem tartja be a rendeletben foglaltakat. Egyébként az ebadó évente legfeljebb 3 ezer forint lehet. |
|
| Beleznay Endre ingyen vágat hajat + video |
| Beleznay Endre saját bevallása szerint nem sokat törődik a kinézetével, és a kötelező dress code-okat sem kedveli. A haját azonban néha megnyíratja, igaz, azt is fizetés nélkül teszi. |
|
| A FIFA napirendre tűzi a videobíró bevezetésének lehetőségét |
| Úgy tűnik, mégsem marad következmények nélkül a FIFA-nál a dél-afrikai világbajnokság nyolcaddöntőjében elkövetett két óriási játékvezetői hiba. Sepp Blatter elmondása szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség újra megvizsgálja a technikai újítások bevezetésének lehetőségét. |
|
| Kiss Endi rocker pasit szán a lányának! + video |
| A Hooligans extravagáns dobosa napközben szerető apa. Kiss Endre az internetes sztártévének beszélt őszintén gyermeknevelési elveiről, és arról, hogy milyen is az Ő családi élete. Endi elárulta, hogy egyáltalán nem botránkozna meg rajta, ha később a lány olyan extrémen öltözködne, mint az apukája, és ráadásul, ahogy Ő fogalmaz: szeretné, ha a lánya majd az Ő fajtájából választana párt magának. |
|
| 1, 92 milliárd forintból megújul Szentendre belvárosa |
| 1, 92 milliárd forint összköltségű fejlesztés valósul meg jövő tavaszra Szentendrén. Megújul a Főtér és környéke, átalakul a Dumtsa Jenő és a Malom utca, valamint a Bogdányi utca egy része és a Bükkös-patak egy szakasza. Átalakítják a Tourinform irodát és megépül a kistérségben egyedülálló értékeket képviselő Művészet Malom hiányzó szárnya. |
|
| Beleznay Endre keményen politizál! |
| A humorista őszintén vallott az internetes sztártévének arról, hogy milyen érzésekkel áll a választások előtt. Beleznay Endre viccesen, de sokat sejtetően mesélt a monoki polgármester nagy ötletéről, és arról is, hogy nagyon büszke arra, hogy a mai világban is pártatlan tudott maradni. |
|
| Szabadtüdős búvárverseny Szentendrén |
| Szombaton 30 versenyző részvételével nemzetközi szabadtüdős búvárversenyt rendeznek Szentendrén, ahol egy világcsúcskísérletre is sor kerül. A viadalnak a Vizes Nyolcas uszoda és Szabadidőközpontban ad otthont, ahol a magyar, szlovén, cseh, görög, román és lengyel búvárok két számban, levegő visszatartásban (statikus apnea) és egy levegővel történő távúszásban (dinamikus apnea) mérik össze tudásukat. |
|
| Beleznay Endre kihajította |
| A humoristával egy elektronikai áruházban beszélgettünk, ahol úgy érezte, hogy neki mindenképp be kell számolnia arról, hogy nemrégiben megszabadult a mikrohullámú sütőjétől. Beleznay szerint egyébként nagyon ártalmas, ha mikrózott ételt eszünk, hiszen ezek eltérő rezgésszámmal mozognak, és nagy kárt tesznek a szervezetünkben. |
|
| Beleznay Endre felszedné a riporterünket + video |
| Egy kész celebhadsereg állt ki Kecskeméten a helyi csapatok ellen, hogy támogassa a Sebészet haladása- Kisebb kockázatú műtétek Alapítványát. Persze a nemes cél mellett a játékosok a becsületükért is küzdöttek, és akadt, akinek még csajozásra, és Kinter Oszkár gyalázására is volt ideje. Ez a híresség pedig nem más, mint Beleznay Endre.
|
|
| Beleznay Endre bekötött szemmel fog focizni! |
| A meccs azért különleges, mert a csörgőlabdát vak sportolók játsszák, így a hírességek is bekötött szemmel lépnek pályára, az esélyegyenlőség jegyében. Bár sokan aktívan fociznak, de most a fülükre hallgatva kell a labdát elkapniuk, majd gólt lőniük. |
|
| Magyar animációk Anneny-ban |
| Hatvanhárom ország csaknem háromszáz alkotását mutatják be a legnagyobb animációs seregszemlén hétfőtől. A kelet-franciaországi Annecy-ba öt magyar alkotás is érkezett. A fesztivál június 13-ig tart, tavaly 115 ezernél is többen voltak kíváncsiak az alkotásokra - mondta el a Független Hírügynökségnek Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója. |
|
| Beleznay Endrét fejbe rúgták |
| Nem elég, hogy felszedett 10 kilót a népszerű színész, de amint visszatért a sporthoz egyből eltalálták a labdával a Miadom Dráva Hotel VIP-bajnokságban.
|
|
| Távozik a közlekedésrendészet vezetője |
| Nyugállományba vonul Komáromi Endre rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője - jelenti a HavariaPress. Komáromi Endre utóda péntektől Óberling József, az autópálya-rendőrség korábbi parancsnoka lett. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője csütörtöki hatállyal, indoklás nélkül vonta vissza Komáromi Endre ezredesnek, a Közlekedésrendészeti Főosztály vezetőjének vezetői kinevezését. |
|
| Beleznay Endre táncba vitte vendégeit |
| A Hal a tortán heti első vendéglátója Beleznay Endre volt. A humorista sajtos-tejfölös csirkével, tortával és hallal készült Tornóczky Anitának, Kállai Ildikónak, Nádas Györgynek és Pintér Tibornak. A sztárszakács lánya és húga segítségével birkózott meg a menüvel. A vacsora után electric boogie leckéket vesz a társaság a vendéglátó barátjától, Kollár Stevetől.
|
|
| Torgyánéknál rendre történik valami |
| Egyes információk szerint T. Attila egy ingatlancsalási ügyben működött közre, amelyben egy idős asszony nagy értékű I. kerületi ingatlanját próbálták megszerezni. A vád szerint Torgyán József fia egy hamis adásvételi szerződést jegyzett ellen ügyvédként. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |