Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: eniko Találatok száma: 40

Eszenyi Enikő és Gundel Takács Gábor az Év Embere
Eszenyi Enikő, Gundel Takács Gábor, Zacher Gábor, toxikológus, Máté Bence, világhírű természetfotós valamint Koleszár Balázs, civil hős lettek az Év Emberei 2011-ben. A kiemelkedő teljesítményükért díjazott győztesek a szakma és a közönség együttes díját Weisz Fanni, siket szépségkirálynőtől vették át.

Muri Enikőt letiltották a Facebookról!
Muri Enikővel, a magyar X-Faktor történetének legsikeresebb énekesnőjével beszélgettünk. Mint mondta, megállás nélkül dolgozik, mivel igyekszik minden felkérésnek eleget tenni.

Cseke Péter és Tóth Enikő három évtizede a színpadon + video
Harminc éve van a pályán Tóth Enikő és Cseke Péter. A Madách Színház kitűnő színészei azt mondják, nem fáradtak el, élvezik a munkájukat.

Tarány Tamásnak fejeződött be az X-Faktor
A fináléhoz közeledve csupán négyen állhattak az X-Faktor színpadára, hogy meggyőzzék a mentorokat és a nézőket: ott a helyük a legjobb három tehetség között. A verseny azonban Tarány Tamás számára befejeződött.

Détár Enikő Csillagkúton forgat
Détár Enikő is csatlakozott a Jóban Rosszban csapatához. A vörös színésznő egy tehetős hoteltulajdonost alakít majd a TV2 sikersorozatában, aki Bodolai Böbével készül üzletet kötni. Enikő boldogan vállalta el Szőke Melinda szerepét, egy hete forgat a stábbal.

Muri Enikő nem vágyik senkire? + video
Sokak örömére bejutott az X-Faktor 2011 döntősei közé Muri Enikő. Természetesen a Tabu Tv is kíváncsi volt, milyen érzés bent lenni a legjobb 12 produkciója között.

Détár Enikő le van maradva + video
A színésznő otthonosan mozog a divat világában, a számítógépekhez azonban nem ért. Ezen a téren fia, Zsigmond tud a segítségére lenni, aki nemrégiben egy olyan divatbemutatóra kísérte el anyukáját, ahol számítógépes programmal lehetett ruhát tervezni.

Détár Enikővel egy nap alatt fordult a világ
Détár Enikő színésznő, műsorvezetőként vált igazán ismertté, 8 év televíziózás után azonban nem tudja, folytatódik-e pályafutása a médiában. Első alkalommal jelent meg a TV2-stúdiójában, ahol Hajdú Péter kérésére nem csak az elmúlt időszakról mesélt, megmutatta formás lábikráját, sőt táncra is perdült a Frizbi-forgatáson.

Détár Enikő: Az embernek van egy sötét oldala + video
Annak ellenére, hogy Détár Enikőről a közelmúltban aggasztó hírek láttak napvilágot, a színésznő folyamatosan járja az országot a Dívákkal. Szerinte az embereknek szükségük van a rossz hírekre, ez ellen pedig nem tud mit tenni.

Delhusát megbabonázta Détár Enikő
Delhusa Gjon az 58. születésnapját a Balaton közepén, egy hajón ünnepelte meg, ennek apropóján pedig Détár Enikőt is meghívta, és felkérte egy duettre is.

Liptai és Gesztesi együtt viszi moziba Pankát + video
Az ex-sztárpár már időtlen idők óta nem mutatkozott együtt a nyilvánosság előtt, azonban a Tabu Tv stábjának sikerült megörökítenie, ahogyan gyerkőcükkel együtt érkeztek a Verdák2 c. film premier előtti vetítésére.

Détár Enikőt elhagyja férje
Rékasi Károly idén felesége nélkül megy nyaralni, ám csak azért, mert a színésznőnek fellépései lesznek. A pihenés alatt pedig jótékonykodni sem felejt el a jóképű színész, ahova gyermekeit is magával viszi.

Détár Enikő kezd kilábalni a válságból
A színésznő nemrég tért haza egy szanatóriumból, ahol idegösszeomlás miatt tartózkodott. Mindössze két napot töltött el a kórházban, úgy döntött otthon piheni ki a megpróbáltatásokat.

Détár Enikő mobilját egy ismeretlen férfi veszi föl
A hírek szerint Détár Enikő ismét padlóra került és egy vidéki pszichiátrián kezelik. A színésznő telefonján azonban egy ismeretlen férfi jelentkezett be, aki azt állította, hogy Enci édesanyjánál van az intenzíven.

Fésűs Nelly Alekosz és Éva antidrukker + video
Fésűs Nelly nem tagadja, nézi a Való Világot, ám nem érti az emberek Alekosz iránti lelkesedését, hiszen szerinte az Okostojás a 24 szavas szókincsét puffogtatja.

Détár Enikő szerint a szakma konzervál + video
Az igazi hármas fogat! Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit szerint nem csak a mozgásnak és az egészséges életmódnak, de a szakmának is köszönhetik szépségüket és fiatalságukat.

Eszenyi Enikő 50 éves
Január 11-én ünnepli ötvenedik születésnapját Eszenyi Enikő Kossuth-díjas színésznő, rendező, a Vígszínház igazgatója. A sokoldalú művész a Szabolcs-Szatmár megyei Csengeren született.

Eszenyi Enikő kényszerpihenőre szorul
Eszenyi Enikőt november 26-án műtötték, de sem a TV2, sem a Vígszínház nem ad további tájékoztatást a színésznő hogyléte felől.

Rékasi Károly és Détár Enikő Kolozsvárott romantikázott
Rékasi Károlyéknál ritkaságszámba megy, ha feleségével, Détár Enikővel közösen el tudnak utazni a gyerekek nélkül. Nemrégiben azonban a két elfoglalt színész addig-addig nézegette határidőnaplóját, mígnem sikerült időpontot találniuk arra, hogy együtt utazzanak el Wass Albert életében meghatározó szerepet betöltő városba, Kolozsvárra, ahonnan a színész rengeteg szép emléket őriz, s ahonnan Koltay Gábor rendezővel együtt ihletett meríthetett a készülő Wass Albert estjeihez

Mihalik Enikőnek nincs példaképe! + video
A békéscsabai származású, és jelenleg New Yorkban élő topmodell az egyik magyar magazin partyján adott exkluzív interjút az internetes sztártévének. Mihalik Enikő elárulta, hogy karrierindító fotózására a legbüszkébb, de jelenleg nincsen példaképe. A modell arról is beszélt, hogy egyáltalán nem fél attól, hogy valaki kitúrja őt a szakmából, hiszen szerinte nincsen rivalizálás a modellek közt. De mit keres most Budapesten?

Lilu: Visszavárnak a Reggelibe! + video
A népszerű műsorvezető nyolc hónnaőal a szülés után már újra dolgozik anyacsatornájánál: jelenleg Détár Enikőt helyettesíti a Reflektorban. A Tabu Tv riportere ezúttal arra volt kíváncsi, hogy Lilu mihez kezd majd a jövőben. A lány arra nem tudott konkrét választ adni, hogy milyen műsort vezetne szívesen, viszont azt elárulta, hogy a Reggeliből rendszeresen hívják, azzal, hogy már visszavárják. Lilunak mindezzel csak egy baja van: nagyon korán kellene kelnie!

Lui Padre: Détár Enikő, vigyázz magadra! + video
Kedvenc mágusunk, Lui Padre újra megmondja a frankót: ezúttal a Détár-Rékasi házaspár jövőjéről mesélt. Az elmúlt pár hónapban fokozatosan tűnt el az RTL Klub képernyőjéről a sztárpár. A sor Rékasi Károllyal kezdődött, aki a Barátok Köztből távozott, majd jött Détár Enikő, aki egészségügyi problémák miatt szünetelteti a forgatást. Mindenki jogosan kérdezheti, hogy most mi lesz velük? Hát mi megmondjuk!

Sütő Enikő halálkeringője + video
A még ma is bombasztikusan kinéző sztármodellel, Sütő Enikővel beszélgettünk a Halálkeringő c. film bemutatóján. Enikőt láthatóan nagyon lesokkolta a szokványosnak egyáltalán nem nevezhető film, amely a legújabb hírek szerint finoman sem hozott túl nagy sikert a készítőknek. Ám erről akkor még semmit sem lehetett tudni, csupán az első sokkról tudott beszélni a modell.

Sütő Enikő tippjei az ünnepek alatt felszedett kilókra
Enikő elárulta, hogyan fogyhatunk ünnepek után. A modell szerint fontos, hogy megtartsuk a fokozatosságot a kilók leadásában.

Rékasi Károly részvényekkel menekül a válságból + video
A Barátok Közt Bartha Zsoltjával temérdek pálinkás üveg közt beszélgetett az internetes sztártévé riportere, aki arról számolt be, hogy párjával új befektetésük van, mégpedig nem is akármilyen. Détár Enikő és Rékasi Károly egy neves pálinka kifőzdében vásárolt részvényeket a gazdasági világválság idején, az majd később derül ki, hogy ez mennyire lesz jó befektetés, se hogy miért döntöttek így, az a videóból is kiderül.

Eszenyi Enikő lekéste premierjét
Nagy sikert aratott Mészáros Márta új filmje, az Utolsó jelentés Annáról, amelyet kedden este mutattak be az Urániában. A teltházas díszbemutatón megjelentek az alkotók, családtagjaik, a barátok, a filmszakma, de a sztárvilág számos képviselője is kíváncsi volt Kéthly Anna, politikusnő életéről szóló filmre.

Így temették Eszenyi Enikőt!
Természetesen a művésznőnek valójában nem történt semmi baja, csupán egy készülő film kedvéért változott át időssé, majd vett részt saját temetésén. Eszenyi Enikő évtizedeket átívelő szerepet kapott Mészáros Márta új, Utolsó jelentés Annáról című filmjében. A színésznő Kéthly Annát, a szociáldemokrata politikusnőt alakítja, húszas éveitől kezdve egészen öregkoráig. Annak ellenére, hogy Eszenyi Enikő számára nem volt ismeretlen a feladat, sokat kellett tanulnia önmagáról, és az öregségről is.

Eszenyi Enikő miniszter lett
Mészáros Márta az Utolsó jelentés Annáról című új filmje nagyszerűen illeszkedik a Kossuth-díjas rendező eddigi filmjeinek sorába, hiszen ezúttal is egy női sors elevenedik fel a vásznon. A híres Napló-trilógia és a Nagy Imre-film után továbbra is a XX. századi magyar történelemben keresi hőseit.

Détár Enikőnek húga tanítja szerepeit
Egy a nővérére nagyon hasonlító öcsike, egy hasonló hangú hugica és egy csintalan, zenebolond fiútestvér.

Mitől szenvednek a sztárok kamaszgyerekei?
Csak ideig óráig lehet őket rejtegetni, aztán úgyis kiderül, hogy kik ők. Édesanyjuk vagy édesapjuk hírnevével nekik is ugyanúgy meg kell küzdeniük, ki több, ki kevesebb sikerrel teszi mindezt.

Détár Enikő: nem verem meg a gyerekeimet! + video
Détár Enikő kendőzetlen őszinteséggel mesélt magánéletéről az internetes sztártévében. A színésznő mesélt arról, hogy milyen hangulatban telnek otthon a napjai, milyen a viszonya a gyermekeivel, és azt is megtudhatják a videót végignézők, hogy Enikő hogyan tudja összekötni a munkát a magánélettel.

Eszenyi Enikő szemetet szedett
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium idén 86 millió forintot oszt szét önkormányzatok és velük együttműködő civil szervezetek között a települések illegális hulladéklerakóinak felszámolására. A májusban zárult pályázatra 66 település jelentkezett több lerakójuk felszámolására, ősszel meg is kezdődhetnek a munkálatok. Ezt Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter annak kapcsán jelentette be, hogy hétfőn maga is részt vett egy illegális hulladéklerakó felszámolásában a tv2 Napló szemétszedési akcióján.

Détár Enikőre rábólintott a Walt Disney
Détár Enikő férjével, Rékasi Károllyal mesefilmet szinkronizált. Enikő elmondta, hogy csodálatos dolog férjével együtt dolgozni, de legjobban annak örül, hogy a filmet gyermekeik is megnézhetik.

Détár Enikőt átverte a férje
Rékasi Károly 4 hónapon keresztül dolgozott Enikő meglepésén. Az összeesküvésben részt vettek Enci barátai, családja, és még egy tv stáb is.

Tervezés
Nem tudom eldönteni, hogy jobb. Tervezgetni és ezáltal kicsit félve megélni a hétköznapokat, vagy nem gondolni előre, napról-napra élni, csakúgy lenni és ezáltal nem stresszelni az elkövetkezendő dolgokra?

Détár Enikőt átverték
Enikő reggel kijött a fürdőszobából és 45 szál vörös rózsa várta mögötte Rékasi Károllyal. Kisfiától egy zsebpénzből vásárolt kristályfülbevalót kapott, de itt még nem ért véget a születésnapi meglepetések sora.

Détár Enikő karácsonyi lázban ég
Építőkockát szeretne karácsonyra Détár Enikő és Rékasi Károly kisfia. Zsebi és édesanyja az Ország Karácsonya rendezvényen beszélgettek a hivatalosan kinevezett magyar Mikulással, aki december 21-ig várja krampuszaival a családokat a Kossuth téren a Miniszterelnöki Hivatal rendezvényén.

Sütő Enikő száműzetésbe vonul
Az egykori modell is önkéntes száműzetésbe vonul kilenc társával a Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájában.

Détár Enikő és Ungár Anikó nem adták fel
Évszázadokkal ezelőtt nem is nagyon hallhattunk róluk, pedig a történelem folyamán mindig akadt egy-két olyan nő, aki különleges képességével vagy teljesítményével kiemelkedett a társadalom hatalmas tömegéből. Ma már bárkiből sikeres nő válhat, ennek ellenére még mindig riadalmat kelt, ha egy nő szép és elismert is egyszerre.

Megműtötték Détár Enikőt
Détár Enikő tíz évesen kapott először szemüveget. A színésznő gyerekkorában gyűlölte szemüvegét, zavarta, és szégyellte is magát. Az utóbbi 15 évben már annyira rossz volt a szeme, hogy mínusz hatos dioptriát viselt. Nemrégiben rászánta magát a fontos szemműtétre.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier