| Cimke: erettsegi |
Találatok száma: 23 |
|
|
| Katonai ismeretek képzés indul diákoknak Hódmezővásárhelyen |
| A katonai pálya népszerűsítése, valamint a honvédség és a helyi közösség kapcsolatának erősítése a célja annak a képzési programnak, amely szeptemberben indul hódmezővásárhelyi általános iskolások és középiskolások számára - közölte Böröndi Gábor dandártábornok pénteken az alföldi városban. |
|
| Megkezdődnek az emelt szintű szóbelik |
| Csütörtökön kezdődnek és hat napon keresztül zajlanak az idei tavaszi érettségik emelt szintű szóbeli vizsgái, a diákok emelt szinten 57-féle vizsgatárgyat választottak, ezek mindegyikéből van szóbeli vizsga is. |
|
| Érettségi vizsgáról fogdába |
| Érettségi után rendőrök vártak egy soproni fiatalemberre, kiderült ugyanis, hogy tagja egy a környéken autókat feltörő bűnbandának. Egy éjszaka alatt hat autót is feltörtek, de ékszereket is elloptak. Egy törött kerékkulcs buktatta el őket.
|
|
| Szeleczki Dávid éppen kisérettségizik + video |
| Szeleczki Dávid a napokban töltötte be a 17. életévét, erre a jeles alkalomra pedig Megasztáros társaitól tortát és virágot is kapott. A fiatal énekesnek azonban most a tanulásra kell koncentrálnia, hiszen éppen kisérettségizik. |
|
| Megkezdődtek az érettségi vizsgák |
| Rendben megkezdődtek a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli érettségi vizsgák hétfő reggel országszerte, rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés. |
|
| Megkezdődtek az érettségi vizsgák |
| Ma reggel 8 órakor a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák. |
|
| Több mint 139 ezer diák érettségizik hétfőtől |
| Több mint 139 ezer diák számára kezdődnek meg az érettségi vizsgák hétfőn - mondta Hiller István szakminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten. Sokan javító érettségit írnak, hogy idén bekerüljenek valamelyik felsőoktatási intézménybe. |
|
| Jövőre nem finanszírozzák az érettségit |
| Ha az Országgyűlés is jóváhagyja, jövőre a kormány egyetlen fillért sem ad az önkormányzatoknak az érettségi vizsgák lebonyolítására, így várhatóan a vizsgaelnököket és a tanárokat sem díjazzák majd - írja a Magyar Nemzet. |
|
| Megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák |
| Ma kezdődtek meg az idei érettségi szóbeli vizsgái: a diákok hat napon keresztül emelt szinten vizsgáznak. Az érettségizők emelt szinten 87-féle vizsgatárgyat választottak, minden tárgyból van szóbeli vizsga is. A szóbeliket 166 vizsgahelyszínen, 1754 tantárgyi bizottság előtt tartják. Az emelt szintű vizsgákat az Oktatási Hivatal (OH) szervezi. |
|
| Ma kezdődött az írásbeli érettségi |
| Rendben megkezdődtek az írásbeli magyar érettségi vizsgák a középiskolákban hétfőn reggel, rendkívüli eseményről sehonnan nem érkezett bejelentés - tájékoztatott a szaktárca a vizsgahelyszínekről érkezett visszajelzések alapján. Az első vizsganapon magyar nyelv és irodalomból középszinten 1.179 helyszínen 93.650 vizsgázó, emelt szinten 43 helyszínen 1.416 diák tesz érettségi vizsgát. |
|
| Érettségi természettudományos tárgyból |
| Kötelező érettségi vizsgát javasol egy természettudományos tantárgyból minden középiskolás számára közelmúltban elkészült szakmai anyagában az Országos Köznevelési Tanács által felkért bizottság. A dokumentumról november 5-én nyilvános szakmai fórumot rendeznek a fővárosi Fazekas Mihály Gimnáziumban - olvasható a Pedagógusok Szakszervezetének honlapján közzétett anyagban. |
|
| Vége az írásbeli érettséginek |
| Kedden lezárultak a 2008. tavaszi érettségi írásbeli vizsgák: a közel 125 ezer vizsgázó, a több mint 1 200 vizsgahelyszínen problémamentesen adhatott számot tudásáról 16 napon keresztül - közölte az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-vel. A hivatal közleménye szerint a vizsgák sikeres lefolytatását érdemben megzavaró esemény nem történt. |
|
| Görög Zita nem érettségizett! |
| Görög Zitának nincs érettségije, derült ki a napokban. A népszerű modell azzal "védekezik", hogy már gyerekkorában is nagyon elfoglalt volt a munka miatt, és a matekkal egyébként is baja volt.
|
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |