Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: eromu Találatok száma: 38

Munkahelyi balesetben hunyt el a gépkezelő
Egy 39 éves gépkezelő vesztette életét abban a munkahelyi balesetben, ami az MTI információi szerint a Mátrai Erőmű Zrt.-ben történt.

Ingyen vízum a fukusimai bámészkodóknak
Nem kell a vízumért fizetniük azoknak, akik Japánba utaznak, és felkeresik a márciusi földrengés és szökőár sújtotta területeket is, például a fukusimai atomerőművet. A turistáknak azonban valamilyen dokumentummal bizonyítaniuk kell, hogy valóban jártak az adott területeken.

Rendőrségi eljárás indult a pécsi hőerőműben történt baleset ügyében
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a pécsi hőerőműben történt baleset ügyében - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

Sugárzó víz került Fukusimában a talajba
Egy sérült tartályból 15 tonna alacsony szinten sugárzó víz szivárgott a talajba, a szivárgás okát még nem lehet tudni, vizsgálják az esetet.

Mészáros Zalán visszavonul a profi kosárlabdától
Mészáros Zalán a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE hivatalos honlapján jelentette be, hogy befejezi profi pályafutását. A 110-szeres válogatott kosaras elmondta, a jövőben sem szeretne eltávolodni a sporttól.

Leállítják a japán Hamaoka atomerőművet
Elkezdték leállítani a japán Hamaoka atomerőmű két működő reaktorának egyikét - közölte pénteken a létesítményt üzemeltető Chubu Electric Power vállalat. A kéreglemez-törésvonal közelében fekvő erőműben az üzemeltető szerint eddig a terveknek megfelelően, problémák nélkül halad a munka.

Hazatérhettek a Fukusimai erőmű körül lakók
Két hónappal a japán nukleáris baleset után hazatérhettek a megrongálódott fukusimai erőmű környékén lakók, hogy összeszedjék a legszükségesebb holmijaikat.

Megkezdték a fukusimai atomerőmű 1-es reaktorában a munkát
Megnyitották vasárnap este a fukusimai atomerőmű egyes reaktorának épületét, és a szakemberek megkezdték a hűtőrendszer helyreállítási munkálatait.

Kártérítést fizet a fukusimai erőmű üzemeltetője
A március 11-i szökőár által megrongált fukusimai atomerőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO elnöke pénteken bejelentette, hogy cége kezdeti kártérítésként mintegy 12 ezer dollárt fizet a veszélyeztetett körzetből kitelepített családoknak.

Tízszeres a radioaktivitás Fukushima környékén
A Fukushima-1 atomerőmű környékén tízezerszer haladja meg az egészségügyi határértéket a talajvíz radioaktivitása - közölték csütörtökön az erőművet üzemeltető vállalat tisztségviselői.

Magyarországon is mérhető a radioaktív jód
A japán fukusimai atomerőmű balesetéből származó radioaktív jód rendkívül kis mértében ugyan, de kimutathatóvá vált Európában és Magyarországon is, ám ennek sugárvédelmi, egészségügyi következménye egyáltalán nincsen.

Erős a sugárzás a Fukusima-1 atomerőmű második blokkjában
Hirtelen erőteljesen megugrott radioaktivitás a sérült Fukusima-1 (Daiicsi) atomerőmű kettes reaktorblokkjában, ezért evakuálták az ott dolgozó szakembereket.

Németországban tüntetnek az atomerőművek ellen
Egy nappal a kulcsfontosságú baden-württembergi és rajna-pfalzi tartományi parlamenti választások előtt tízezrek vonultak az utcákra szombaton Németország négy legnagyobb városában.

A Paksi Atomerőmű teljesen biztonságos
2011. március 23-án Fellegi Tamás energiaügyekért felelős nemzeti fejlesztési miniszter a helyszínen tájékozódott a Paksi Atomerőmű természeti katasztrófák elleni védettségéről.

Ismét füst terjeng a fukusimai 2-es és a 3-as reaktor felett
Kedden reggel ismét szürkés füst kezdett dőlni Fukusima 1-es számú atomerőművének kettes és hármas reaktorblokkjából, emiatt leállították az összes helyreállítási és hűtési munkálatot.

Újrakezdték a reaktorok hűtését
A japán hatóságok pénteken folytatták az egy hete történt földrengésben és cunamiban megsérült fuikusimai atomerőmű hűtését vízzel. Közben sikerült lefektetniük egy elektromos kábelt, már csak össze kell kapcsolniuk az erőmű rendszerével.

Magyarország aláveti a paksi atomerőművet a katasztrófatesztnek
A paksi atomerőműben a múlt század kilencvenes éveitől jelentős biztonsági beruházások történtek, így javult a földrengésállósága is, az erőművet alávetik az EU-ban most formálódó stressz tesztnek.

Újabb robbanás a Fukusima-1 atomerőműben
Az egyes és a hármas reaktor után ezúttal a kettes reaktorblokkban következett be detonáció helyi idő szerint reggel hat óra után. A detonáció következtében radioaktív anyag kerülhetett a levegőbe.

Robbanás történt egy tokiói atomerőműben
Gázrobbanás történt a japán fővárost árammal ellátó egyik fukusimai atomerőműben. Az erőművet üzemeltető Tokiói Villamosművek szerint négy dolgozó megsebesült.

Beperli a Paksi Atomerőművet az Energia Klub
Bepereli a Paksi Atomerőművet az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület, mert a társaság nem adta ki az atomerőmű bővítésével foglalkozó, úgynevezett Teller-projekt adatait - közölte az Energia Klub.

A Szerencsre tervezett erőmű miatt vizsgálódik az UNESCO
Szeptember 20. és 24. között az UNESCO és az ICOMOS (az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete) szakértői missziója látogat Magyarországra, hogy a Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszín védőzónájába, Szerencs közelébe tervezett 49,9 MW-os szalmatüzelésű erőmű problémáját megvizsgálja.

Leállt a Leningrádi Atomerőmű egyik tömbje
A Leningrádi Atomerőműben (LAESZ) szombaton az 1. tömböt egy javítás utáni újraindítás során leállította az automata biztonsági berendezés - jelentette az Interfax hírügynökség a Leningrádi terület belügyi szerveinek forrásaira hivatkozva.

8 ok, amiért jó atomerőmű mellett lakni
1. Nincs szükség mikrohullámú sütőre, az ételt elég beletenni egy fazékba, és ha az erőmű felől fúj a szél öt perc alatt ropogós.

Robbanás az erőműben
A legfrissebb hírek szerint nem néhány, hanem akár 50 halottja is lehet az amerikai Connecticut szövetségi állam egyik gáztüzelésű erőművében történt vasárnapi robbanásnak.

Hőerőmű épülhet a történelmi borvidéken
Továbbra sem indokolja semmi, hogy a történelmi borvidék kapujában, Szerencsen szalmatüzelésű erőmű épüljön, reagált a Tokaj Reneszánsz-Tokaji Nagy Borok Egyesülete és a Tokaji Bormívelők Társasága a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság múlt héten hozott ítéletére, amely jogszerűnek tartja a létesítmény környezetvédelmi engedélyének kiadását.

Gigantikus erőmű épül Abu Dhabiban
Húszmilliárd dolláros atomerőmű épül a világ harmadik legnagyobb kőolajexportőrének számító Egyesült Arab Emírségekben, ahol az egyre növekedő energiaigényt már nem lehet olajjal fedezni.

Szélerőművekkel erősít az MVM
A magyarországi szélerőmű-kapacitás csaknem 15 százalékát szerezte meg a Magyar Villamos Művek Zrt. A sopronkövesd-nagylózsi szélparkot vették meg, az MVM közleménye szerint azért éppen azt, mert az átlagosnál is jobb adottságokkal rendelkezik.

Elutasította a birtokvédelmi kérelmet a jegyző a pécsi vízmű ügyében
Elutasította Szentlőrinc jegyzője a Pécsi Vízmű Zrt. birtokvédelmi kérelmét a Tettye Forrásházzal szemben - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Winkler Tamás, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója. A szakember szerint ez azt jelenti, hogy a Tettye Forrásház Zrt. jogszerűen vette birtokba az épületet.

Pécsi vízmű - Harc a dolgozókért
Megtiltotta a vízmű dolgozóinak a vízellátás biztosításához közvetlenül nem köthető munkavégzést a Pécsi Vízmű Zrt. vezérigazgatója, az új szolgáltató Tettye Forrásház Zrt. vezetője azonban a feladatok fegyelmezett ellátására szólította fel őket a baranyai megyeszékhelyen tartott hétfői munkásgyűléseken.

Kizárták a vezetőséget a pécsi vízmű épületéből
Biztonsági emberekkel kizáratta a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőségét hétfőn reggel a helyi önkormányzat az épületből - értesült az MTI a vízművekhez közeli forrásból.

Tatabánya bekapcsolódik a mohi atomerőmű engedélyezési eljárásába
Tatabánya energetikai, környezetvédelmi és klíma szakértőkkel képviseli a város érdekeit pénteken a mohi atomerőmű engedélyezési eljárásának pozsonyi közmeghallgatásán - közölte az MTI-vel csütörtökön a polgármester.

Két kiserőművet vásárol az E.ON-tól az ALTEO
Két kiserőművet vásárol meg az E.ON Hungária Zrt.-től az ALTEO Energiaszolgáltató Zrt., a győri és a soproni erőmű várhatóan még az idén átkerül az új tulajdonoshoz.

A Vértesi Erőmű felszámolást kezdeményezett Kapolyi érdekeltsége ellen
A közvetve állami tulajdonú Vértesi Erőmű még a nyár közepén felszámolási eljárást kezdeményezett a Kapolyi László érdekeltségébe tartozó System Consulting ellen 1,2 millió euró megfizetésének elmaradása miatt - erősítette meg a Népszabadság hírét Tringer Ágoston, a Magyar Villamos Művek (MVM) szóvivője.

Vízerőmű épült a Rábán
Három évtizede az első új vízerőmű készült el Magyarországon a Rábán, a nicki duzzasztó mellett. Az erőművet egy éves próbaüzeme után adták át csütörtökön.

Tűzeset után újraindítják a Mátrai Erőmű leállított blokkjait
A tervek szerint vasárnap indítják újra a Mátrai Erőmű I-es és II-es, egyenként 100 megawattos blokkját azt követően, hogy július végén kiégett a blokkokat fűtőanyaggal ellátó szalagfolyosó - tájékoztatta pénteken a cég igazgatóságának elnöke az MTI-t.

Tűz volt a Mátrai Erőműben, senki nem sérült meg
Személyi sérülés nem történt, de a berendezésekben 500-700 millió forintos kár keletkezett, miután tűz ütött ki hétfő hajnalban Visontán, a Mátrai Erőműben - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem.

Ünnepel az Atomerőmű SE
Éjszakába nyúló ünnepséggel köszöntötték a paksi szurkolók kedden a Pécsről hazatérő Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapatát, amely 3-0-s összesítéssel nyerte meg a bajnoki döntőt.

Két kiserőművet vásárol az E.ON-tól az ALTEO Energiaszolgáltató Zrt.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier