| Cimke: fenyeget |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Őrizetbe vették a késsel fenyegetőzőt |
| Pénteken egy ibrányi boltos értesítette a rendőrséget, hogy üzletében megjelent egy helyi férfi, aki ugyan nem követel semmit, de kés van nála, amivel felé szúrt. |
|
| Késsel rabolták ki a bajai sörözőt |
| Kirabolták az egyik bajai sörözőt hétfő este. Két fekete ruhás, arcát eltakaró férfi késsel fenyegette meg a pultost, aki átadta a bevételt. |
|
| Bombával fenyegetőzött, keresik a zsaruk |
| Ismeretlen tettest keres a rendőrség, aki november 7-én két budapesti telefonfülkéből is felhívta a 104-et. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy a metróban bomba fog robbanni. |
|
| Járványok fenyegetik Bangkokot |
| Bangkok egyötöde még mindig víz alatt van, néhol egy méter magas a vízszint. A hömpölygő ár pedig állati tetemekkel, szeméttel van szennyezve. Az ENSZ szerint járványok kitörésére lehet számítani. |
|
| Szmogriadó fenyegeti Budapestet |
| Nem várható javulás a szálló port illetően sem a fővárosban, sem az ország egyéb területein. Ugyan a riasztási fokozatot még nem kell érvénybe helyezni, de a tájékoztatást megkezdték. |
|
| Robbantással a kilakoltatás ellen |
| Közveszéllyel fenyegetés miatt lezárta a rendőrség a székesfehérvári Selmeci utcának azt a szakaszát, ahol szerdára rendelték el egy 90 éves nő és két fia - egyikük 100 százalékos rokkant - kilakoltatását - közölte a rendőrség az MTI-vel. |
|
| Bombával fenyegetőzött |
| Őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, aki bombával fenyegette munkáltatóját péntekre virradó éjszaka Nyíregyházán - közölte a rendőrség az MTI-vel. |
|
| Keleti Györgyit még mindig börtön fenyegeti |
| Itthon megúszta 20 hónap felfüggesztettel, Olaszországban úgy tűnik mégsem hagynák ennyiben az ügyet. Még mindig folyik a bírósági eljárás Keleti Györgyi ellen, akit prostitúció elősegítésével vádolnak. |
|
| Notórius fenyegetőzőt vett őrizetbe a vásárhelyi kapitányság |
| Notórius fenyegetőzőt fogtak el és vettek őrizetbe a hódmezővásárhelyi rendőrök tegnap. A gyanú szerint a 34 éves terhelt három helybeli férfit is folyamatos "terrorban" tartott, jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénnyel fellépve rendszeresen veréssel fenyegette meg őket. |
|
| Zalatnay Cini nem érti a felháborodást |
| Régóta kardoskodik hitelezőivel az énekesnő, amennyire lehetett el is fajult a vita. A tegnapi napon villámcsapásként érte a hír miszerint akár őrizetbe is vehetik, mivel nem jelent meg szerdai tárgyalásán. |
|
| Vasvillával fenyegetőzött egy férfi Győrteleken |
| Vasvillával fenyegette meg volt élettársát és annak rokonait egy 24 éves férfi Győrteleken; az elkövető ellen felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés miatt indult eljárás - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel. |
|
| Kasza Tibort rajongók fenyegetik |
| Nincsenek nyugodt éjszakái a Nagy Duett zsűri tagjának, hiszen a tinibálvány, SP rajongói mindenféleképp nyertesként akarják látni imádatuk tárgyát a nívós műsorban. |
|
| P. Tímea: Damu még a családomat is megfenyegette |
| Damu Roland exjegyese, Palácsik Tímea a Frizbi felvételén, Hajdú Péternek vallott először arról, hogy mi és miért történt azon az éjszakát, amikor állítása szerint Damu megverte és megerőszakolta őt. |
|
| Magyarország terrorfenyegetettsége nőtt |
| Magyarországon nincs terrorveszély, de a fenyegetettségünk valamelyest nőtt az utóbbi években - nyilatkozta Hajdu János dandártábornok, a tavaly felállított Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője. |
|
| Bilincsben a kézigránátos fenyegető |
| A rendőrséget egy családi veszekedéshez riasztották Tokodon, ám a férfi a feleségét és a rendőröket is egy MÉH-telepen talált, kézigránátnak kinéző robbanószerkezettel riogatta. |
|
| Hétszáz házat fenyeget a belvíz Szabolcsban |
| Az elmúlt 24 órában a Felső-Tisza vízgyűjtőjén átlagosan 1-5 milliméter csapadék hullott, nagyobb mennyiséget ismét a Túr részvízgyűjtőjén észleltek, itt átlag 6 milliméter eső esett. |
|
| Hatszáz ingatlant fenyeget a belvíz Szabolcs megyében |
| Összesen 594 házat fenyeget a belvíz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol jelenleg 36 település tart fenn valamilyen fokú védelmi készültséget - közölte Csepely Zsigmond, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője kedden az MTI-vel. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |