| Cimke: frekvencia |
Találatok száma: 9 |
|
|
| Megszűnt a Rise FM rádió |
| Csütörtök délután búcsúműsort sugárzott a Rise FM, majd elhallgatott. A rádió azóta csak az interneten és Balatonon elérhető, a vezetőség szerint pedig baloldali támadás áll a rádió háttérben. |
|
| Jogsértő volt a frekvenciapályázat |
| Jogsértő volt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tavaly őszi frekvenciapályázata, melynek eredményeként a Sláger és a Danubius helyett a Neo FM és a Class FM kapott országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságot - mondta ki a Fővárosi Bíróság (FB) kedden kihirdetett első fokú, nem jogerős ítéletében. |
|
| A Rádió1-hez bedőltek az emberek! |
| Az internetes sztártévé riportere a Rádió1 ébresztőműsora, a Kukori stábjánál tett látogatást. Harsányi Levente, Hudák Anita és Hepi Endre fülég érő mosollyal fogadta a riporterünket, persze nem ok nélkül. A műsorvezetők arról számoltak be, hogy abszolút érezhetően olyan emberek jelennek meg náluk hallgatóként, akik eddig a megszűnt Sláger és Danubius rádiót hallgatták. |
|
| Ma írják alá a két új rádió szerződését |
| Ma írják alá a két új országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási szerződését a médiahatóság és a pályázaton győztes társaságok képviselői - értesült az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) üléseinek rendszeres résztvevőitől az MTI. |
|
| Nem írja alá a szerződéseket az ORTT elnöke |
| Nem írja alá a két országos kereskedelmi rádiós frekvencia pályázatának győzteseivel kötendő műsorszolgáltatási szerződést a médiahatóság elnöke; Majtényi László erről a Magyar Rádió 180 perc című reggeli műsorában beszélt pénteken. |
|
| NEO FM az új adó a Sláger Rádió helyén |
| NEO FM néven indítja el november közepétől a Sláger Rádió mostani frekvenciáján jelentkező adóját az FM1 konzorcium - tudatta a társaság csütörtökön, megerősítve ezzel az MTI előző napi értesülését. |
|
| Megszűnik a Sláger és a Danubius |
| Az FM1 konzorcium és az Advenio Zrt. üzemeltetheti a következő hét évben a két országos vételkörzetű, most a Sláger, illetve a Danubius Rádió által használt kereskedelmi rádiós frekvenciát. |
|
| A frekvencia-lekötés- és használat díja 34 százalékkal csökken |
| A mobiltelefon hálózatok üzemeltetőinek 34 százalékkal kevesebb díjat kell fizetniük a harmadik negyedévtől a frekvencia-lekötés és használat után egy pénteken megjelent rendelet szerint; ennek köszönhetően a szolgáltatók várhatóan bővítik kapacitásaikat, elsősorban az eddig gazdaságosan le nem fedhető területeken.
|
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |