| Cimke: fruzsi |
Találatok száma: 27 |
|
|
| Marenec Fruzsi beszólt Leonidasznak + video |
| Közös munkába fogott a Barátok közt Emmája, a Való Világ másik görög hőse, Leonidasz, valamint Melon. A fiúk zenekarának női szakaszát Fruzsi erősíti, akit most hallhat először a nagyérdemű énekelni. |
|
| Kovácsovics Fruzsina az utcára került! |
| Másfél év után új albummal jelentkezik Kovácsovics Fruzsina 'Fuss el végre' címmel. Már az album címe is sejteni engedi, hogy a fiatal énekesnő sokat változott legutóbbi albuma óta, és ez meglátszik a dalszövegeken és a zenén is. Fruzsina úgy érzi, nagy lépést tett a felnőtté válás útján, ami egyértelmű stílusváltást jelent zenei fejlődésében is, a végeredmény pedig egy rockosabb, dinamikusabb album, mely októberben jelenik meg. |
|
| Marenec Fruzsina maszkmesternek készül |
| A Cool Live műsorában Maranec Fruzsina a jövőbeli terveiről számolt be, melyben meglepő módon nem szerepel a színészet. Az RTL Klub játékmestere elmondta, bár egyelőre még nem tervezi a gyermekáldást, de ha úgy adódik, hogy világra hozza első csemetéjét, valószínűleg végleg otthagyja majd a képernyőt. |
|
| Kovácsovics Fruzsi beindult |
| A Cool délutáni műsorában Kovácsovics Fruzsina, a Csillag születik sztárja volt a vendégünk, aki új iskolájával kapcsolatos első tapasztalatait osztotta meg velünk.
|
|
| Kovácsovics Fruzsi tagad: azt mondja, hogy Ő nem alkoholista! + video |
| Kovácsovics Fruzsi egy piás üveggel pózolt az egyik napilapban, amely azt állította, hogy az ifjú énekesnő italra fanyalodott. A sztártévé munkatársai is kíváncsiak voltak, hogy mi történt a kiscsillaggal, és azt is kiderítették, hogy a cikk alapjául szolgáló fotó egy évvel ezelőtt készült, viccből. |
|
| Kovácsovics Fruzsinak hiányzik a szex?! + video |
| A fiatal énekesnő a Tabu Tv-nek adott interjújában beszélt arról, hogy a zenetévé műsorvezetőjével való szakítása óta jelenleg szerelem nélküli az élete, de arról már csak sejtelmesen nyilatkozott, hogy a szex hiányzik-e neki mostanában.
|
|
| Maranecz Fruzsi új Barátok közt! |
| A Barátok közt egykori Emmája nagyon szereti új munkáját, bár az elején nagyon félt az élő adástól.Fruzsi több hónapig munkanélküli volt, de párjának köszönhetően átvészelte a nehéz időket. |
|
| Kovácsovics Fruzsina nem tárulkozik ki többé |
| Az énekesnőtől megtudtuk, hogy rengeteg fiú próbálkozik nála szakítása miatt, de Ő egyenlőre még nem kész egy új kapcsolatra. Kovácsovics azt is elárulta, hogy ha véletlen a közeljövőben új párkapcsolatba kerülne, azt biztosan nem hozná a média tudomására, a tapasztalt negatív hatások miatt.
|
|
| Kovácsovics Fruzsi a szakításáról énekel + video |
| Kovácsovics Fruzsi szombaton Győrben zenélt, és a Tabu Tv stábja ide kísérte el az énekesnőt, aki riporterünknek beszámolt a vele kapcsolatos aktuális hírekről, az új lemezéről, de a szakításáról is őszintén beszélt a sztártévének.
|
|
| Marenec Fruzsi tart a repüléstől |
| Marenec Fruzsina szerelmes a mediterrán környezetbe, gyerekként Horvátországban töltötte a nyarakat, Görögországban pedig idén harmadszor fog vendégeskedni. Párjával Krétára utaznak július végén, és bár Fruzsi az utóbbi időben sokat tudott pihenni, az igazi kikapcsolódás a krétai út lesz.
|
|
| Marenec Fruzsina újra a képernyőn |
| Sokaknak ismerős lesz az arca, hiszen öt éven át minden hétköznap este láthattuk a televízió képernyőjén. Marenec Fruzsinát a Barátok közt Emmájaként, Berényi András lányaként ismertük meg. Mára távozott a sorozatból, ám újra láthatjuk a képernyőn, hiszen július 21-től Valkó Eszter és Szakál Miklós mellett ő lesz a 06-91-33-55-33-as játék új műsorvezetője az RTL Klubon. |
|
| Marenec Fruzsina kikészült a címlaptól + video |
| Marenec Fruzsina, a Barátok Közt ex-Emmája az anyagi helyzetéről a napokban megjelent hírekre reagált dühösen a Tabu Tv riporterének. Fruzsi mondott is, és nem is mondott dolgokat a témáról, de nem ez volt a legborzasztóbb, hanem az, ami az újságokba került. Aznap kiabált, sikítozott, nagyon dühös volt a lány, és - mint mondja - csoda hogy a párja kibírta őt!
|
|
| Marenec Fruzsina kikészült a címlaptól + video |
| Marenec Fruzsina, a Barátok Közt ex-Emmája az anyagi helyzetéről a napokban megjelent hírekre reagált dühösen a Tabu Tv riporterének. Fruzsi mondott is, és nem is mondott dolgokat a témáról, de nem ez volt a legborzasztóbb, hanem az, ami az újságokba került. Aznap kiabált, sikítozott, nagyon dühös volt a lány, és - mint mondja - csoda hogy a párja kibírta őt!
|
|
| Kovácsovics Fruzsi és Ben között dúl a szerelem |
| Különösen magáénak érzi legújabb videoklipjét Kovácsovics Fruzsina. Egyes jeleneteket otthona Maglód határában, a szabadban forgatták, a klip statisztái pedig Fruzsi legközelebbi hozzátartozói: az összes testvére és a legjobb barátai is szerepelnek benne. A forgatás két napja alatt végig vele volt szerelme, a VIVA műsorvezetője, Ben is, aki segített az énekesnőnek ráhangolódni a szerelmes jelenetekre.
|
|
| Kovácsovics Fruzsi ismét cáfol |
| Kovácsovics Fruzsi cáfol. Az énekesnő legutóbb állítólagos szívproblémái miatt szerepelt a lapok címoldalán, ám a fiatal csillag tagadja, hogy bármi baja lenne, egyszerűen az újságírók élénk fantáziájáról van szó. |
|
| Kovácsovics Fuzsina nem szerelmes |
| Próbálkoztak, de nem lett szerelem a Csillag születik versenyzői között. Kovácsovics Fruzsina és a 4 for dance táncosa, Bárány Kristóf között nem alakult ki mélyebb kapcsolat. A fiatalok barátok maradtak, de többről nincsen szó köztük. |
|
| Csillag születik - szerelem születik? |
| Az év egyik legsikeresebb műsora, a Csillag születik új tehetségeket mutatott be az országnak. Úgy tűnik, hamarosan megszületik az adás első szerelmes párja is, Kovácsovics Fruzsina és Bárány Kristóf személyében. |
|
| Kovácsovics Fruzsina a csúcson |
| Úgy tűnik, hogy egyre fényesebben ragyog a kiscsillag, Kovácsovics Fruzsina csillaga a hazai könnyűzenei élet égboltján.
|
|
| Emma bosszúja |
| A Barátok közt legutóbbi részeiben láthatták a nézők, hogy Berényi András, a kétkedő apuka, nem hisz lányának, Emmának és a fülébe jutott pletykák miatt - miszerint egy 36 éves férfiba szerelmes - megnézi a lány személyes naplóját. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |