| Cimke: futam |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Overdose lemarad Hongkongról |
| Nem szerepel hazánk azon a listán, amin 15 ország kapott csak helyet, így az ő lovaik beutazhatnak Hongkongba. Távol-Kelet legnagyobb sprintfutamán így Overdose nem indulhat majd. |
|
| Heten is esélyesek |
| Péntektől vasárnapig rendezik meg a hagyományos Mecsek-ralit, az országos bajnokság hatodik, egyben utolsó futamát, amelyen még akár hét pilóta is megszerezheti az abszolút bajnoki címet. A pécsi verseny iránt hatalmas az érdeklődés, mivel a viadalon az Intercontinetal Rally Challenge (IRC) mezőnye először látogatja meg a magyar pályákat. |
|
| Fábry Sándor balesete miatt nem indul a Fogatvágtán |
| Idén is sor került a magyar tradíciókra épülő Nemzeti Vágta előfutamainak sorsolására. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében megrendezett díszes ceremónián több hazai sztárvendég is jelen volt, köztük Trokán Nóra, Kaszás Géza, Hajas László és Katus Attila. Fábry Sándor azonban nem vett részt az eseményen, ugyanis néhány nappal ezelőtt csuklótörést szenvedett. Így a humorista idén biztosan nem indulhat a Fogatvágta mezőnyében, helyette Piroch Gábor száll versenybe. |
|
| Mégsem áll rajthoz Párizsban Overdose |
| Nem indul a vasárnap esedékes párizsi Group III-as, 1000 méteres viadalon Overdose. A magyar versenyló lábsérülése miatt kénytelen volt egy időre leállni az edzésekkel, mostanra pedig nyilvánvalóvá vált, hogy nem futhat a hétvégi versenyen. |
|
| Forma-1: Monzában újra két DRS-zóna lesz |
| A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) bejelentette, hogy a szeptemberi Olasz Nagydíjon a megszokottól eltérően két olyan szakasz is lesz, ahol a pilóták kinyithatják az autó állítható hátsó szárnyait. |
|
| Kajak-kenu vb - Könnyedén léptek a középfutamba |
| A Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakpáros bejutott a szombati döntőbe 500 m-en a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A többi, pénteken délelőtt vízre szállt magyar egység a középfutamban folytathatja szereplését. |
|
| Minden eddiginél erősebb mezőnnyel rajtol a sztárfutam |
| Szintfelmérésen vettek részt a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamának versenyzői. Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató véleményezte Trokán Nóra, Szőllősi Györgyi, Kaszás Géza, Hajas László és Kunkli Tivadar erőnlétét és tudását.
|
|
| Button hungaroringi sikerrel ünnepelte 200. futamát |
| A McLarennel versenyző Jenson Button nyerte meg a Formula-1-es Magyar Nagydíjat. A második helyen a világbajnoki éllovas Sebastian Vettel (Red Bull) végzett, míg a harmadik a ferraris Fernando Alonso lett. |
|
| Kiss Pál Tamás ezen a hétvégén a Hungaroringen versenyez! |
| Idén már második alkalommal költözik a magyar ringre a GP3 Series mezőnye, ezúttal azonban nem a szokásos versenyfutamok közötti teszteknek ad otthont a hazai ring, hiszen a Formula 1 ENI Magyar Nagydíj GP3-as betétfutamán ezúttal élesben versenyeznek majd a magyar közönség előtt a nemzetközi autósport reménységei. |
|
| Kiss Pál Tamás: A Nürburgring teljesen új helyszín számomra |
| A gördülékenynek korántsem nevezhető Silverstone-i hétvége után, július 22-24. között a németországi Nürburgringen folytatódik a F1 betétfutamaként induló GP3 versenysorozat. A Tech 1 Racing magyar versenyzője már a helyszínen várja a mai szabadedzéseket. |
|
| Motorprobléma a Sachsenringen |
| A 125 cc kategória számára a ma délelőtti futammal lezárult a Német Nagydíj. A Right Guard Racing motorsport program versenyzője egy motorhiba miatt nem tudta befejezni a versenyt. |
|
| Kiss Pál Tamás a 13. pozícióval búcsúzik Spanyolországtól |
| Korán indult a reggel a GP3 Series versenyzőinek Valenciában, hiszen a versenyhétvége a 9:20-kor kezdődő második futammal folytatódott. Az időjárási körülmények megfelelőek voltak, 28 fokos lég- és 32 fokos pályahőmérséklettel. A Tech 1 Racing magyar versenyzője a 13. helyen zárt. |
|
| Táskával futamították meg a rablót a nyolcvanéves nénik |
| Kézitáskával futamította meg a barátnője nyakához kést szegező rablót egy 89 éves ausztrál nagymama. A még csütörtökön történt esetről a Jean nevű idős hölgy pénteken annyit mondott, hogy "akár meg is ölte volna a támadót, ha képes lett volna rá".
|
|
| Magyar GP3-as futamgyőzelem! |
| A miskolci Kiss Pál Tamás hatalmas sikert elérve rajt-cél győzelmet aratott a Barcelonában rendezett GP3-as versenyen. |
|
| Kiss Pál Tamás a tizennyolcadik a második GP3 futamon Isztambulban |
| Vasárnap kigyulladtak a piros lámpák az Istanbul Park ringen, és megkezdődött a GP3 szezon második futama. A magyar pilóta a tizenhatodik helyről indulva, az elején egy helyet javítva, aztán három-négy körönként veszítve pozíciójából végül a 18. helyen futott be a célba. |
|
| Újabb Flúgos Futam, kreatív jelmezekkel |
| Idén is megrendezték a nagy népszerűségnek örvendő flúgos futamot, aminek fő célja, egy gyermekekkel foglalkozó alapítvány támogatása és persze, hogy mindenki jól érezze magát. |
|
| Kicsi kocsi nagy ugrása |
| Igencsak meglepte a márka rajongóit a Mini azzal a hírrel, miszerint az új Contrymanből egy kemény versenygépet építenek, mellyel nekivágnak a 2011-es Dakarnak is. A tereprali legnehezebb versenyén három versenyautóval és két szervizkamionnal indul a csapat, igaz, a versenyzők nevét még jótékony homály fedi. |
|
| Január 15-én indul a Budapest-Bamako |
| Újra elindul a Budapest-Bamako rally, ahol a szervezők szerint bárki, bármivel elindulhat. A futam január 15-én veszi kezdetét, és ismételten hírességek is erősítik a mezőny névsorát. |
|
| Nem lesz több F1-futam a Hungaroringen? |
| Bogdan Nikolov, a Bolgár Motorsport-szövetség elnöke kijelentette, amennyiben sikerül megegyezniük Bernie Ecclestone-nal arról, hogy a Bolgár Nagydíj bekerüljön a Forma-1-es versenynaptárba, akkor nem lesz több F1-futam a Hungaroringen. |
|
| Újabb 12 órás futam a Hungaroringen |
| Ahogyan tavaly, idén is lesz 12 órás futam a Hungaroringen. 30 csapat több géposztályban a 2 nap alatt az évad utolsó nagyszabású autós rendezvényén köröz majd a Hungaroringen |
|
| Webber új karosszériát kap a silverstone-i futamra |
| A Red Bull Racing versenyzője, Mark Webber teljesen új RB6-os kódjelű versenyautót kap a következő futamra, a Brit Nagydíjra, ami nem is csoda, hiszen korábbi autója csúnyán megsérült a valenciai horrorisztikus balesetben. |
|
| Akár az időmérőn eldőlhet a futam |
| A Forma-1-es világbajnokság hatodik futamán, a vasárnapi Monacói Nagydíjon döntő lehet, melyik pilóta szerzi meg a szombati időmérő edzés után az első rajtkockát. |
|
| Jótékonysági sztárfutam a Nemzeti Vágtán |
| Az idei Nemzeti Vágta sem maradhat jótékonysági sztárfutam nélkül, amely során most Hujber Ferenc, Pintér Tibor, Stohl András, Hajas László és egyetlen hölgyként Terecskei Rita pattan nyeregbe és méri össze tudását. A versenyszabályok változása ezt a futamot is érinti, amelynek értelmében a sztárok telivérek helyett magyar lovakkal állnak majd rajthoz |
|
| Bernard Ecclestone: 20 futam lesz jövőre |
| A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone bejelentette, hogy a 2011-es szezonban 20 futamra kerül majd sor, mert jövőre India is csatlakozik a sorozathoz. |
|
| Hujber Feri benevezett a Nemzeti Vágta sztárfutamára |
| Hujber Feri is elindul a Nemzeti Vágtán! Az RTL Klub Reggeli műsorának házigazdája Geszti Péter, a rendezvény kreatív igazgatójának felkérésére vállalta a megmérettetést a városok és falvak ünnepének jótékonysági sztárfutamán, június 6-án, a Hősök terén. |
|
| Kiss Pál Tamás győzött Thruxtonban |
| Az angol Formula Renault bajnokságban szereplő Kiss Pál Tamás Thruxtonban megnyerte az év első futamát. A két versenyt felölelő húsvéti hét vége másodikon futamán pedig a negyedik helyen zárt, így az egyik legtehetségesebb gyorsasági autóversenyzőnk összetettben a második helyen áll a rangos sorozatban. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |