Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: geri Találatok száma: 40

Bíróság előtt a verekedő skinheadek
Bíróság elé állították Debrecenben azokat a fiatalokat, akik nigériaiakat vertek meg szilveszter éjjelén.

Csengeri Attila bebiztosítja magát a válság ellen
A sztárok is nehezen élik meg a válságot. S miután a fizetésükből képtelenek megélni, mellékállást vállalnak. Csengeri Attila például alkuszcéget alapított, hogy biztosítsa családja jövőjét.

Nigériai csatár Pécsen
A Pécsi MFC két és évre leszerződtette Solomon Okoronkwót.

Fűszeres exkollégája nem bírja Beckhamnét
A Spice Girls tagjai sokáig fújtak egymásra, és úgy tűnik, kibékülésük is csak a kirakatnak szólt, Geri Halliwell legalábbis nem tesz lakatot a szájára.

Ezredszer áll csapata kapujába a világ leggólerősebb hálóőre
Ezredszer véd szerdán a São Paulo színeiben Rogério Ceni, a világ talán leggólerősebb futballkapusa.

Román taxis csempészett algériaiakat
Egy román taxis próbált algériai menekülteket Ausztriába csempészni, holott az észak-afrikaiak már Magyarországon sem tartózkodhattak volna legálisan - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel.

Jennifer Lopez tengeri úttal ünnepel
Sokan teszik össze a kezüket, ha sikerül valakitől megszabadulniuk. Jennifer annyira örül, hogy utazni megy!

Kiállítják a legfélelmetesebb tengeri szörny koponyáját
A valaha élt legnagyobb és legfélelmetesebb "tengeri szörny", az uszonyos gyík (plioszaurusz) koponyáját állítják ki a délnyugat-angliai Dorseti Múzeumban.

Átadták a világ leghosszabb tengeri hídját
A világ leghosszabb hídja Kínában található. A híd átadására Csingtao városában került sor. A világ leghosszabb, tenger fölött átívelő hídját adták át Kínában csütörtökön.

Fáradásos törés Szávay Ágnes gerincében
A magyar teniszező gerincében fáradásos törés keletkezett, ezért szteroidinjekciókat kap, ám ennek ellenére bízik benne, hogy el tud indulni a jövő vasárnap kezdődő Roland Garroson. Szávay azt is bejelentette, szakított edzőjével, Köves Gáborral.

Lenne ön tengerimalac Paris Hiltonnál?
A mostanság leginkább drogbotrányairól híres Hilton örökösnőnek egy szerethető tulajdonsága mindenképp van. Nagy állatbarát.

Terrortámadás Nigériában, Leona Lewis: rám ne számítsatok!
Miután két bomba robbant Nigéria fővárosában, Leona Lewis gyorsan sietett leszögezni, az ott tervezett koncert nem lesz megtartva.

Tizenöten égtek halálra az autópályán
Legalább 15 ember meghalt, és 18-an megsérültek egy nigériai autópályán történt tömeges balesetben - közölte hétfőn egy magas rangú helyi tisztségviselő.

Algéria rúgott gól nélkül távozik
Rengetek hiba és gólhelyzet kihagyása után végül Amerika jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

Korea a nyolcaddöntőbe fut
A Korea és Nigéria közötti döntetlen csak az ázsiai csapatnak volt elegendő

Foci Vb: Anglia-Algéria: 0-0
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság egyik esélyesének tartott angolok az amerikaiak után az algériaiakkal is döntetlent játszottak pénteken a C csoport 2. fordulójában

Hátrányból fordítottak a görögök
Görögország 2–1-re megverte Nigériát, így megszerezte története első világbajnoki győzelmét, és életben tartotta továbbjutási esélyeit. Jorgosz Szamarasz, a görögök támadója kijelentette, mindent megtesznek azért, hogy Argentína ellen kiharcolják a nyolcaddöntőbe jutást, de a még pont nélkül álló nigériaiak sem tettek le a továbbjutásról.

Pánik a Nigéria-Koreai NDK meccsen
Egy rendőr is megsérült, amikor pánik tört ki vasárnapi Nigéria-Koreai NDK labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen, a Johannesburg közelében lévő Makhulong Stadionban

35 halottja van az indiai buszmerényletnek
Hétfőn maoista lázadók felrobbantottak egy buszt az India közepén található Chattisgarh tagállamban.A járművön 50-en utaztak.

Olajcsempészeket fogtak el Nigériában
Több mint nyolcvan tonna lopott olajjal teli hajót foglalt le a nigériai haditengerészet egy speciális egysége.

Nigériai határsértőt talált csirkeóljában
Nigériai határsértőt talált csirkeóljában egy kispaládi lakos, közölte a rendőrség kedden.

Férfiak, sorakozó! Egyre jobban megéri a házasélet!
Egyre több hasznot jelent az amerikai férfiaknak, ha rászánják magukat a házasságkötésre, mivel a nők egyre képzettebbek, és sokkal jobban keresnek, mint néhány évtizeddel ezelőtt, derült ki egy kedden ismertetett amerikai felmérésből.

Zidane algériai kapitány lehet
Algéria szövetségi kapitánya lehet a nyári világbajnokság után Zinedine Zidane, a franciák világ- és Európa-bajnok korábbi futballsztárja.

Rendőrparancsnok lőtte fejbe a rendőrfőkapitányt
Az algériai belügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint az észak-afrikai ország rendőrségének helikopteres parancsnoka lőtte fejbe csütörtökön az ország rendőrfőkapitányát. A főtiszt belehalt sérüléseibe. A bejelentés szerint a gyilkosság egy értekezleten történt, és a rendőr másokra is rálőtt, majd öngyilkosságot kísérelt meg.

Isznak-e a tengeri emlősök?
Minden élőlénynek vízre van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon, azonban a fajok között nagy különbségek vannak az igényelt folyadék mennyiségében, valamint abban is, hogy milyen időközönként és milyen módon veszik ezt magukhoz.

A ralibajnok ígéri hogy nem fog hibázni
A kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz ígéri: nem követ el hibát és győz a január 2-án rajtoló Dakaron.

Jól érezné-e magát a tengeri hal édes vízben?
Földünk vizeiben mintegy 22 000 halfaj él. Ezeknek mintegy 2 százaléka életciklusa során édes vízből sós vízbe vándorol vagy fordítva, a halak többsége azonban a környező víz sókoncentrációjának markáns változásához nem képes alkalmazkodni.

Az ötágú lény a tengeri csillag
A tengeri csillagok a legidősebb állatok közé tartoznak, mert maradványaikkal már a kambriumban találkozunk. Ma előfordulnak valamennyi tengerben, a Jeges-tengertől kezdve egészen az egyenlítőig, a parti övtől le egészen 5000 m mélységig. Legtöbbjük a legremekebb színekben pompázik. Hasoldaluk legtöbbször világosabb a felső oldalnál; gyakran eltérő szinezetű sávok és foltok tarkázzák az egységes alapszínt. A legszebb színűek a trópusok alatt honos fajok, különösen a korallkertekben élők, de a mi tengereink tengeri csillagjai is nagyon szépek életükben, amelyek a tengeri akváriumokban mindig magukra vonják a nézők figyelmét.

Honnan származik a tengerimalac?
Rendkívül furcsa nevet visel ez a kisállat, hiszen ránézésre inkább az egérrel mutat rokonságot, mint a disznóval, a víztől, a tengertől pedig inkább óvakodik, minthogy szeretné és élvezné. De akkor vajon honnan jön ez az elnevezés, és honnan származik a tengerimalac? Járj utána velünk!

Geri Halliwell bugyiban nyitott ajtót
Geri Halliwell azt hitte, meleg a fodrásza, ezért nem zavartatta magát, amikor bugyiban és melltartóban nyitott neki ajtót.

Tízen meghaltak az algériai futballünnepen
A helyi hatóságok jelentései szerint 14 ember halt meg Algériában, miután tömeges ünneplés kezdődött az utcákon azt követően, hogy az afrikai ország labdarúgó-válogatottja szerdán Egyiptom legyőzésével kijutott a jövő évi világbajnokságra.

Geri Halliwell az anyákért küzd
Geri Halliwell szeptember 6-7-én Nepálban járt az ENSZ Népesedési Alapjának jótékonysági nagyköveteként. A Spice Girls egykori énekesnője azért harcol, hogy minden nő emberhez méltón élhesse meg az anyaságot.

Tilos megérinteni Katie Price melleit
Az aktmodell három éjszakát töltött együtt a brazil bankárral, Andre Pintóval, még nyár elején. A szerető most kitálalt egy brit lapban.

Labdarúgás-Nigéria: Pelé fizetési sapka bevezetését sürgeti
A háromszoros világbajnok brazil Pelé szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) maximalizálnia kellene a labdarúgók fizetéseit, mert a futballban áramló hatalmas pénzösszegek tönkretehetik a sportág népszerűségét és pozitív imázsát.

Cristiano Ronaldo megéri a pénzét
Saját bevallása szerint megéri az érte kiadott 94 millió eurót Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál szerzeménye, akit a Manchester Unitedtől szerződtetett rekordösszegért a királyi klub.

Menjen a francia szövetségi kapitány!
Raymond Domenech lemondását követelte a közönség a Franciország-Nigéria keddi barátságos labdarúgó-mérkőzésen, melyet a vendég együttes nyert meg 1-0-ra.

Zimány Lindának megroppant a gerince
Tegnap nagy volt az ijedtség az RTL Klub új műsorának, a Kalandra fal!-nak a felvételén. Zimány Linda balesetet szenvedett, azonnal mentőt hívtak hozzá.

Pákónak kell eltartania nigériai családját
Fekete Pákó csak a családjának él. A nigériai énekesnek azonban nagy felelőssége van. Nem csak feleségét és kisfiát, de nigériai családját is el kell tartania.

Popsit villantott Geri Halliwell
Geri Halliwell nem szégyenlős. A Spice Girls egykori tagja megmutatta fenekét a nagyközönségnek.

Megéri távozni: milliók nélkül nem lehet elmenni vezetői posztról
A Miniszterelnöki Hivatal váratlanul nyilvánosságra hozott vezetői fizetési listája a bizonysága annak, hogy a politikusok számára jól működik a szociális háló.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier