| Cimke: gyanusitott |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Fenyő-gyilkosság: Hallgat a gyanúsított |
| Az egykori médiavállalkozó Fenyő János meggyilkolásával gyanúsított Jozef Rohác megtagadta a vallomástételt, és a nemrég kézre kerített feltételezett társa sem működik együtt a hatóságokkal. |
|
| Ki a kulcsfigura a Fenyő-gyilkosságban? |
| Tizennégy éve tapogatózik a sötétben a rendőrség, és a nyomozás ez idő alatt többször is zátonyra futott. Az ügy gyanúsítottja, Jozef Rohác már egy évet ült előzetesben, egyszer már el is engedték, most sofőrjén keresztül próbálják vallomásra bírni. Azonban az még mindig nem derült ki, hogy kinek állt szándékában megöletni az egykori sajtó mágnást. Íme a lényeg, ami a titokzatos üggyel kapcsolatos: |
|
| Gyenesi gyanúsított lett |
| Magánokirat- hamisítás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Gyurcsány-kormány miniszterét, Gyenesi Istvánt. |
|
| Őrizetben a TMRSZ főtitkára |
| Őrizetbe vette a Kaposvári Nyomozó Ügyészség Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkárát. A nőt sikkasztással vádolják, gyanúsítottként már ki is hallgatták. |
|
| Meggyanúsították a főügyész élettársát |
| A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya gyanúsítottként hallgatta ki H.-né P. Mónikát különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. |
|
| Őrizetben a temerini incidens gyanúsítottjai |
| Két kiskorút vett őrizetbe a temerini rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy még hétfőn megvertek egy 16 éves boldogasszonyfalvai fiút. A hírt az újvidéki rendőrség közleményben jelentette be, amelyben nem tért ki az incidens résztvevőinek nemzetiségére, azonban hangsúlyozta: feltételezhető, hogy a támadás "etnikai indíttatású volt". |
|
| Előzetes letartóztatásban a leszakadt födém felelőse |
| A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy társaival ellopta a IX. kerületi Kén utcai lakóház két tartóoszlopát, ami nagyban hozzájárulhatott a födém leszakadásához. |
|
| Négy újabb gyanúsított a vörösiszap-katasztrófa ügyében |
| Négy újabb gyanúsítottat hallgattak ki a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben, az ügyben ezzel jelenleg nyolc gyanúsított van - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. |
|
| Megvan a győri bankrabló |
| Alig egy órával a támadás után elfogták azt a férfit, akit a reggeli győri bankrablás elkövetésével gyanúsítanak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. |
|
| Előzetes letartóztatásban a miskolci emberölési ügy gyanúsítottja |
| A rendőrség egy 50 éves, büntetett előéletű, felsőzsolcai nőt gyanúsít a közelmúltban egy miskolci lépcsőházban holtan talált 86 éves néni megölésével. A rendőrség előterjesztése alapján a bíróság a mai napon elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, aki több hónapja személyes ismeretségben volt az áldozattal. |
|
| Meghiúsult utazás |
| A közelmúltban fényes nappal rontottak rá házában egy sajónémeti férfire. A rabláshoz kést is használó elkövetőt néhány órán belül, csomagolás közben érte utol az igazságszolgáltatás. |
|
| Bundabotrány: Szabadlábon védekezhet az újabb gyanúsított |
| Szabadlábon védekezhet az az aktív labdarúgó, akit csütörtökön vesztegetéssel és felbujtóként elkövetett hamis tanúzással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Ezzel együtt nyolcra emelkedett a bundabotrány hazai gyanúsítottainak száma. |
|
| Veszprémi lövöldözés: Őrizetbe vették a két gyanúsítottat |
| A rendőrség őrizetbe vette a kedd hajnali veszprémi lövöldözés gyanúsítottjait, a két 26 éves férfi feltáró jellegű beismerő vallomást tett; célpontjuk, egy 40 éves helybeli lakos a támadás során életveszélyes sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t. |
|
| Letörték az Országalma keresztjét |
| Éjszaka ismeretlenek letörték Székesfehérvár egyik fő jelképének - az Országalmának - a keresztjét. A betonból készült műemlék darabjának letörésével a tettesek több százezer forintos kárt okoztak. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően már beazonosították a két elkövetőt, akiknek gyanúsított kihallgatása még jelenleg is folyamatban van. |
|
| Galambos-ügy: kizárható a politikai szál az ügyben |
| Gálszécsy András, az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere szerint kizárható a politikai szál a Galambos-ügyben, mivel egy volt miniszter és egy titkosszolgálati vezető eljárás alá vonása sokkal nagyobb kár okozhat, mint amekkora hasznot hajtana. |
|
| Öngyilkos lett a csókakői gyilkosság gyanúsítottja |
| Öngyilkosságot követett el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában a csókakői gyilkossággal gyanúsított férfi. Az előzetes letartóztatásban lévő 30 éves férfi a kórházba szállítását követően csütörtökön meghalt.
|
|
| Újabb rendőri gyanúsítottat hallgatott ki az ügyészség |
| A Debreceni Katonai Ügyészség elöljárói gondoskodás elmulasztásának büntette miatt újabb rendőri vezetőt hallgatott ki gyanúsítottként abban a büntető eljárásban, amelyet Gulyás Gergely (Fidesz) feljelentésére indítottak. |
|
| Gál szerint a lakók érdekében születtek a döntések |
| A Hunvald-ügy elsőrendű vádlottja, Gál György azt hangoztatta a Fővárosi Bíróságon, amikor a sok száz milliós ingatlanpanamákkal kapcsolatos vádpontról kérdezték: a lakók érdekében születtek a döntések. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |